Gyermekvédelmi reformot hirdetett a kormány a közismert bicskei eseményeket követően.
Korábban arról kérdezte a Szabad Európa portál a gyermekvédelmi dolgozókat, mi változott az elmúlt fél évben – a bicskei botrány óta – a beharangozott gyermekvédelmi reform nyomán. Válaszaikból kiderült: a nevelőszülők nevelési és ellátási díjának emelésén kívül sehol nem kaptak új forrást, ellenben Bicskéért a vizes lepedőt a nyakukba kapó dolgozók a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap miatt már akkor nagy számban jelezték: nem írják alá a zsebükben és a hálószobájukban kutakodó dokumentumot. Most megkérdeztük, mi lett a végeredmény az intézményeikben, hányan mondtak fel.
Összesen hat százalék, de van, ahol kilencven
A Népszavának küldött válaszában a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közölte: az alkalmazottak több mint hat százaléka, 265 munkavállaló már biztosan távozik a gyermekvédelemből. Azóta ez a szám emelkedett; lapunknak megküldött válaszában az SZGYF már 308 személy távozásáról írt. Közülük 79-en tagadták meg az adatlap kitöltését, 229-en kérték jogviszonyuk megszüntetését. Azt írják a levélben: „Nem került sor intézmény(ek) bezárására.”