Partnerekkel együttműködve mentik meg azokon a kistelepüléseken a postákat, ahol veszteséges üzemeltetni a fiókokat.
Hírek
A KATA adózási rendszer elmúlt héten bejelentett váratlan és nagy sietséggel elfogadott több százezer embert hozott olyan kényszerhelyzetbe, amikor rövid idő alatt, adóév közben újratervezésre lett volna szüksége, hogy az adóemelést elszenvedő további vállalkozói életről döntsön.
A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter „kapcsolatteremtő találkozón” látta vendégül Budapest főpolgármesterét.
Tanácsadással és fűtéstámogatással is próbálnak segíteni a lakosságnak.
Tíz helyi vállalkozás összefogásával és a debreceni önkormányzat támogatásával ÚriMurit rendeznek szombaton a Nagyerdőben – jelentették be sajtótájékoztatón a szervezők a program helyszínén, a Békás-tó partján.
Szerintük ezzel súlyosan sérülnek a betegeket, az orvosok és az egészségügyi dolgozók érdekei, csorbul ismét az önkormányzatok jogköre.
Elindult az Egészégpart elnevezésű balatoni egészségügyi szűrő- és felvilágosító programsorozat szombaton Balatonbogláron, amelynek során augusztus közepéig további 14 állomáson adnak életmódtanácsokat és végeznek ingyenes egészségügyi szűréseket a helyi lakosoknak, valamint a Balaton mellett nyaralóknak – hangzott el a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) közös nyitórendezvényén.
A magyar kormányzat, a magyar agrárium számít a magyar erdőkre, és számít az erdőket kezelő erdész szakemberekre – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országos Erdészeti Egyesület 152. alkalommal megrendezett vándorgyűlésén a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Pécs, Hódmezővásárhely, Szentendre után most Miskolcon is megszűnik a zöld rendszámos hibridek ingyenes parkolása, ráadásul a díjak is emelkedni fognak.
Egy kata alól kieső orvos részmunkaidősként nem biztos, hogy hajlandó lesz 100 kilométereket utazni, hogy heti egyszer rendeljen egy félreeső településen. A Magyar Orvosok Szakszervezete szerint a szigorításnak a magánegészségügyben is kedvezőtlen hatása lesz, és akár tömegesen is távozhatnak külföldre a jelenleg szakrendeléseket, ügyeleteket katázva ellátó orvosok. Van olyan szakmabeli azonban, aki szerint csak átmeneti lesz a zavar.
A közétkeztetés eljutott teljesítőképességének végső határára, miközben az infláció miatt egyre nagyobbak a költségek, a szolgáltatási díjakat nem emelhetik. Elkerülhetetlen egy combos áremelés.
A Tisza forrásvidékén javít a hulladékhelyzeten közös folyótisztítási és hulladékgazdálkodási programjával a Tiszai PET Kupa és a Diageo alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata.
Több mint 10 év is lehet a közfoglalkoztatási jogviszony. A Start-programra plusz 7 milliárd forint jut.
A víziközmű-szolgáltatók gazdasági helyzetét az támogatná a leghatékonyabban, ha a szolgáltatásaik indokolt költségeit elismernék a szolgáltatási díjban – állapította meg az energiahivatal.
Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek védelme, a települések támogatása és a gazdaság növekedési pályán tartása – jelentette ki a pénzügyminiszter múlt héten a Tiszafüredi Halasnapok megnyitójával egybekötött Város napi díjátadó ünnepségen.
Államháztartási stabilizációs intézkedésekről határozott a kormány, amiről a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet. Eszerint a pénzügyminiszter feladata, hogy július 20-ig 152,5 milliárd forinttal csökkentse az előirányzatokat, a kormány pedig 416,794 milliárd forintot zárol a tárcák idei kiadásai közül.
A budai oldalon kialakítandó rakparti pihenőparkkal indul el a Budapest Tuning projekt, melynek részeként többek között street art eseményt, a közösségi térhasználatot ösztönző eseményeket, valamint zenés-táncos programokat is támogatnak.
A kormány még az ősszel beterjeszti a magyar állam beruházási rendjéről szóló kerettörvényt az Országgyűlésnek – erről beszélt Csepreghy Nándor, a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára a parlamentben hétfőn.
Ismét van folyóvíz azokban az agglomerációs háztartásokban, ahol napokig hiába tekergették a csapokat. Helyreállt az ellátás Solymáron is, ahol a legsúlyosabb volt a helyzet, ugyanakkor Gödöllőn kedden vízkorlátozást vezettek be. A 24.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint könnyű az egészet ráfogni a nagy hőségre, a vízszolgáltatókra vagy – ahogy Menczer Tamás államtitkár tette – a háborúra, de a helyzet várhatóan évről évre romlik majd, mivel a szolgáltatóknak a 2009-es áron kell adniuk a vizet, miközben egyre több a kiadásuk, így nemhogy fejlesztésre, de karbantartásra sem jut elég pénzük.
A Modern városok program keretében épülő városi fedett uszoda vállalkozói szerződésének megszüntetéséről döntött a szekszárdi közgyűlés zárt ülésen. Gyurkovics János alpolgármester elmondta: a közgyűlés közös megegyezéssel szünteti meg a szerződést a kivitelező Aquaplus Kft.-vel.
Ungár Péter a Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezte arról, lesz-e leépítés a közszférában. Az LMP politikusa felvetését azzal indokolta, hogy a jövő évi büdzsé tervezete szerint az állami költségvetésből finanszírozott szervezeteknél a leépítésekkel 30 milliárd forintot spórolna a kormány. Ez feltételezése szerint azt jelenti, hogy bármelyik állami hivatal, minisztérium vagy háttérintézmény kénytelen lehet megválni több dolgozójától.
A hírről Karácsony Gergely számolt be a közösségi oldalán.