A kormány célja a hulladékgazdálkodási ágazat gazdaságpolitikai szerepének növelése és az átállás a körforgásos gazdaságra.
Hírek
Az első szabad választások óta eltelt több mint három évtized gyakorlatában nem volt még olyan köztes állapot, amire a parlament kormányoldali többsége a 2024-es választásokat érintően lehetőséget teremtett, s ez több kérdést is felvet. Ha a választásokig nem változnak a jogszabályok, nyáron eldurvulhat a helyzet egyes önkormányzatokban.
Bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt – mondta az RTL-nek adott 50 perces interjújában König Ferenc, Sóskút polgármestere. Január közepén derült ki, hogy a Pest vármegyei faluban a szlovén Andrada csoport akkumulátorbontó üzemet akar létesíteni, miután a korábban kinézett helyszínen, Alsózsolcán a helyi ellenállás miatt meghiúsult a projektjük.
Sokkal kevesebb felhasználóval működtethető, magasan automatizált, egyszerűbben kezelhető ügyviteli rendszert szeretnénk bevezetni a magyar közigazgatási szerveknél – árulta el Szajbély Benedek, a Griffsoft vezérigazgatója.
Magyarországon az éves hálózati vízveszteség 25 százalékos, ez éves szinten 17 milliárd forintnyi kiesést jelent – írja az Állami Számvevőszék 2017 és 2023 szeptembere közötti időszakról szóló jelentése alapján a Magyar Hang.
Az új rendszerben csak a szentendrei ügyeletre százezer ember ellátása jut, ez egyetlen ügyeletes orvos számára megoldhatatlan.
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amikor a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményben, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.
Az Egészségvonal Contact Center az év minden napján, a nap 24 órájában fogadja a hívásokat. Az információs központ komplex szolgáltatást nyújt az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban a lakosság részére.
Januártól már az ország felén a Nemzeti Vízművek Zrt. felel a víziközmű-szolgáltatásért.
Pécs is bekapcsolódik a nemzetközi légiforgalomba: egyelőre két városba indulnak hetente kétszer járatok.
Hiába utasította el a Magyar Gyógyszerészi Kamara a több mint fél éve vitára bocsátott tervezetet, a belügyminiszter kedd este kiadta a rendeletet: májustól nem minden patikában lesz kötelező gyógyszerész jelenléte, elég lesz, ha telefonon keresztül adnak tanácsot a gyógyszert kiadó személyzetnek.
Magyarország Kormányának 2010 óta tartó intézkedései hozzájárultak ahhoz, hogy a mentők megbecsülve érezzék magukat, hiszen munkájuk az egész társadalom és a kormány számára is kiemelten fontos – jelentette ki dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára február 5-én, az Országos Mentőszolgálat új, győri mentőállomásának avatásán.
2024 az együttműködő nemzet éve – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Budapesten.
Új információs központ mutatja be a homokpuszták világát, a táj történetét, változásait, a múltban itt élt emberek hétköznapjait Bugacon.
A területfejlesztési politika részeként gyűjtik azokat a projekteket, amelyek lehetővé teszik azt, hogy Magyarország vármegyéi középtávon is emelkedő pályán maradjanak – mondta el újságíróknak nyilatkozva a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Mátészalkán, a városi piac átadóján.
Az ország délkeleti részén már több településen is sok az arzén az ivóvízben, van, ahol a megállapított normális szint háromszorosát is eléri.
Feljelentést tesz az Integritás Hatóság a kísértetiesen hasonló és túlárazott lombkoronasétányok miatt.
A Roma Szeretetszolgálatot folyamatosan keresik a roma önkormányzatok részéről az egyre súlyosbodó munkanélküliség miatt. Ifj. Rostás-Farkas György szerint a kormány segíthetne, csak nem figyel rájuk.
A siker érdekében fel kell vállalni egyes kockázatokat! A túlzott óvatosság behatárolja a lehetőségeinket. De ez nem azt jelenti, hogy körültekintés nélkül ugorjunk fejest a mélybe.
A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.
Felelősen járnak el az önkormányzatok, ha a rendelési idő alatt biztosítják az alternatív orvosi ügyeletet – mondta lapunknak Keczéry Attila, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportjának vezetője.
Jól teljesített a próbán a svédasztalos iskolai étkeztetés, a HunGast általánossá tenné a rendszert.