A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a 2002 és 2010 közötti önkormányzati eladósodás okainak felderítésére - jelentette be az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Hegedűs Lórántné.
Hírek
Egy hosszú távú tehetséggondozó program indulását ünnepelhetik Szentes város lakói. A Studium Generale Szentes tanévenként mintegy 400-450 helyi diák tanulását, továbbtanulását segíti majd.
Egy 20-25 százalékos önkormányzati adósságleírás miatt a bankoknak 122-153 milliárd forintos veszteségük keletkezne – írta pénteken a Portfolio.hu. A kormányszóvivő szerint jó lenne, ha mindenki „tartózkodna a találgatásoktól” az önkormányzatok tartozásainak állami átvállalását érintő pénzügyi kérdések kapcsán.
Százezer felnőtt kaphat támogatást informatikai és idegen nyelvi képzésekhez: a kiemelt uniós projekt elindítását jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke.
Bár Pintér Sándor belügyminiszter a napokban bejelentette, hogy egy törvénymódosítás szerint a fővárosi önkormányzat kapná meg a Duna-parti ingatlanok használati jogát, így lehetősége nyílik az egységes rakpartfejlesztésre, úgy tűnik a kerületi polgármesterek ismét keresztülhúzzák a főpolgármester számításait. Zsíros üzletről van szó, egy birtokunkba került tanulmány szerint a kikötők okos hasznosítása évi 1,5 milliárdot hozhatna a fővárosnak.
Kistelepülések polgármestereinek, valamint érdeklődő intézményvezetőknek tartottak előadást a biomassza fűtőerőművekben rejlő lehetőségekről Ózdon, ahol már pozitív tapasztalatokat szerezhettek a biomassza erőművekről.
A Széll Kálmán Tervben 2011-ben vállalta a kormány, hogy jogszabályt alkot a rezsiköltségek befagyasztására, a lakosság terheinek csökkentésére. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy mennyiben sikerült ezt a vállalását a kabinetnek tartania.
Újabb téglát húzott ki a kormány a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetéséből, holott a BKV-finanszírozásból hiányzó 72 milliárd okán az már eddig is elég ingatagnak bizonyult.
A gyerekek, a pedagógusok semmit nem fognak érezni az oktatási intézmények átadás-átvételéből, a folyamat technikai szabályait a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvény hivatott rendezni.
A Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke a szövetség elnökségi ülésén közölte, azért mond le, mert úgy látja, háttérbe szorult a megújuló energiaforrások hasznosítása Magyarországon, figyelmen kívül hagyva az uniós direktívát, és nem feltétlenül harmonizálva az ország érdekeivel.
A változásokhoz eleinte többletforrásra van szükség, de az iskolarendszer fenntartása az egységes szakmai irányítással egy-két éven belül költséghatékonyabb lesz - közölte az államtitkárság.
Győrben és Veszprémben a legolcsóbb, Székesfehérváron a legdrágább a távhő az MTI körképébe bekerült megyeszékhelyek közül. A legtöbb városban az idén január elsejével volt utoljára áremelés, a nemzeti fejlesztési miniszter által meghatározott maximális, 4,2 százalékos mértékben.
Rémhírnek nevezte a kormányszóvivő, hogy a kabinet nem szándékozna kifizetni az önkormányzatoktól átvett adósságállományt. Giró-Szász András hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: szerdán kerül a kormány elé a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése az adósságrendezésről.
Nem először ragadott tollat Hernádszentandrás polgármestere az önkormányzati rendszer átalakítása kapcsán. Ezúttal a kistelepülések polgármesterei érdekében írt nyílt levelet, mert úgy áll a helyzet, hogy egy 500 fő alatti település vezetőjének illetménye jövőre esetenként kevesebb, mint a fele lesz a jelenleg a statisztikai átlagbér közelében lévő fizetésnek.
Az önkormányzati rendszer szisztematikus gyengítésének folyamatát vélhetjük felfedezni Magyarországon és ebbe illik bele a múlt hétvégén bejelentett, az önkormányzatok adósságának részleges átvétele is - mutat rá vélemény cikkében Horváth István. A közgazdász azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ha az utalásait valóra váltva az állam valóban nem fizetné vissza a bankoknak a teljes átvett önkormányzati adósságot, akkor az nemzetközi szabályok alapján csődeseményt jelenthetne, amelynek jelentős negatív pénz- és tőkepiaci következményei lehetnének. Éppen ezért óva int attól, hogy a kormány valóban rálépjen erre az útra
Az idén első körben a legnehezebb helyzetben lévő ötezer fő alatti települések adósságait fizeti ki az állam, a többi önkormányzat adósságállományát jövő február végéig rendeznék - mondta Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz ügyvezető alelnöke.
Három település, Szeged, Ercsi és Dömös kivételével országszerte mindenhol sikerült megállapodni a működésüket 2013. január 1-jén megkezdő járási hivatalok létrejöttéről - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Az önkormányzatok állami adósságátvállalásakor nem vizsgálják, hogy egy adott település milyen célból vett fel hitelt, miért adósodott el. A cél az, hogy az önkormányzati rendszer fizetőképes legyen, és január elsején tiszta lappal indulhasson.
Az önkormányzatokat és a bankokat is bizonytalanságban hagyta a kormány. Orbán Viktor bejelentése után minden érintett arra vár, hogy ismert legyen bármi részlet az önkormányzati adósságállomány átvállalásáról, eddig hiába.
Borulhatnak az uniós szerződések az intézmények államosítása miatt.
A települési képviselőtestületek csaknem mindegyike megszavazta már a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodást, egy nappal a határidő lejárta előtt - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A fővárosi kerületek is aláírták a megállapodást, Szeged számot tart a felmerülő költségek megtérítésére.
Becsapottnak érezhetik magukat azok az önkormányzatok, ahol felelősen gazdálkodtak, nem hazardíroztak látványos, de nem feltétlenül szükséges fejlesztések érdekében.