A kormány 2010-ben államreformot indított útjára, amelynek célja, hogy megvalósítsa a „jó állam” fogalmát – mondta Navracsics Tibor tegnap a Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tartott előadásában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter egyebek mellett a kormányablakok és a 2013. januártól induló járási hivatalok fontosságát hangsúlyozta – írja a Magyar Hírlap.
Hírek
A vidéki térségek szennyvízkezelése az elsődleges feladatok között szerepel a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában - mondta a vidékfejlesztési miniszter Kunhegyesen, az Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési és tisztítási projekt alapkőletételi ünnepségén.
Teljes járulékfizetési mentességet élvezhetnek a pályakezdő fiatalok után az őket alkalmazó munkáltatók a Nemzetgazdasági Minisztérium új javaslata szerint, amelyet a kormány munkahelyvédelmi akciótervéhez kívánnak benyújtani – erről Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszélt egy háttérbeszélgetésen – írja a Világgazdaság.
Kevesebb sorban állás, kevesebb benyújtandó papír, egyre több kormányablaknál is intézhető ügy – hónapról-hónapról egyre több azoknak a hivatalos ügyeknek a száma, amelyekben az állampolgárok az ügyintézés menetében és a pénztárcájukon is érezhetik a bürokrácia csökkentést.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a hivatalos érdekegyeztető fórumokon nem volt szó létszámcsökkentésről vagy további bérbefagyasztásról. Az illetékes minisztériumok sem erősítették meg a létszám-racionalizálásról felröppentett hírt.
Folytatódik a közigazgatás fejlesztését célzó Magyary-program, amely négy területet átszervezve hatékonyabbá és egyszerűbbé tenné például az ügyintézést, a jogrendszert és a területen dolgozók munkáját. Az eddig elért eredményekről és további feladatokról tájékoztat a Magyary-program 12.0 – írja a Magyar Hírlap.
Egy frissen elkészült tanulmány szerint a 2007 és 2013 között Magyarországnak járó EU-s pénzek alig kétharmadát sikerült eddig papíron elkölteni, míg a tényleges kifizetések még csak a keret egyharmadánál tartanak – írja az Index.
Ha az országgyűlés megváltoztatná a jelenlegi jogszabályokat, és lehetővé tenné az éven belüli önkormányzati hitelfelvételt, akkor a települések jövőre hitelképesek maradhatnak, és törleszteni tudnák a kölcsöneiket – mondta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége pedig arra kéri a kormányt, vizsgálja felül az önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseit.
Nem szívesen mennek át dolgozni a járásokhoz a polgármesteri hivatalok alkalmazottai. Főleg attól tartanak, hogy csökken majd a fizetésük.
Az index.hu hírportál megírta, hogy a Fejér Megyei Bíróság elrendelte a Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. felszámolását. A Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. ellen indított felszámolási eljárás nem befolyásolja a távfűtés- és melegvíz-szolgáltatást a városban - közölte az önkormányzat kommunikációs központja.
Az önkormányzatok leveleket postáznak az állampolgároknak, hogy felmérjék: kiket lehet mozgósítani katasztrófahelyzetben. Nem tűnik megalapozottnak, hogy mindenkinek magának kell nyilatkoznia az adatokról – írja az Index.hu.
A bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő folyószámlahiteleket ugyan nem számolják fel, de újabb pénzt már nem helyeznek ki a hazai önkormányzatokhoz. Ha nem lesz pénz, jövő januárban a hazai önkormányzati rendszer egyszerűen megáll – nyilatkozta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Népszabadságnak.
A járási rendszer előnyeiről, az egyszerűbb és gyorsabb közigazgatásról, ügyintézésről beszélt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a Zempléni Településszövetség napján Cigándon.
A közüzemi költségek mérséklése érdekében egyre több önkormányzat részben vagy egészében napenergia hasznosításával, geotermikus vagy biomasszából előállított energiával igyekszik csökkenteni az egyre drágább hagyományos energiahordozók felhasználását.
A szocpolt igénybe vevők lakásaira az államnak 10 évre, a fiatalok otthonteremtési támogatása esetén 5 évre jelzálogjoga lesz – írja a hirado.hu.
Tízmilliárd forint hitelt vesz igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig huszonötmilliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittat. Erről a Fidesz-KDNP tizennyolc igen és az ellenzéki képviselők tizenkét nem szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés.


A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 40 százalékról 55 százalékra növelné a gépjárműadóból befolyt összeg önkormányzatokat megillető hányadát az parlament Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának módosító javaslata.
Augusztusban a fogyasztói árak 6,0%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A KSH jelentése szerint egy hónap alatt jelentősen emelkedett az üzemanyagok ára, miközben árcsökkenés következett be többek között az élelmiszerek és a ruházkodási cikkek körében – írja a Népszabadság.
Úgy módosítaná a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a fideszes Láng Zsolt, hogy a települési önkormányzatok működésének támogatására fordítható összeget 25 milliárd forinttal emelné, a szerkezetátalakítási tartalékot pedig ugyanennyivel csökkentené.
A minap mutatta be a Magyary-program legújabb változatát a szaktárca. Ennek kapcsán a részletekről tájékoztatta lapunkat Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.