A Nézőpont Intézet múlt év novemberében zárult közvélemény-kutatása arról tanúskodik, hogy a fővárosiak többsége szerint jó irányba haladt Budapest az elmúlt hét évben, és lakói elégedettek a főpolgármester munkájával.
Elemzések
Bár az általános infláció a tavalyi év utolsó hónapjában sem ugrott meg, mégis jelentősen nőttek a kiadásaik azoknak, akik tűzifával vagy palackos gázzal kénytelenek megoldani otthonuk fűtését – írja a Magyar Nemzet.
Csaba László közgazdász egy kormányzati program keretében évi 1 százalékkal csökkentené az állami kiadásokat, hogy több pénz maradjon a fejlesztésekre az üzleti szférában.
Hatályba léptek január 1-jével az új polgári, illetve közigazgatási eljárásról szóló törvények. Az új eljárási kódexekre való felkészülés része volt a bírák felkészítése az új szabályok alkalmazására, továbbá a közigazgatási perrendtartás esetében jelentős szervezeti átalakítások történtek.
Jelentős mértékben megnöveli a kiszabható bírság összegét a 2018. májusában életbe lépő új európai uniós adatvédelmi rendelet. Emellett a szigorúbb szabályok betartására is fel kell készülniük a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, és ez jelentős terhet is jelenthet számukra – közölte a Rádió Orienten Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta, az elszámoltathatóság alapelve értelmében azzal kell kezdeni a vizsgálatot, hogy ellenőrzik majd azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a rendeletre való felkészülés megtörtént.
Szédítő különbségek fedezhetőek fel Európában, ha az egyes régiók gazdasági fejlettségét hasonlítjuk össze. Az Eurostat legfrissebb évkönyve, illetve adatbázisai alapján szomorú magyar adatok rajzolódnak ki, de fény derül arra is, hogy az autóipari központokban, illetve a nagyobb iparvállalatok által uralt térségekben jelentősen magasabb az egész környék egy főre jutó GDP-je.
Száz évvel ezelőtt lett volna modern a magyar kormány ötletszerű gazdaságpolitikája; ezért hagynak le bennünket a régió országai. A nagyfokú központosítással a kormányhoz közel állókat hozzák helyzetbe, a nemzeti középosztály létrehozására hivatkozva – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csaba László közgazdász, akadémikus.
Tovább emelkedett az OECD-országok átlagos adócentralizációs mutatója, vagyis az adóbevételek GDP-arányos szintje. A magyar mutató meghaladja az átlagot – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.
A GKI szerint egyre kevésbé tűnik reálisnak a kormány által várt 4 százalék feletti növekedés elérése, a gazdaságkutató az idén és jövőre is 3,8 százalékos bővülést vár, és azt hangsúlyozza, egyre több nemzetközi intézmény hívja fel a magyar kormány figyelmét arra, hogy a mostani, viszonylag jó években kellene megalapozni a tartósan fenntartható növekedést.
2018. január 1-jén lépnek hatályba Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslatok.
Nemcsak a jövedelmek, de a kultúrát és a társadalmat érintő egyéb tényezők terén is több részre szakadt hazánk. Míg Budapest, a megyei jogú városok és néhány szigetszerű járás kiemelkedően jól teljesít, a keleti országrész legtöbb járásában a közepesnél rosszabb a helyzet. Ez derül ki az Összkép.hu oldalon megjelent tanulmányból, amelyet a Magyar Nemzet ismertet. A Hétfa kutatóközpont online felületén olvasható összefoglaló A területi tőke és magyarországi dimenziói című idei kutatást vette alapul, amelyben figyelemmel voltak a Központi Statisztikai Hivatal, valamint az országos területfejlesztési és területrendezési információs rendszer statisztikáira is.
Azután, hogy régiónk országai ígéretes javulást produkáltak az elmúlt 25 évben, több helyen visszalépés történt, egyebek mellett olyan területeken is, mint az igazságügyi rendszerek reformja. Miután ennek a gazdaságra is komoly hatása van, az IMF egy külön fejezetben foglalkozik a témával a legfrissebb regionális elemzésében, melyből kiderül az is, hogy Magyarországnak mely területeken kellene lépni.
A Magyar Nemzeti Bank napokban bemutatott versenyképességi jelentése megcáfolni látszik a kormány, illetve a jegybankelnök optimizmusát. A beszámolót készítő szakemberek arra mutattak rá objektív elemzésükben, hogy mind az uniós átlagtól, mind a másik három visegrádi ország versenyképességi mutatóitól elmaradnak a magyar adatok. Korábban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is kijelentette, nem reálisak a nemzetközi szervezetek versenyképességi rangsorai, mert azok túlságosan sok szubjektív elemet tartalmaznak.
Több mint harmincezer forinttal lesz jövőre magasabb a minimálbér Szlovákiában, mint Magyarországon, miután a pozsonyi kabinet úgy döntött, hogy bruttó 480 euróra emeli. Ezzel a legalacsonyabb nettó bérek északi szomszédunknál 124 ezer forintra nőnek, míg hazánkban 92 ezer forint lesz a 2018-tól érvényes minimálbér.
Tovább csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke tavaly mind az Európai Unió egészében, mind pedig az euróövezetben – tudatta az Eurostat.
Bemutatták a magyar kormányzati folyamatokat értékelő legfrissebb Jó Állam Jelentést szerdán Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A most elkészített jelentés a harmadik a sorban, olyan visszajelzés, amely tükröt szeretne mutatni a kormányzat számára.
Május végén lép életbe az úgynevezett GDPR, vagyis az uniós egységes adatvédelmi rendelet – közölte a PwC adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogásza. Csenterics András szerint a szigorúbb rendszerben több lesz a magánadatot védő elem, a szervezetekre viszont komoly feladatok várnak a felkészüléshez és a megfeleléshez.
Kiemelt figyelem és évek óta nem látott mennyiségű pénz mellett semmit nem javult a lakhatási szegénységben élők helyzete Magyarországon - derül ki a Habitat for Humanity hatodik "Lakhatási szegénység" című jelentéséből, amelyet a napi.hu ismertet.