A szakrendelők tehermentesítésével kapcsolatos kormányzati tervekről, a praxisközösségek fejlesztéséről, a háziorvosok és a szakdolgozók kompetenciáinak bővítéséről beszélt az InfoRádióban Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára.


„Nincs erre politikai szándék” – mondta Takács Péter az InfoRádióban a heti 200 óránál nagyobb kapacitással rendelkező szakrendelők állami felügyelet alá vételére vonatkozó korábbi tervről. Megfogalmazása szerint ezt a kormányzat elvetette, lekerült a napirendről. (Erről részletesebben itt írtunk.)

A járóbeteg-szakellátás reformjával, a kórházi és az önkormányzati szakrendelések párhuzamosságának megszüntetésével kapcsolatban kifejtette: a fenntartó kilététől függetlenül a járóbeteg-szakellátás széles spektrumát kell az otthon közelében biztosítani.

„Leginkább igaz ez a nagy népbetegségek tekintetében, úgyhogy az lenne az optimális, ha az önkormányzatok is ilyen ellátásszervezési szemlélettel állnának hozzá – mondta az államtitkár –. Nem feltétlenül presztízs jellegű szakmákat kell a lakóhely közelébe vinni, hanem olyanokat, amelyek nagy betegforgalmat generálnak. Ebben egyébként egy kis módszertani iránymutatást fogunk adni az önkormányzatoknak, hogy mi az, amit lakóhely közelében illik fenntartani. Illetve azzal, hogy a kincstári körbe vontuk az önkormányzati rendelőket – kötelező jelleggel –, jobban rálátunk a gazdálkodásukra is, és adott esetben az Országos Kórházi Főigazgatóság mind ellátásszervezési, mind gazdasági módszertani támogatást tud nyújtani az önkormányzati szakrendelőknek.”

A cikk itt nem ér véget, itt olvashatja tovább

Hirdetés