Úgy tűnik, hogy nincs megállás és negyedévről negyedévre, évről évre egyre csak mélyül a bérszakadék a megyék között. A legalacsonyabb átlagos nettó bérrel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megye leszakadása egyre nagyobb és egyre aggasztóbb.
Elemzések
Bár a legtöbb ember 15 millió forintra azt mondja, hogy sok pénz, ha egy háztartásnak ekkora a teljes vagyona, akkor már nem tűnik olyan tetemes összegnek. Magyarországon ez a valóság – írja a hvg.hu.
Ellentétes folyamatokat láthattunk a magyarországi szegénységben tavaly. Miközben a dolgozói szegénység újabb csúcsra ért, addig a mélyszegénység csökkent.
Idén januárban immár harmadik hónapja javult a GKI konjunktúraindexe, amely ezzel megközelítette egy évvel ezelőtti értékét. Az üzleti várakozások csak 2016 nyári szintjükre emelkedtek, a fogyasztóiak viszont utoljára tizenegy éve, 2006 februárjában voltak a mostaninál kedvezőbbek - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Csaba László közgazdász nagyfokú bizonytalanságot lát az idei, a kormány által várt gazdasági növekedésben. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: leginkább külső tényezők és a kiszámíthatatlan törvényi szabályozás járulhat hozzá a negatív forgatókönyvhöz. Bizonytalan környezetben, erősödő dollár mellett az olcsó energia egy energiaszegény országban megszűnik – vázolta fel az idei kilátásokat az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László.
Január elsején lépett hatályba a Központi Statisztikai Hivatal függetlenségét és elnökének jogosítványait is megerősítő új statisztikai törvény, amely mindenben megfelel a nemzetközi szabályoknak és gyakorlatnak.
A magyar gazdaság valódi helyzetének megértése sokkal összetettebb elemzést igényel. Az, hogy Magyarország jelenleg jobban teljesít, viszonyítás kérdése. Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke beszélt erről a Republikon Intézet konferenciáján.
Elfogadták az őszi adócsomagot ma a parlamentben. Az Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint szó sincs a kormány által hangoztatott bürokráciacsökkentésről, a kata bevételi határának emelése pedig a rejtett foglalkoztatást növelheti. Elolvasni azonban nem hajlandók a 203 oldalas dokumentumot.
Csatlakozott már a korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről szóló összefogáshoz a Magyar Nemzeti Bank és a Közbeszerzési Hatóság is. A korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának ötödik évfordulójáról többen megemlékeztek a múlt hét végén.
Itt-ott kínálnak még a gyártók olyan szélerőművet, amilyen ma Magyarországon építhető a közelmúltban megszületett új szabályok szerint, csakhogy ezek a létesítmények már elavultak. Ráadásul már az is tudott, hogy egy másik rendelet miatt lényegében ezeket sem lesz hol felállítani, a lakott terület 12 kilométeres körzetében ugyanis nem létesülhet széltorony.
Az elmúlt hat évben folyamatos az önkormányzatiság leépítése, ugyanakkor még mindig maradt mozgásterük a településeknek – mondták a Pénzügykutató Zrt. és a szegedi önkormányzat Európai Magyarország című konferenciáján rendezett kerekasztal-beszélgetés polgármester résztvevői Szegeden.
Több mint 170 ellenőrzést indított folyamatban lévő közbeszerzéseknél a Közbeszerzési Hatóság az elmúlt 9 hónapban, és több mint 50 esetben találtak jogsértést - mondta a hatóság elnöke. Rigó Csaba hozzátette: 12 esetben kellett büntető feljelentést tenni, ezek zöme nagy összegű építés-beruházáshoz köthető.
Az Országgyűlés elfogadta az Állami Számvevőszék 2015. évi szakmai tevékenységéről és az intézmény működéséről szóló beszámolóját. Az erről szóló határozatában az Országgyűlés elismeri továbbá az Állami Számvevőszék pénzügyi kultúra feltérképezésére irányuló és a pénzügyi kultúra elterjesztése érdekében végzett tevékenységét, és támogatja az ÁSZ feladatellátását a pénzügyi tudatosság egész társadalomra történő kiterjesztése érdekében – írja az asz.hu.
Újra a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) látókörébe került Magyarország. A Magyar Nemzet brüsszeli forrásból úgy értesült, ezúttal a nagy, uniós finanszírozású infrastrukturális beruházások (közút- és vasútfejlesztések) miatt indult nyomozás, de a mezőgazdasági-vidékfejlesztési támogatások átvilágítása is változatlanul napirenden van.
A genfi székhelyű Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) idén is értékelte a világ nemzetgazdaságainak versenyképességét, amely a termelékenység hosszú távú alakulására ható tényezőket fogja össze 12 fő mutatóba – írja a Világgazdaság. Ezen a listán Magyarország 2016-ban – a tavalyi eredményéhez képest hat helyet rontva – 138 ország közül a 69. helyen áll, ami történelmi mélypont. Az EU 28 tagállama közül gazdaságunk a 25. legversenyképesebb, utánunk már csupán Horvátország (77.), Ciprus (83.) és Görögország (86.) található. Az első helyen változatlanul Svájc áll, amelyet Szingapúr és az USA követ, majd pedig első EU-tagállamként Hollandia következik.
Elsősorban az iskolázott fiatalok, azon belül a munkaerő-piaci szempontból legfontosabb szakmunkások és a diplomások hagyják el az országot – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének a Magyar Nemzet által megismert tanulmányából, amely minden eddiginél árnyaltabb képet festett a kivándorlókról. Míg azonban a szakmunkások családja általában Magyarországon marad, és a családfenntartó rendszeresen küldi haza a pénzt, addig a diplomások családostul szedik a sátorfájukat.
Az idei évre rögzítetthez képest 7 százalékkal 133,8 milliárd euróra vágta le a 2017-es uniós költségvetésben a kifizetési főösszeget az Európai Unió Tanácsa hétfőn. A legszegényebb EU-s régióknak - köztük a magyaroknak - bizonyos jövőre kifizethető felzárkóztatási forrásokat 24 százalékkal vágták le, közben viszont a menekültválság terheinek kezelésére az ideinél 25 százalékkal többet fordíthat jövőre Brüsszel.
Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma – közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az MTI-vel. Szociológusok, a szegények közt dolgozók szerint csak a statisztika javult, a gyerekek helyzete nem.