Az Index információi szerint a szegedi képviselő-testület „Szent Ferenc erdőre” keresztelné azt a hathektárnyi zöldterületet, amelyet – Kiss-Rigó László püspök projektje miatt – teljesen megtisztítanának, kivágva az ott lévő több évtizedes fákat is.
Hírek
A budapesti kerületek közül elsőként Újbudán született megállapodás az ellenzéki pártok között, László Imre, a kerület polgármestere Facebookon jelentette be, hogy az öt párt – DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP – közös jelölteket indít a június 9-i önkormányzati választáson.
Sorozatunk következő polgármesterét főpolgármesteri munkásságán keresztül már bemutattuk, ezért itt most a korabeli viszonyokról fogunk értekezni.
Hernádi Ádám polgármester (Fidesz–KNP) tájékoztatása szerint a fejlesztésre az önkormányzat 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban,300 millió forintos önerő mellett.
Őrsi Gergely, a főváros II. kerületének polgármestere a Facebookon jelentette be a kerület új, okosváros alkalmazását. A program lehetőséget ad kerületi problémák bejelentésére, de parkolásra, térképek használatára, hírekről és a kerület eseményeiről való tájékozódásra, sőt még a Budai Polgár lapszámainak olvasására is használható.
Budaörs után Tahitótfalu is szeretne saját fenntartású ügyeletet - már gyűlnek az aláírások.
Négy képzés indítását tervezi 2024-ben a tehetséges roma fiatalok elhelyezkedését nagyvállalatoknál segítő Integrom Program.
Nyolcszoros víz- és csatornaszámláról kapott előzetes tájékoztatást egy kis önkormányzat, ami valósággal sokkolta az érintetteket. Nem is tudják, hirtelenjében hogyan gazdálkodják ki mindezt már a következő hónaptól, pedig kénytelenek lesznek, miután a cégek mellett az általános áremelés érinti az önkormányzatokat is. Mivel számos épületet kezelnek művelődési házaktól óvodákon át orvosi rendelőkig, a probléma kifejezetten súlyos lehet. Akadnak, akik már aggódnak, mások megvárnák az első számlák érkezését.
Az Erzsébet hídon vezették át az új, stratégiai jelentőségű vezetéket.
A kormány arról döntött, hogy az Egészséges Budapestért Program (EBP) keretében közel ötmilliárd forintot utal a fővárosnak. Igaz, az önkormányzatok alig kapnak ebből, nagy részét az állami kórházak viszik el.
Eközben több forrást von el a várostól az állam, mint amennyivel a közösségi közlekedést támogatja.
Balatonföldvár önkormányzata hosszú évek után vásárlással és csereingatlanok felajánlásával egyezségre jutott a helyi kikötő üzletsorának bérlőivel, akiknek büfésora jó ideje akadályozta egy új nyári városközpont megvalósítását – közölte a helyhatóság kedden az MTI-vel.
Az Energiaügyi Minisztérium számításai szerint évi 1200-1500 kilométer vízvezeték újulhat meg a rekonstrukciós program keretében.
Az URBACT program 2024. január 10-én indította útjára Innováció Transzfer Hálózat (ITN) pályázati felhívását, amelyre március 20-ig várják a jelentkezőket.
A magyar gazdaság jövője a zöldenergia – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Még legalább két, egyenként ötmilliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható.
Botka László polgármester és Szijjártó Péter külügyminiszter 2023 decemberében közösen jelentette be, hogy a BYD, a világ vezető elektromosautó-gyára Szegeden hozza létre európai gyárát. A 21 Kutatóközpont a szegedi önkormányzat megbízásából készített felmérést a beruházás helyi megítéléséről.
A Fővárosi Közgyűlés üdvözli Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Karácsony Gergely főpolgármester új, átfogó megállapodását a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről.
Néhány évvel a megalapításuk után a süllyesztőben végezték az állam által – eredetileg hosszú távra – életre hívott városi tőkealapok, amelyeket mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) megsegítésére, támogatására hoztak létre 2019-ben és 2020-ban.
Az elmúlt napokban 12 újabb olyan kórház neve jelent meg Nemzeti Népegészségügyi Központ a honlapján, ahol különböző okokból, de hosszabb-rövidebb időre leáll egy-egy ellátás, vagyis bizonyos betegeket nem tudnak fogadni – írja a hvg.hu. Január 8-tól már 20 kórházban leálltak egyes ellátási formák, így összesen már 32 kórház nem tud ellátni bizonyos betegeket.
Öt témakörben ötven intézkedést tartalmaz.