Az emberi erőforrások minisztere szerint több lábra kell állítani a köznevelés rendszerét: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ központja mellett, annak decentralizálásával, önálló költségvetési szervezetekkel mint fenntartókkal.
Hírek
Jövő év elejére indulhat el a kincstári számlavezető rendszer a Magyar Államkincstárnál, így a helyi önkormányzatok számlavezetése idén még várhatóan a bankoknál marad – írja a Világgazdaság.
Március elsejével megkezdi működését a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. Az új szervezet parancsnokává Mergancz Sándor dandártábornokot nevezték ki hétfőn.
A kormány részben visszakozik a tavaly elfogadott változtatástól, hogy nem kell építési engedély egyes lakóházak építéséhez.
Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad, a munkaerő-piaci fejlemények kedvezőek, az államadósság csökken, de a beruházások az idén akár vissza is eshetnek - írja az Európai Bizottság a hét végén közzétett országjelentése, amelyet a napi.hu ismertet részletesen. Az ország némi haladást ért csak el a 2015-ös ajánlások végrehajtásában.
A Hatóság független szervként segíti az önkormányzatok közbeszerzéseit a jogértelmezéssel kapcsolatos szakmai kérdések terén – írja a ma.hu.
A közfoglalkoztatásról a 2011. évi CVI.tv. rendelkezik. A közfoglalkoztatási jogviszony olyan speciális foglalkoztatási jogviszony, ahol a felek, illetve a munka is alaposan körül van határolva feltételekkel garanciális okokból.
Áprilistól kezdi meg működését a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., amelynek célja az országosan, mindenki számára elérhető egységes szolgáltatás, a biztonságos anyagi működés és a folyamatos fejlesztés biztosítása.
Több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Szekszárdon annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá kedden a tolnai megyeszékhelyen Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármesterrel a Modern városok program részeként.
Egy új kiadvány ad tippeket a helyi önkormányzatoknak és a projektgazdáknak a strukturális és kohéziós alapok és az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) forrásainak az ötvözésében.
A közfoglalkoztatási programok 2015-ben elérték céljukat, segítették az inaktív rétegek munka világába történő visszaszoktatását, továbbá munkalehetőséget teremtettek a munkára alkalmas, dolgozni kész és akaró embereknek - írta a Belügyminisztérium a kormány honlapján közzétett beszámolójában.
Az elektronikus ügyintézés kiterjesztése és az informatikai szakrendszerek összehangolása a közigazgatás előtt álló következő feladat – fogalmazott György István, budapesti kormánymegbízott a Rádió Orienten. A közigazgatásban várható változásokkal kapcsolatban elmondta, a február 24-i kormányülésen születhet döntés a kormányhivatalok feladat- és hatáskörének módosulásáról, bővítéséről.
Magyarország legnagyobb szabadidősportos megmozdulására április 28-ig nevezhetnek a települések. Május 25-én, a Kihívás Napján, amelynek programjaiban az idén világszerte legalább ötven ország városai, falvai vesznek részt, a Magyar Szabadidősport Szövetség nyolcszázezer ember részvételére számít.
Az új építési törvény alkotmánybírósági kontrolljának és hatályon kívül helyezésének kezdeményezését kéri az alapvető jogok biztosától a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Magyar Urbanisztikai Társaság. A jogszabály szerintük ellehetetleníti az építkezések településeken belüli szabályozását, feleslegessé teszi a milliárdos ráfordításokkal elkészített helyi rendezési terveket, és semmissé teszi a szomszédjogokat.
A múlt hét elején kezdett el terjedni annak a híre, hogy egy kiszivárgott dokumentum, elemzés és hatástanulmány szerint a kormány által bevezetendő új e-közigazgatási rendszer drasztikus mértékben befolyásolná az önkormányzatok szerepét, döntési jogosultságát, ellenőrizhetőségét.
A kormány folytatja az egészségügyben megkezdett átalakításokat: a béremelést, az alapellátás erősítését és a területi szociális különbségek csökkentését - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Megalakult a Magyar Önkormányzatok Szövetségének Polgármesteri Tagozata a szövetség évnyitó küldöttgyűlésén. Célja lehetőséget adni a települések vezetőinek arra, hogy az önkormányzatokat érintő különböző kérdésekben nagyobb hangsúllyal fejezhessék ki véleményüket. A tagozat által kiadott nyilatkozat szerint a rendszerváltás során kialakult önkormányzati rendszer súlyos válságát éljük.
Képzelje el, hogy településén élő valamennyi embernek egyszerre tud üzenet küldeni úgy, hogy azt azonnal meg is kapják. A lakosoknak nem kell leülniük a számítógéphez, nyomtatott hírlevelet is csak azokba a postaládába kell dobni, ahol nincs a háztartásban okostelefon. Ma már lehetséges, hogy az önkormányzat hírei a lakosok telefonján jelenjenek meg.
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2016. évi kompenzációja érdekében a költségvetés céltartalékából forrásokat csoportosít át a kormány az önkormányzatok támogatásai fejezetbe – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozatban.
Az államkincstár erőteljes léptekben valósítja meg a „modern kincstár" koncepciót - nyilatkozta Dancsó József, a szervezet elnöke. Az önkormányzatok számára új szolgáltatásokat akarnak indítani.
Az önkormányzatoknak február 15-ig kellett kiadniuk a rászorulóknak a tüzelőanyagot. A program országosan mintegy 180 ezer háztartásnak nyújt segítséget. A tűzifaprogram csak egy eleme annak, amit a szociális rendszerben önkormányzatokkal közösen biztosít a kormányzat – emlékeztetett az illetékes államtitkár.
A 12 oldalas „Hatékony helyi közigazgatás” című előterjesztés 2015-ös keltezésű nem publikus elemzés nyilvánosságra kerülését követően az önkormányzati vezetők széles körében váltott ki megdöbbenést és felháborodást.