Nyolcvan település került át a katasztrófavédelem kéményseprőipari ellátási területéhez januárban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Kiemelt témák
Az amerikai mintára kialakított, hungarikumnak is besorolt hazai védőnői rendszer egyre komolyabb szervezeti és finanszírozási anomáliákkal küzdött a korábbi években.
Idén negyven új önkormányzati ügyfél – közöttük számos nagyváros – választotta az MBH Bankot.
Online és személyesen is vizsgálta az önkormányzatokat a kormány a nemrég lezárult „közszolgálati ellenőrzése“. A Miniszterelnökség részleteket nem árult el, de a kiértékelés fázisában lévő revízió az önkormányzatok százezernyi munkajogi és pénzügyi döntését vizsgálhatta, az eredmény pedig éppen a választási kampányidőszakra fut majd be.
Szekszárdon – ahol a sok kavarás után csak a helyettesek maradtak pozícióban – a Fidesz-kormány által módosított választási törvény miatt nem lehet időközi választást kiírni.
Már idén is számos helyen valósultak meg korszerűsítések a magyarországi villamosenergia-hálózaton. Jövőre azonban tömegessé válnak az ellátásbiztonságot új alállomások építésével, a meglévők felújításával, bővítésével, távvezetéki fejlesztésekkel megerősítő beruházások – ígéri csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az Országgyűlés elfogadta az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvényt, amely az eddig ismert beruházási struktúrát új alapokra helyezte. Elindult az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) Beruházási Portálja.
A 2019-ben indult, már a végéhez közeledő önkormányzati választási ciklus egyik legnagyobb újítása a közösségi költségvetés. Több mint két tucat magyarországi önkormányzat kísérletezett a módszerrel, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosok közvetlenül vehessenek részt a döntéshozatalban – változó sikerrel.
Egy kedden megjelent kormányrendelet szerint januártól a napelemparkok létesítésébe sem szólhatnak bele az önkormányzatok.
Szegeden eggyel kevesebb egyéni választókerület lesz jövőre, miután 160 ezer alá csökkent a lakosság száma.
Nettó 576 forint lesz köbméterenként a fogyasztásarányos ivóvíz díja, illetve nettó 881 forint lesz a szennyvízelvezetés díja.
Minimum tartozáshoz kötik az önkormányzatok adósságrendezési eljárását.
A fejlesztéspolitikát új területi dimenzióval lehet megerősíteni azzal, hogy az önkormányzatok január elsejétől átkerülnek a Belügyminisztériumtól az újonnan megalakuló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az InfoRádióban.
A pályázatokat még tavasszal írták ki az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek részére.
2024. január 1-jétől az önkormányzati terület a Belügyminisztériumtól átkerül az akkor létrejövő Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz – jelentették be az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának (ÖNET) csütörtöki ülésén.
A Kúria határozata után Hajdú-Bihar vármegye főispánja megalkotta Balmazújvárosban a város hiányzó rendeleteit.
Az MCC Építészet a modern(izmus) után című konferenciáján Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész előadásában beavatott az új építészeti törvény végleges változatába és az újdonságokat is kiemelte – írta a Magyar Építők.
Egyenesen a miniszterelnökhöz fordult Elek Sándor törökbálinti polgármester, hogy helyezze hatályon kívül a volt Téglagyár 17 hektáros területének rozsdaövezeti besorolását, az oda tervezett, Csányi Sándorhoz köthető ingatlanfejlesztés ugyanis ellentétes a város érdekeivel.