Hajdú-Bihar megye legnagyobb naperőművét adták át Berettyóújfaluban hétfőn. Az átadáson elhangzott, hogy a létesítmény évente 680 megawattóra villamos energia termelésére képes, ez 240 háztartás éves szükségletét elégíti ki.
Hírek
Megjelent az első repedés a Tarlós István főpolgármester által épített fővárosi egység falán: Angyalföld nem támogatja a főváros forrásmegosztásra vonatkozó javaslatát. Azért, mert abban semmiféle változás nincs, 2012 óta ugyanazon adatok alapján osztják el a főváros és a kerületek között a személyi jövedelemadó önkormányzatokat megillető részét. Holott a város folyamatosan változik – magyarázta Tóth József, Angyalföld polgármestere, aki – több kerületvezetővel együtt – arra tett javaslatot, hogy ezúttal a lakosságszám alapján osztozkodjanak.
A 2014-es reformnak köszönhetően a teljes közszolgálat személyfejlesztése a Belügyminisztériumhoz került. Az új struktúrában az ágazat kompetenciatérképe szervezet- és beosztás-specifikussá vált, valóban az érdemeken alapul az előrejutás. Dános Valér a Rádió Orient műsorában az átalakult továbbképzési rendszerről is szót ejtett. A Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság vezetője kiemelte, az új rendszer az egyéni teljesítményértékelésre épül. A 2015-ös év célja a tényleges integráció a közszolgálati személyzetfejlesztés terén.
Főiskolai képzés indul Salgótarjánban 2017 szeptemberétől, előtte, 2016 őszétől műszaki-informatikai felsőfokú szakképzést indítanak a volt pénzügyi főiskola épületében. Az úgynevezett közösségi főiskolát a helyi és térségi önkormányzatok, az Óbudai Egyetem és a magyar állam működteti majd.
Legkésőbb január 15-ig be kellett jelenteni a lakóhely szerinti önkormányzatnak a házi pálinkát főzőknek a korábban beszerzett desztillálóberendezéseket. A magán- és bérfőzésben előállított párlatok adómentessége megszűnt: a saját gyümölcsből magáncélra előállított évi legfeljebb 50 liter szesz után is adót kell fizetni – írja a Világgazdaság.
Az Államreform Bizottság javaslata alapján tavasztól három lépcsőben történhet meg a kormányhivatalok külső és belső integrációja – közölte a RádióOrientben a fővárosi kormánymegbízott. Ennek keretében a szakigazgatási szervek főosztályi szervezetben működnek tovább, a hatáskörök címzettje pedig a kormánymegbízott lesz. György István beszélt arról is, hogy véleménye szerint az e-közigazgatás számára 2015 az áttörés éve lesz.
A kormány elfogadta az új polgári perrendtartás koncepcióját. Az új eljárásjogi kódex koncepciója támaszkodik a hagyomány ma is használható elemeire, ugyanakkor a modernitás követelményeinek is meg kíván felelni - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Sokéves tendencia tört meg, amikor tavaly sem az új törvények, sem pedig az új kormányrendeletek száma nem nőtt, hanem csökkent, méghozzá jelentősen – derül ki az Opten OptiJUS adatbázisából. Az akár örvendetesnek is mondható jelenség elsősorban a választási évnek volt köszönhető, és szinte bizonyos, hogy nem lesz tartós – írja az OrientPress Hírügynökség .
Két közbeszerzés keretében a nyertes pályázatról egyeztetett a OTYS Úttechnika Kft., az Út-Garantor Kft. és a Kristály-Vár Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.. A három cég együttesen 43,6 millió forintos büntetést kapott a jogsértésért - közölte a Gazdasági Versenyhivatal.
Új év, új költségvetés. A megkérdezett Tolna megyei önkormányzatok, bár lenne rá lehetőségük, nem tervezik újabb adók kivetését. A polgármesterek szerint a Tolna megyei települések lakói teherbíró képességük végéhez értek.
A segélyezési rendszer átalakítása után márciustól is változatlan összegekkel a járási hivatalok állapítják meg az alap-, az emelt összegű és a kiemelt ápolási díjakat, az önkormányzatok méltányossági díjat állapíthatnak meg – írja a Világgazdaság.
Elkészült a Normafa rehabilitációját előkészítő Natura 2000-es hatásvizsgálat. A XII. kerületi önkormányzat szeretné a pusztulófélben levő, műemlékvédelem alatt álló épületeket rendbe hozni, a meglévő épületeket új funkciókkal kibővíteni, hosszabb sípályák, valamint nagyobb kiterjedésű új létesítmények létrehozását azonban nem tervezik.
A NAV friss tájékoztatója felsorolja, hogy mi változott 2015. január 1-jétől és hol érvényesek a korábbi, jól ismert szabályok. Érdemes átnézni.
3200 település közül 2900-nak nincs szabadon felhasználható forrása – azaz 2015-ben csak vegetálni fog többségük. Az önkormányzati szektor idén nagyjából 2500 milliárd forintot költhet el, és ebből mintegy 300 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek szabadon a helyhatóságok.
Jelentősen csökkent a munkanélküliségi ráta tavaly szeptember-novemberben az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az augusztus-októberben mért adatokhoz képest nőtt - hívták fel a figyelmet az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik hangsúlyozták azt is, hogy a közmunkaprogram továbbra is erőteljesen befolyásolja az adatokat.
Fűtsünk be? Természetesen! Komplex Arundo biomassza program önkormányzatoknak címmel kifejezetten helyi önkormányzatok számára lehetőséget kínáló szakmai konferencia kerül megrendezésre január 13-án, Nyíregyházán.
Bérbe adhatnak az önkormányzatok egy hektárnál kisebb földet legalább egy, legfeljebb öt évre olyan pályázóknak, akik nem felelnek meg a földműves fogalmának. A földforgalmi törvény ezt eddig nem tette lehetővé, ám a szabályozáson "rést ütöttek", és bevezették a rekreációs célú földhasználat fogalmát.
A jövőben kizárólag a helyi önkormányzatok belátásától, s anyagi teherbíró képességétől függ, hogy fenntartják-e a méltányossági közgyógyellátást. Az önkormányzatok közül, hogy mennyi vállalkozik majd e támogatási forma fenntartására, csak márciusra derül ki. A jogszabályalkotók ugyanis február 28-ig adtak haladékot a helyi köztestületeknek arra, hogy megalkossák új, saját támogatási rendeletüket.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata tizenkilencedik alkalommal rendezte meg gálaestjét a német önkormányzatok napja tiszteletére. A Magyarországon élő kisebbségek nemzetünk erejét gyarapítják, a németség munkája pedig mind az ország falvain és városain, mind az elért eredményekben megmutatkozik - mondta ez alkalomból Áder János államfő.
Akár a települések felében is bevezethetik a földadót, ha az kiállja az idő próbáját. A feltételes mód nem véletlen: az új helyi adóról egyelőre mindössze hét településen alkottak rendeletet, ám azok jogszerűségét is kétségbe vonja a kormány.
Háromszázhatvannégyezren vettek részt a közfoglalkoztatási programban november végéig - közölte a Belügyminisztérium. Tavaly január-novemberben a közfoglalkoztatásban töltött átlagos időtartam 4,2 hónap volt. A minisztérium szerint a közfoglalkoztatás hozzájárult a munkanélküli juttatások, segélyek csökkenéséhez.
2015-ben kiemelt cél a kormányablakrendszer teljes kiépítése és a települési ügysegédek munkájának fejlesztése – közölte Rigó Csaba. A Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a szociális segélyezés átalakításával a kormányzat újabb feladatot szán az ügysegédeknek. A szakigazgatási szervek főosztályi szinten kormányhivatalba integrálásáról elmondta, így hatékonyabb lesz a működés, hiszen megszűnik az eddigi kettős irányítás, ami a kormányhivatal és a szakmai főhatóság részéről történt eddig.