Népszavazást kezdeményezett a hevesi városvezetés a BYN Chemical vegyi üzem megépítéséről, írja az Egri Ügyek alapján a HVG. A beruházást még augusztus közepén jelentette be Sveiczer Sándor, a település polgármestere, néhány héttel azután, hogy tagadta az üzem épülését


Az üzem építésével kapcsolatban múlt pénteken tartott lakossági fórumot a polgármester annak érdekében, hogy eloszlassák a „politikai haszonszerzés céljából keltett félelmeket, pánikhangulatot.” Ez után Facebook-oldalán rendkívüli bejelentést tett közzé: ebben azt mondta, a tájékoztatót az üzem építésének ellenzői megzavarták, nem engedték elmondani az érveiket. „Politikai csatatérré vált Heves” – mondta Sveiczer, majd bejelentette, a képviselő-testület tagjaival úgy döntöttek, az üzem építésével kapcsolatban népszavazást írnak ki.

Pár nappal a polgármester bejelentése előtt többszázas tüntetést tartottak a polgármesteri hivatalnál. Az üzem megépülése elleni demonstrációt Sikeres Hevesért Mozgalom szervezte, az eseményen parlamenti politikusok is felszólaltak. A beruházás ellen petíciót is indítottak, amire több mint 2200 aláírás gyűlt össze.

Néhány hete derült ki, hogy a BYN Chemicals leányvállalata egy NMP nevű anyagot gyárt majd a városban. Az NMP oldószer, amit az akkumulátorgyártásnál használnak. A vegyület bőr-, szem- és bőrirritációt okozhat, de magzatkárosító vagy vetélést előidéző hatása is van. Ezt az anyagot találták meg a gödi szennyvízben, ami a földekre is kiszivárgott.

Hirdetés