Súlyos kritikákkal teli elemzést közölt a Magyar Nemzeti Bank a magyar kormány 2024 és 2030 közötti időszakra vonatkozó Versenyképességi Stratégiájáról. A stratégiát még áprilisban mutatta be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aszerint Magyarország a következő hat évben főként további iparosítással fog nagyot fejlődni.
Hírek
Debreceni, szekszárdi és egy hatvani intézmény nyerte el a Magyar Kórházszövetség „Egészségfejlesztő Kórház Díját”, amellyel az egészségügyi dolgozók és lakosság egészségtudatosságának erősítését szolgáló legjobb programokat ismerte el a szakmai szervezet.
A BKK a kerületi önkormányzatokkal idén is folytatja a 2023-ban indított Sulizóna-programját. Ha esetleg nem vágod, hogy mi az, most eláruljuk.
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására.
Ne hagyják magukat, lépjenek fel a jogellenes, környezetkárosító építkezések ellen – üzeni a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közös kezdeményezése, amelyet pénteken mutattak be Balatonalmádiban.
A korábbi szabályozással ellentétben a helyi önkormányzat meghatározott eseteken kívül nem hozhat a plakátelhelyezést korlátozó vagy tiltó rendelkezést.
Ez a minimum! – fogalmazta meg 10 évvel ezelőtt a K-Monitor, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó az önkormányzati átláthatóságról szóló programot.
A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara.
Néhány hete a Greenpeace Magyarország közleménye alapján írt az Átlátszó arról, hogy az Éltex Kft. salgótarjáni telephelye mellett rákkeltő szennyezőanyag folyt a Salgó-patakba.
Öt forintért adná a praxist a vépi gyermekorvos, de így sem jelentkezik senki.
Az év végéig mintegy húszezer álláskereső vehet részt egy felnőttképzést kínáló országos programban.
Az Ipolytölgyes önkormányzata számos környezeti kitüntetés és minisztériumi dicséret mellett komoly nemzetközi elismeréssel is rendelkezik. A Hosszúlétra önkormányzati szemlélet kialakításáért a bécsi székhelyű Social Marie szervezet I. díjjal jutalmazta Ipolytölgyest 2023-ban.
5 milliárd 977 millió forintért vásárolta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a zalaszabari Zobori Élmény Parkot – írja a 24.hu a közérdekű adatigénylésre kapott válaszok alapján.
Több mint 10 milliárdot pumpált bele az állam, mégis bezár a nagy reményekkel indult magyar cég. (Frissítve)
Átadta a MOHU az első, esztergomi új hulladéklerakóját, ahol több mint 40 frakcióban várják a lakossági hulladékokat, amelyeket a lakcímkártyával (az ország bármely településére vonatkozóan) rendelkező lakosság ingyen elhelyezhet a telephelyen. A bontási hulladékokat leszámítva a többi hulladéktípusra nincs súlykorlát, így a gumiabroncstól kezdve a hungarocellen át, egészen az elektronikai vagy éppen a lomnak számító hulladékokig, bútorokig mindent átvesz a lerakó.
Ezúttal Vonyarcvashegyen számolják fel az engedély nélküli stégeket, a vízügy embereinek sok helyen kapukkal is meg kell küzdeniük, holott az még a legális építmények esetén is tilos, ha közterületről vezetnek a vízbe.
Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
Csaknem 1,3 milliárd forintnyi uniós forrásból elkészült a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ Tiszafüreden.
A vízművek integrációjával létrejött, ma már az ország felén szolgáltató állami vállalatot jellemezte így V. Németh Zsolt.
Megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása.
A 2024. június 9-ei európai parlamenti, önkormányzati és nemzetiségi választás apropóján a Political Capital készített egy összefoglalót a választási rendszerekre és a szavazás módjára vonatkozó legfontosabb információkról. A jobb megértést egy oktatóvideó is segíti – magyarul és angolul egyaránt.