Egyre több önkormányzat dönt arról, hogy segítséget nyújt a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került családoknak. A Baranya megyei Bürüsön megduplázták a lakhatási támogatást, és élelmiszercsomagokat is osztanak, míg a Somogy megyei Bolháson pedig péntekig minden rászoruló 25-ezer forintos segítséget kap a tüzelő megvásárláshoz.
Önkormányzati pénzügyek
Piaci ár alatt jutottak önkormányzati földterülethez egy Somogy megyei polgármester gyerekei, ezért a megyei főügyészség kezdeményezte a vevők tulajdonjogának törlését.
Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András a Facebookon jelentette be, hogy erkölcsi kötelessége támogatni a szociálisan rászoruló fehérváriakat, akiket hátrányosan érint majd a rezsiemelkedés. Az átcsoportosításról és a pontos összegről augusztusban döntenek majd a városi közgyűlésen, akkor terjeszti be a pontos javaslatát.
Legalább 2016 óta tartó kiterjedt csalássorozatnak vetett véget a rendőrség. Úgynevezett számlaváltós csalásokon keresztül a bűnszervezet majdnem 1,2 milliárd forintot csalt ki cégekből. Kilencvenhat ember ellen indult eljárás.
A költségvetési törvényhez utolsó pillanatban benyújtott, közel százoldalas javaslatcsomagot természetesen el is fogadták.
A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter „kapcsolatteremtő találkozón” látta vendégül Budapest főpolgármesterét.
Szerintük ezzel súlyosan sérülnek a betegeket, az orvosok és az egészségügyi dolgozók érdekei, csorbul ismét az önkormányzatok jogköre.
A közétkeztetés eljutott teljesítőképességének végső határára, miközben az infláció miatt egyre nagyobbak a költségek, a szolgáltatási díjakat nem emelhetik. Elkerülhetetlen egy combos áremelés.
A víziközmű-szolgáltatók gazdasági helyzetét az támogatná a leghatékonyabban, ha a szolgáltatásaik indokolt költségeit elismernék a szolgáltatási díjban – állapította meg az energiahivatal.
Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek védelme, a települések támogatása és a gazdaság növekedési pályán tartása – jelentette ki a pénzügyminiszter múlt héten a Tiszafüredi Halasnapok megnyitójával egybekötött Város napi díjátadó ünnepségen.
A hírről Karácsony Gergely számolt be a közösségi oldalán.
A Modern városok program keretében épülő városi fedett uszoda vállalkozói szerződésének megszüntetéséről döntött a szekszárdi közgyűlés zárt ülésen. Gyurkovics János alpolgármester elmondta: a közgyűlés közös megegyezéssel szünteti meg a szerződést a kivitelező Aquaplus Kft.-vel.
Diplomás minimálbért és azonnali 20 százalékos fizetésemelést várnak a közszolgálatban dolgozók a magas infláció ellentételezéseként, de a kabinet szerint túl nehéz a helyzet, ebben maradtak a kormány, a munkavállalók és az önkormányzatok képviselői szerdán, amikor az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) megtartotta a választások utáni első ülését.
Az év második felében a kormány megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az eredeti forrásokért - közölte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az MTI szerint a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén.
Mérlegeli a kormány, hogy meghosszabbítsák-e év végéig a rezsicsökkentést az önkormányzatoknak, vagy valamilyen önkormányzati kompenzációt vezessenek be – erről a Belügyminisztérium államtitkára, Dukai Miklós beszélt egy konferencián.
A jegyzők nem tettek meg mindent az önkormányzatoknak bevételt jelentő helyi iparűzési adó beszedéséért 2018 és 2020 között, ez pedig veszélyeztethette az önkormányzati feladatok finanszírozását – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
A 2023-as költségvetés megalapozásáról szóló törvénybe elrejtett bekezdés a helyi adókról szóló törvény alakítása át. A különleges gazdasági övezetekből befolyó helyi adókból eddig 3 százalék helyett 20-at tarthatnának meg a megyék.