Korrupciós bűncselekményt leplezett le a Nemzeti Védelmi Szolgálat: kormánytisztviselő bukott meg a megbízhatósági vizsgálaton.
A hírt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közölte az MTI-vel. Azt írták, a nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, a bíróság azonban elegendőnek látta az enyhébb kényszerintézkedés, a bűnügyi felügyelet elrendelését. A végzés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.
A tájékoztatás szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat – ügyészi jóváhagyás után – megbízhatósági vizsgálatot hajtott végre egy észak-magyarországi kormányhivatal kormánytisztviselőjével szemben: fiktív tartalmú iratokat felhasználva közigazgatási bírság kiszabását eredményező eljárást indított.
A gyanú szerint a kormánytisztviselő felvette a kapcsolatot a közigazgatási eljárással érintett cég nevében eljáró emberrel, és találkozót egyeztetett vele. A közterületi beszélgetés során tájékoztatta a cég képviselőjét – aki csak később fedte fel, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat hivatásos tagja – arról, milyen valótlan tartalmú iratok benyújtásával lehet elérni a bírság minimalizálását.
A hivatalos személy azért, hogy hivatali helyzetével visszaélve a cég érdekében befolyásolja a közigazgatási eljárást, elfogadta a közbenjárásért cserébe felajánlott 150 ezer forintot – ismertették a történteket, hozzátéve: a vesztegetési pénz elfogadását követően a férfi arra is ígéretet tett, hogy a jövőben is számíthatnak részéről hasonló segítségre.
Közölték: a motozás során a hivatalos személy ruházatából előkerültek a megbízhatósági vizsgálat során felhasznált bankjegyek, a kormánytisztviselőt pedig előállították a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre, és gyanúsítottként hallgatták ki.
A kormánytisztviselő beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését – olvasható a közleményben, amelyben kitérnek arra is, hogy az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntett büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
Jelezték azt is, hogy a kormánytisztviselőt 2023 tavaszán ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, tehát jelen cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el.