A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.


Az autóipari beszállító vállalat mintegy 21 milliárd forint értékű fejlesztését az állam 3,75 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva az új munkahelyek létrejöttéhez.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy a BC GEN Hungary Kft. a legmagasabb technológiai színvonalat képviseli, s ekként pedig hozzájárul a hazai gazdaság dimenzióváltásának felgyorsításához, a hozzáadott érték növeléséhez.

Arra is kitért, hogy a dél-koreai cégek már a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, alapvetően az elektromos autóiparhoz csatlakozva. Beruházásaik értéke lassan eléri a tízmilliárd eurót, ez pedig látszik a kétoldalú kereskedelmi forgalmon is, amely 31 százalékos bővülést követően tavaly új rekordot döntött kilencmilliárd dollárral.

Hirdetés