A genfi székhelyű Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) idén is értékelte a világ nemzetgazdaságainak versenyképességét, amely a termelékenység hosszú távú alakulására ható tényezőket fogja össze 12 fő mutatóba – írja a Világgazdaság. Ezen a listán Magyarország 2016-ban – a tavalyi eredményéhez képest hat helyet rontva – 138 ország közül a 69. helyen áll, ami történelmi mélypont. Az EU 28 tagállama közül gazdaságunk a 25. legversenyképesebb, utánunk már csupán Horvátország (77.), Ciprus (83.) és Görögország (86.) található. Az első helyen változatlanul Svájc áll, amelyet Szingapúr és az USA követ, majd pedig első EU-tagállamként Hollandia következik.
Az EU összesített versenyképessége javult ugyan, ám ez kevés volt a legfőbb versenytárs USA-val szemben. Az unió egyedül a makropénzügyi mutatók terén előzi meg Japánt és Amerikát, minden egyéb tényezőt tekintve jelentősen elmarad tőlük. A WEF szakértői kiemelik, hogy a negyedik ipari forradalom hajnalán az eddigi munkaalapú versenyképességi előny egyre dinamikusabban alakul át tudásalapúvá. Ez lehetőség és veszély is egyben: lehetőség azon gazdaságoknak a felzárkózásra, amelyek eddig valamiért nem tudtak előrelépni, másrészt veszélyes azon országok számára, amelyek nem képesek időben váltani.
Magyarország az elmúlt tizenegy év során a 38. helyről csúszott a 69. helyre. Pontszámokban mérve a legtöbbet az évtized során Bulgária és Románia javult, de Lengyelország és Csehország is jobban áll, mint 2007-ben. A tavalyi évhez képest Magyarország versenyképességi pontszáma fél pontot romlott, ami elsősorban három pillérhez köthető: az üzleti környezethez, az infrastruktúrához és az intézményrendszerhez. Versenyképességünkben számos neuralgikus pont található: nyolc olyan alpont is van, amelyek a világon a legrosszabbak között vannak, ebből négy található az intézményrendszer kategóriában. A jelenlegi felmérés alapján intézményrendszerünk és egyben versenyképességünk legnagyobb problémája, hogy a kormányzati döntések során a kivételezett vállalkozások jelentős előnyt élveznek, emellett pedig igen erősen jelen van a korrupció. A kormányzati döntéshozatal nem átlátható, a tulajdonjogok tiszteletben tartása problémás.
Annak ellenére, hogy a hazai intézményrendszer a magyar versenyképesség leggyengébb pontja, mégsem ez az a pillér, amely mentén az ország versenyképességi pontszáma elsősorban mozog. Kiemelendő például a hazai felsőoktatás és szakképzés egyre gyengülő megítélése. Az oktatási kínálat nemzetközi összehasonlításban szűk, a színvonal pedig egyetlen globális egyetemi top 200-as ranglistába való bekerüléshez sem elegendő. A szakképzés színvonala is gyenge, a képzőhelyek száma egyes szakmákban kevés, az oktatási lehetőségek pedig nem tartanak lépést a piac igényeivel, az oktatott technológia pedig gyakran elavult.
Sokat romlott pénzpiacunk versenyképessége is. A vállalatoknak csak elenyésző része tudja magát a tőkepiacról finanszírozni, a vállalkozások döntő többsége továbbra inkább banki hitelből jut forráshoz, nemzetközi összehasonlításban még mindig magas kamatok mellett.
Furcsa módon a magyar versenyképesség legnagyobb támasza az ország javuló makrogazdasági mutatói. A kormányzat azon törekvése, hogy az államháztartási egyenleget a maastrichti kritérium alatt tartsa, továbbá az államadósság lassú csökkentése mellett való elköteleződés, valamint a sikeres alacsony inflációs célkövetés mind pozitívan esnek latba a versenyképességi pontszámunk kialakulásánál. A jelenlegi 5,12 ponttal a stabil makrogazdasági környezet Magyarország legjobb versenyképességi tényezője. Rögtön hozzá kell tennünk azonban, hogy a szűken vett régiónkban még így is ez a harmadik legrosszabb érték (Horvátország és Szlovénia előtt). Ugyanakkor, összehasonlítva más hasonló gazdaságokkal, ilyen versenyképességi szerkezethez általában kicsivel rosszabb makromutatók tartoznak. Amennyiben tehát ez a mutató néhány tizeddel rosszabbul állna, úgy végső pontszámunk is nagyjából 1 tizeddel lenne alacsonyabb, ami a 80. hely körüli szintre lökné az országot.
Saját versenyképességünk javításának alapvetően két síkon kell(ene) történnie: egyrészt elengedhetetlen a jelenleg munkaalapú gazdaság átalakítása tudásalapúvá. Ehhez sürgősen fejleszteni szükséges az oktatási rendszert az alapoktatástól egészen a felsőoktatásig. Be kell kapcsolódni a világ tudományos kutatási hálózatába, erősen koncentrálva az új technológiákra, mivel a jelentős megtérüléssel kecsegtető innovációk elsősorban ezeken a területeken képzelhetők el. Ezek azonban hosszú távú, több évtizedes folyamatok, véghezvitelükhöz ciklusokon átívelő kormányzati elköteleződés szükséges.
A másik tényező akár rövid távon is javítható lenne. Sürgős változtatásra van szükség a korrupció, valamint a kontraszelekciós közbeszerzési eljárások területén, továbbá vállalati adó- és járulékcsökkentésekre is szükség lenne. A közpénzek elosztását pedig transzparenssé kell tenni. Ezek nélkül versenyképességünk nem tud javulni, a makromutatók pedig már nem képesek a továbbiakban érdemben hatni. Az eddig legrosszabb eredménnyel új időszámítás kezdődik hazánk nemzetközi versenyképességében. A kérdés csupán az, hogy lejjebb csúszik-e az ország a felzárkózó dél-amerikai országok mellé, vagy újra elindul felfelé, az EU- és az OECD-tagállamok közé.
Hogy volt régen...?
