Térségenként eltérő támogatásokkal gyorsítható a felzárkózás, a fejlesztéspolitikának tehát a helyi adottságokhoz legjobban illeszkedő segítségre kell törekednie.
Kiemelt témák
A Magyar Faluszövetség elnöke, Szentkirály polgármestere, Szabó Gellért nem tud arról, hogy a Magyar Posta küldött-e levelet a postahivatallal rendelkező összes 1500 fő alatti településnek azzal, hogy májustól bezárnák a postájukat, ha az önkormányzat nem veszi át az üzemeltetést. A Magyar Faluszövetség napokban tartott közgyűlésén azonban a polgármesterek beszámoltak hasonló levelekről.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeletekben szabályozza a hulladékgazdálkodási tevékenységgel kapcsolatos egyes átvételi díjakat és egyes indokolt költségek mértékét, valamint bizonyos díjak megállapításának szabályait.
A Komárom-Esztergom vármegyei Mocsa község határában, a lakóházaktól nem messze az Éltex Kft. 2016 óta működtet hulladékfeldolgozót. Egy az Átlátszó birtokába jutott hatósági határozat szerint a cég akkugyártásból származó, nagy mennyiségű mérgező anyagot tárolt Mocsán, engedély nélkül. A lakosságot erről nem tájékoztatták, az Átlátszó is csak közérdekű adatigényléssel tudta kideríteni, három hónap után, mi is történt.
Az Agrárminisztérium már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, amelyre a gazdaszervezetek kérték fel a kormányt, miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki.
A KDNP frakcióvezető-helyettese, a törvényalkotási bizottság tagja Érd független polgármesterének, Csőzik Lászlónak a kérdésére járt utána az ügynek, miután az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) két hete levélben tudakolta meg az ország településeitől, hogy átadnák-e szakrendelőiket az államnak. A központi kórházfenntartó egyébként már január óta gyűjti a 136 nem állami tulajdonban lévő járóbeteg ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait.
A főpolgármester szerint súlyos problémákat vet fel az Építési és Közlekedési Minisztérium javaslatcsomagja, amely szerint a tárca vezérlésével kellene lezajlania a nagyobb részben önkormányzati vagy állami forrásból megvalósítani tervezett beruházásoknak.
Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián.
Egy Hadházy Ákoshoz eljutott levél szerint a köztisztviselőket röghöz kötnék és megtiltanák számukra az előléptetést és az ezzel járó fizetésemelést. Ezt maga a független országgyűlési képviselő írja Facebook-bejegyzésében.
Konzultációba fogott az Egyensúly Intézet több hazai településen. Arra voltak kíváncsiak, miként működhetne jobban az önkormányzat, az állam és a piac hármasa közösen. A párbeszédre azért van szükség, mert az utóbbi években sok feszültséget okozott a felek között a Covid, az infláció és a háború - hangzott el az ATV Híradójában.
A saját épületeit osztogassa a kormány – ezt mondta Niedermüller Péter Erzsébetváros DK-s polgármestere arról, hogy az egyházak bejelenthetik igényüket az általuk fenntartott önkormányzati iskolák és óvodák épületeinek tulajdonjogára. Az RTL Híradó több fővárosi kerületi polgármestert is megkérdezett, a legtöbb esetben elutasították a milliárdos értékű ingatlanok ingyenes átadását.
Az MVM Zöld Generáció Kft. 9,4 milliárd forintos beruházással 23,97 megawatt csúcskapacitású naperőművet épített uniós támogatással Szeged határában.
Egy ezer tonna kapacitású hulladékégetőt építene a Mol az energetikailag hasznosítható hulladék feldolgozására, és lát fantáziát a roncsautók piacán is – egyebek mellett erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Pethő Zsolt, a csoport hulladékkoncesszióban foglalt feladataiért felelős leányvállalat, a Mohu Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója. A társaság már több mint 200 céggel szerződött annak érdekében, hogy július 1-jétől 35 éven át elláthassa a koncessziós megállapodásban foglalt feladatait.
A víz világnapja alkalmából Réthy Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára beszélt.
Március 14-én hirdette ki a Belügyminisztérium a 2023-as szociális tüzelőanyag-pályázatot, amelynek keretösszege a megemelkedett tűzifaárak ellenére sem nőtt 2018 óta. Az ötmilliárd forintos pályázati forrás idén csak a tavalyi tüzelőanyag-mennyiség háromnegyedére lesz elég, miközben a rászorulók száma jelentősen megnőtt az energiaválság és a magas infláció következtében.
Ahogy arról beszámoltunk, az Országos Kórházi Főigazgatóság március 9-én levelet küldött az újpesti önkormányzatnak azzal a kérdéssel, hogy hogyan képzelik el a járóbeteg-szakellátás jövőjét fenntartói és feladatellátási szempontból, valamint jelezték a rendelőintézet állami átvételének szándékát. A Népszava cikkéből kiderül, hogy nemcsak a negyedik kerületi vezetést környékezték meg, több polgármester is levelet kapott a kórházfenntartótól.
A TÖOSZ elnöke levelet írt a tagtelepülések polgármestereinek a háziorvosi ügyeleti rendszer átalakításával, illetve a Magyar Posta Zrt. új Postapartner Programjával kapcsolatban, amellyel a Posta az elmúlt hetekben a vállalkozások mellett a települési önkormányzatokat is megkereste.
Az önkormányzatokat törvény kötelezi arra, hogy átadják azoknak az ingatlanoknak a tulajdonjogát, amelyekre az egyházak feladatellátásuk mentén igényt tartanak, az egyházakat pedig törvény kötelezi arra, hogy visszaadják, ha nem oktatási célokra használnák az iskolaépületet – tisztázta az InfoRádióban Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.