A kistelepülésekre ingázó, betegekhez házhoz járó körzeti vállalkozóként dolgoznak, emiatt augusztus 1-től ők sem vásárolhatnak többé munkájukhoz kedvezményes áron üzemanyagot. Pedig a praxisok finanszírozása csaknem 10 éve változatlan, a rezsi- és gyógyszerköltségek is drasztikusan nőnek.
Kiemelt témák
Pécs, Hódmezővásárhely, Szentendre után most Miskolcon is megszűnik a zöld rendszámos hibridek ingyenes parkolása, ráadásul a díjak is emelkedni fognak.
Ungár Péter a Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezte arról, lesz-e leépítés a közszférában. Az LMP politikusa felvetését azzal indokolta, hogy a jövő évi büdzsé tervezete szerint az állami költségvetésből finanszírozott szervezeteknél a leépítésekkel 30 milliárd forintot spórolna a kormány. Ez feltételezése szerint azt jelenti, hogy bármelyik állami hivatal, minisztérium vagy háttérintézmény kénytelen lehet megválni több dolgozójától.
Az építésügyi tárcavezető Lánszki Regő Balázst bízta meg a feladattal.
Nincs szükség 2024-ben a még hivatalban lévő, de választást veszített polgármesterek hatalmának a korlátozására, és egy ilyen lépés vélhetően alkotmányellenes is lenne – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Közszolgálati Tisztviselők Napja és a Semmelweis Nap alkalmából elismeréseket adott át dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, politikai államtitkár 2022. június 30-án a Belügyminisztériumban.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint sokkal fontosabb értékek is vannak, amelyeket érdemes lenne megtartani, és egyetért Lázár Jánossal abban, hogy az építési és beruházási miniszter nem fogja megszavazni a megyék átnevezését. Gémesi egyébként némi elmozdulást a kormány részéről, legalábbis ami az önkormányzatok rezsiköltségeit illeti.
A közszolgálatban dolgozó 618 ezer embernek egyre nagyobb gondot okoznak az áremelkedések, ezért szakszervezeteik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezik.
A kormányhivatalokban is leépítés jöhet, Szabolcsban akár tíz százalék fölötti lehet a létszámcsökkentés a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint.
Minden pedagógusnak, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozónak, illetve vezetőnek lehetősége lesz 2022 júniusában kitölteni azt az elektronikus kérdőívet, melynek kérdései a köznevelési rendszer működésének továbbfejlesztési lehetőségeit célozzák. Az intézményekhez az Oktatási Hivatal juttatja el a kitölthető felület hozzáféréséhez szükséges információkat. Az anonim felmérés intézménytípusonként eltérő időszakokban történik.
A múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely és Nagy Márton ismertette az ágazati különadók (800 milliárd forint), illetve egyéb adóemelések (100 milliárd forint) részleteit, amely 900 milliárdos tétel együtt csak a kiigazítás 40 százalékát fedezi. A nagyobb rész kiadások lefaragásából, beszerzési stopból, beruházások elhalasztásából jön.
A demokráciákban nemcsak a központi kormányzat rendelkezik széles döntési és cselekvési jogkörrel, fontos szerep jut az autonóm alrendszereknek is. Ha a központi kormányzat túlterjeszkedik, e szereplők önrendelkezése korlátok közé szorul. Ez történik éppen az önkormányzatokkal – Kiss Ambrus politológus a mérce.hu-n.
A TÖOSZ kérelme alapján a szervezet „Polgármesternők a családokért” elnevezésű programját négymillió forinttal kívánja támogatni a Miniszterelnökség. Az erről szóló értesítést követően a dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere által vezetett Polgármesternői Tagozat január 21-ei első ülése a közös tervezésről és az éves munkaterv kialakításáról szólt, amelyben meghatározó lesz a társadalmi problémák hatékony kezelése és a közösségek megtartó erejének növelése.
„A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők egy jelentős részét fel fogja szívni. Akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a járványról és az újranyitásról.
Eddig civilek képezték a községek népszerű „mindeneseit”, de elvették tőlük ezt a feladatot.
Megalázó a minimálbér-emelési javaslat a közszféra négy szakszervezete szerint. A közszféra dolgozóinak problémáit alig hallgatják meg, a béremelési javaslat pedig szinte semmire nem elég – így kommentálta négy szakszervezet a tervet.
A közalkalmazotti jogviszony megszüntetése egybeesett Pápán az önkormányzati intézmények átszervezésével, melynek következtében sokan felálltak a kisváros kulturális életét meghatározó emberek közül. Ami viszont Pápán történt, országos tanmese is lehetne, és kérdéseket vet fel a többi könyvtári, múzeumi vagy művelődésházi dolgozó jövőjéről is.
Őszinte megbecsülésünket fejezzük ki azoknak, akik nap mint nap hitükkel és meggyőződésükkel azon fáradoznak, hogy a rászorulóknak – legyen az gyermek, felnőtt, időskorú, fogyatékkal élő, szenvedélybeteg, pszichiátriai beteg, hajléktalan – az emberi méltóságot tiszteletben tartva adják meg a tőlük telhető legnagyobb segítséget – köszöntötte a szociális ágazatban dolgozókat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége a Szociális Munka Napja alkalmából.