Koncessziós pályázatot ír ki a szegedi önkormányzat a város víziközmű-rendszerének üzemeltetésére, a sikeres jelentkező 2025. január 1-jétől 15 éven át nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen – döntött a szegedi közgyűlés.


A szolgáltatásokat jelenleg az önkormányzat többségi és a Veolia Zrt. kisebbségi tulajdonában álló Szegedi Vízmű Zrt. nyújtja. A többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozással kötött üzemeltetési szerződés december 31-én jár le. Ennek meghosszabbítására azonban nincs lehetőség – a hatályos jogszabályok alapján.

Az önkormányzat a szakmai befektető jogelődjével még 1994-ben kötött megállapodás szerint – a nettó könyv szerinti értéknek megfelelő áron – megvásárolhatná a kisebbségi tulajdonrészt. A pályázat kiírásáról szóló előterjesztésben olvasható indoklás szerint ennek azonban – a rezsicsökkentés miatt rögzített lakossági díjak miatt – nagy lenne a kockázata. A szegedi víziközmű-hálózat az országos átlagnál jelentősen jobb állapotú, a hálózati veszteség rendkívül alacsony, a rekonstrukciós feladatok nem igényelnek kormányzati támogatást. Ezért előnyösebb a jövőben is szakmai partner, koncesszor bevonásával végezni a víziközmű-rendszerének üzemeltetését.

Az önkormányzat lemond a Szegedi Vízmű Zrt. kisebbségi tulajdonrésze megvásárlásának jogáról, amennyiben 2025-től is a cég végzi a víziközmű-szolgáltatást a város területén. Ennek ellenértékeként a Veolia Zrt. 1,5 milliárd forintot fizet az önkormányzatnak.

A 15 évre szóló pályázat szerint a minimális éves koncessziós díj 1,5 milliárd forint, ami megfelel a Szegedi Vízmű Zrt. által az önkormányzatnak jelenleg fizetett hálózatbérleti díjnak. A koncesszornak ezen felül évente 100 millió forint bérleti díjat kell fizetnie a szegedi szennyvíztisztító telepen működő két gázmotor használatért, amelyek a helyben termelt biogáz elégetésével részben biztosítják a létesítmény villamosenergia-igényét.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Szegedi Vízmű Zrt.-nek – amely Szeged mellett Algyőn is vízellátási és szennyvízelvezetési, -tisztítási feladatokat lát el, valamint kezeli a Deszken, Tiszaszigeten, Újszentivánon és Kübekházán keletkező szennyvizet – tavaly a 2022-essel csaknem azonos, 7,887 milliárd forintos értékesítésből származó nettó árbevétele volt. A vállalkozás 2022-ben 382,9 millió, tavaly 111,2 millió forint adózott eredményt ért el.

Hirdetés