koltozA Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) várja a tájékoztatást a minisztériumok költöztetéséről, amelyről eddig semmilyen hivatalos információt nem kapott - mondta Árva János elnök a Népszabadságnak.

Korábban az illetményalap emelésének ügyében már kezdeményezték az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását, és ezen szerinte a minisztériumok költöztetésének kérdését is meg kellene vitatni - közölte a lap szerint a szakszervezeti vezető.

Elmondta, eddig csak a sajtóból értesültek arról, hogy a Miniszterelnökséghez telepített vidékfejlesztési államtitkárság, a földművelésügyi és a honvédelmi tárca lenne érintett a kötözésben, és a szervezetek Kecskeméten, Debrecenben és Székesfehérvárott folytatnák működésüket.

Felvetette, hogy a dolgozók szempontjából a helyzet jogilag rendezetlen, mert a közszolgákat ugyan áthelyezhetik, de lakóhelyüktől távol csak ideiglenesen kötelezhetők munkavégzésre. Így tisztázatlan, hogy mi a helyzet, ha egész intézményeket telepítenek más városokba.

"Ebben az esetben a munkavállalót a saját beleegyezése nélkül aligha lehet véglegesen vidékre vezényelni, de vajon felmondási ok-e, ha valaki személyes okból nem tudja vállalni a költözést?" - tette fel a kérdést.

A szakszervezet úgy tudja, a kormányzat hatásvizsgálatot készít, de szerintük az vizsgálat nélkül is nyilvánvaló, hogy országos főhatóságok költöztetése tízmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent, amit még növelne a munkavállalók költöztetésével kapcsolatos kiadás. Ezt a pénzt pedig az elnök szerint célszerűbb lenne munkahelyteremtésre, vagy illetményemelésre fordítani.

Hirdetés