Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a napokban bejelentette igényét a zuglói Jókai Mór Általános Iskola fenntartói jogának átvételére, erről kedden kaptak értesítőt az 500 diákkal működő iskolától az érintett családok.
Hírek
Egy újabb, Gödön felépülő akkumulátorgyárról lehet olvasni a dél-koreai sajtóban – írja az Átlátszó. A Samsung megerősítette a harmadik gyár építését, már zajlik a munkaerő-toborzás.
A fővárosban első körben 15 ezer lakost, mintegy hatezer háztartást érint a háztartási biohulladék-gyűjtés Budapest XI., XX. és XXI. kerületének kijelölt utcáiban, a legtöbb helyen már a tartályokat is kiosztották.
Bár késve kapott hozzáférést Magyarország a kohéziós forrásokhoz a különböző uniós jogállamisági tárgyú eljárások miatt, a 2021-2027-es költségvetési ciklusban minden támogatási pályázatot megpróbál kiírni a kormány. Egyelőre jól áll Magyarország az EU-pénzek felhasználásával, és hamarosan több száz milliárd forintnyi új pályázatot indít el a kabinet. A fejlesztéspolitika emellett sokkal jobban fókuszál majd a kisebb városokra, amelyek eddig a magyar faluprogramból kimaradtak, de a megyei jogú városokkal nem tudtak versenyezni – ismertette a Portfolio EU Források 2024 konferenciáján Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Az Európa-tanulmányok Hálózat megalapításáról szóló nyilatkozatot írtak alá a Károli Gáspár Református Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői.
Méretes beruházásba fogott a Jellinek Dániel milliárdos által felügyelt Lowell120 Invest Kft. Dél-Budán, az egykori Villamosszigetelő és Műanyaggyár telephelyén, a Fehérvári út – Galvani utca – Szerémi út – Barázda utca által határolt, vagyis ezzel felülírta az önkormányzat változtatási tilalmát.
Magyarország bruttó hazai terméke 2023 negydik negyedévében a nyers adatok szerint nem változott, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A kormány csődbiztosokat rendel majd a bajba jutott önkormányzatok élére. A veszteségesen működő településvezetések helyett a hatalmat is a kijelölt személyek gyakorolhatják, ha a kormányhivatal elrendeli az alkalmazásukat. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közzétette a végrehajtási rendelet tervezetét társadalmi egyeztetésen.
2024. február 28-án került sor az „Önkormányzati közpénzügyi fejlesztések és önkormányzati kapacitásépítés” című projekt keretében a Helyi Önkormányzati Pénzügyi Munkacsoport ülésére, ahol megtörtént a Helyi Önkormányzati Adat Platform (HÖAP) első próbaüzemének bemutatása.
Hárommilliárd forint keretösszeggel hirdet meg három pályázati felhívást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.
Raisz Anikót megválasztották az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése alelnökévé.
A víziközmű-ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése és a társaságoknál folyó munka szakmai színvonalának biztosítása érdekében idén két ütemben nő a többségi állami tulajdonban lévő víziközmű-szolgáltatóknál dolgozók bére.
Tüntetést tartottak hétfőn reggel az Építési és Közlekedési Minisztérium épülete előtt a Déli Körvasút jelenlegi tervek szerinti megépítése és a fakivágások ellen.
Szendy Károly azóta sem került a múlt hivatkozott személyiségei közé, tevékenysége nem vita tárgya. Sikert sikerre halmozó mandátuma végén egyre komolyabb szerepet kellett játszania a zsidótörvények végrehajtásában. Lassította, tompította a folyamatokat, és a német hatalomátvételkor lemondott pozíciójáról.
Mintegy két és fél milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg idén Encsen, ebből csaknem félmilliárd forint értékben a város saját költségvetésének terhére – közölte az MTI-vel a polgármesteri hivatal referense.
Nagy sikerrel zárult a klímaalkalmazkodást és vízgyűjtő szintű önkormányzati együttműködést ösztönző vízgyűjtő pályázati program.
Elindult a II. kerületi önkormányzat és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület együttműködése, melynek első lépésében az Áldás Utcai Általános Iskolában és a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban kezdődött el az élelmiszermentés – jelentette be közösségi oldalán Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere.
Egyedülálló kísérletbe kezdett egy évvel ezelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: a rájuk bízott kistelepüléseken elindította a háziorvosi telemedicinális ellátást.
A lakók képet kaphatnak a városban megvalósult, folyamatban lévő és tervezett beruházásokról.
Nincs pénz fizetésre, tiszteletdíjra, de még a villanyszámlát sem tudják kifizetni, a képviselőknek saját pénzükön kellett a fővárosba utazniuk a tegnapi közgyűlésre.
Csaknem hárommilliárd forint támogatást nyertek.
A születések, valamint a házasságkötések száma is csökkent idén januárban az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint.