A közel 3200 önkormányzatból alig 26-an éltek a helyi települési adó kivetésének lehetőségével – tudta meg a Napi Gazdaság. A legtöbben a földadó bevezetéséről döntöttek.
Hírek
Egyre nagyobb a bizonytalanság a kéményseprési iparágban. A vállalkozók ugyanis nem tudják, meddig működhetnek a lakossági piacon, és milyen szervezet veszi majd át az ügyfeleiket. Az ugyanis szinte bizonyos, hogy a jelenlegi tervekkel ellentétben a kémények tisztítása januártól nem kerülhet át a katasztrófavédelemhez.
Idén április-júniusban 310 ezer volt a munkanélküliek száma, 49 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,9 százalékra csökkent – jelentette július végén a Központi Statisztikai Hivatal. Az MTI által megkérdezett elemzők szerint nem fog emelkedni.
A munkahelyek hiánya a legnagyobb gond: leginkább ez okozza az elnéptelenedést a falvakban és az aprófalvakban az önkormányzati szövetségek elnökei szerint. Az uniós források szétosztása pedig nemhogy visszafordítaná, hanem még erősíti is a folyamatot. A szakértők nem látják, hogy a következő években megoldódna a probléma.
A tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ez elérheti a 68 ezer forintot is - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A Belügyminisztérium megjelentette az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításának tervezetet.
Konferenciával zárult pénteken a Korrupció megelőzése és a közigazgatás-fejlesztés áttekintése című projekt Budapesten. Több mint nyolcezren vettek részt közszolgálati etikai és integritástréningen.
A teljes betegút, benne például leletek, zárójelentések és akár röntgen felvételek elérhetőek lesznek a nemzeti egészségügyi informatikai rendszer új központi hálózatában várhatóan 2017 közepétől. Így a páciensnek nem kell majd vaskos mappákkal érkeznie a szakorvosi vizsgálatokra, elméletileg az összes dokumentum fent lesz a hálózaton – írja az inforadio.hu.
A magyar kormány soha nem fogja magára hagyni a kárpátaljai magyar közösséget a nehézségeivel, mindig vele lesz, amikor bajban van – jelentette ki szerdán Beregszászon az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Települési szintű energiahatékonyság, pályázatok és fejlesztések előkészítése, élhető városok és útkeresés a kistelepülések energiaracionalizálásában: korunk egyik legnagyobb kihívása a helyi döntési rendszerek fenntarthatósági irányba állítása. Ebben kíván segítséget nyújtani a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) által szervezett egész napos Fenntartható településfejlesztés konferencia, amely szeptember 16-án várja az önkormányzatok vezetőit, képviselőit, klímapolitikával foglalkozó szakembereket és minden érdeklődőt.
A lakosság nyolcvan százaléka a mindennapjaiban is érzékeli az éghajlatváltozás hatásait, és aggódik a klímaváltozás miatt, tízből heten pedig védtelennek érzi magukat a klímaváltozás hatásaival szemben – az Energiaklub felmérését ezerhatszáz fős, országosan reprezentatív mintán végezték júliusban.
Az Európai Bizottság hivatalosan elfogadta a 2014 és 2020 közötti magyarországi Vidékfejlesztési programot – közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
Nemcsak a Sormásra és a Martonfára tervezett ideiglenes befogadóállomások építése ellen szervezett demonstrációt a Jobbik Nagykanizsára, sehol sem akarnak ilyen létesítményeket. A két település képviselői közös fellépésről állapodtak meg.
Valamennyi önkormányzat már az idén igénybe veheti a teljes hitelösszeget a kormányhatározat szerint.
Több ezer tanuló és pedagógusok százai várhatják jobb feltételek között az új tanévet, idén szeptemberben ugyanis milliárdos iskolafelújítások és bővítések után kezdi a tanítást számos vidéki iskola, amelyeket mostantól hatékonyabban lehet fűteni. Azzal együtt, hogy a közüzemi számlák alacsonyabbak lesznek, a gyerekek a nagyobb fény mellett sokkal jobban látnak majd. Egy-egy iskola ezentúl a fenntartási költségén akár évi 100 millió forintot spórolhat.
A falvak és aprófalvak népességének csökkenése folytatódott az ezredfordulót követően, és egyre többen élnek városokban. Mostanra már nemcsak a falvakat, hanem a kisebb városokat is fenyegeti az elnéptelenedés, amelyet nem könnyű megállítani. A tendenciát erősíti, hogy nehéz munkát találni a kisebb településeken.
Miközben magyar települések százai néptelenednek el vagy küzdenek szinte reménytelenül a kihalás ellen, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska visszakapaszkodott a szakadék széléről, s öles léptekkel halad a fejlődés útján – írja a Napi Gazdaság. A háromszáz lelkes falu éves szinten százmillió forintot költ működésre, az önkormányzat bölcsődét, óvodát, iskolát és kihelyezett hivatalt tart fent.
Megduplázódott a szociális földprogram támogatottjainak száma a korábbi évekhez képest egy idén márciusban kiírt pályázatnak köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.
Noha a kormány még májusban bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdett az önkormányzatokkal a távhőcégeik állami tulajdonba vételéről, a települések szövetsége szerint még most sem zajlanak ilyen egyeztetések. Az pedig továbbra sem derült ki, hogy a hőszolgáltatók milyen módon kerülnek majd állami kézbe. A helyhatóságok ugyanis ingyen nem adhatják át a cégeiket.
Mióta a kormány központosította és a katasztrófavédelemhez helyezte a szúnyoggyérítés megszervezését, sokasodnak a problémák a végrehajtás körül. Az önkormányzatoknak, a korábbi megrendelőknek alig van rálátásuk a folyamatra, a jelenleg már évi 1,5 milliárd forintot felemésztő tevékenység átláthatatlanná vált.
Csaknem egymilliárd forintból hét településen kezdik meg önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítését Nógrád megyében - jelentette be Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő, megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos a múlt héten Balassagyarmaton.
A falu nyugalmának megőrzéséhez szükséges minden fejlesztést megkap Martonfa, amelynek közelében ideiglenes befogadóállomás épül – ígérte meg a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Pogácsás Tibor. A másik kijelölt községbe, Sormásra is ellátogatott, ahol rögtönzött lakossági fórumon beszélt az ottani befogadóállomás megépítéséről.