Egymilliárd eurós hitelt vesz fel a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól. A pénz egy részét egy kormányközeli cég által nemrég felújított vasútvonal hibáinak kijavítására fordítják. A Fidesz észak-macedón szövetségese közben egymilliárd eurós magyar kölcsönhöz juthat.
Hírek
Tizenhétmilliárd forint európai uniós és hazai forrásból valósul meg az az ivóvízbiztonság-javító program, amely Balmazújváros, Hajdúnánás és Hajdúböszörmény településeken zajlik.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2021 márciusa óta alkalmazza az úgynevezett megbízhatósági vizsgálatot a hálapénz-tilalom betartásának ellenőrzésére.
Van település, ahol egyáltalán nem indultak jelöltek, máshol szavazategyenlőség miatt kell ismételni.
„Tudjuk, hogy sokan szavaztak ránk úgy is, hogy közben a világ más kérdéseiről mást gondolnak, mint mi, de az elvégzett munkánkkal és annak stílusával azonosulni tudtak” – mondta Cser-Palkovics András.
Budapest, az utolsó töltényig védendő erőd veszteségei elképesztők voltak! Összegzés következik az ostrom borzalmairól.
A skót kormánynak demokratikus felhatalmazása van Skócia függetlenségének kivívására, mivel a legutóbbi skóciai parlamenti választáson a függetlenséget pártoló erők kerültek többségbe.
A magyar kormány öt energetikai projektre kért támogatást a brüsszeli Modernizációs Alapból, ezek közül az Európai Bizottság végül hármat hagyott jóvá 76,8 millió euró (mintegy 30 milliárd forint) összegben.
Június 9-én az európai parlamenti és az önkormányzati választások mellett nemzetiségi választásokat is tartottak hazánkban. A választás eredményeként hatalmas győzelmet aratott a Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz), a szavazatoknak csaknem háromnegyedét elnyerte.
Évről évre egyre több iskola vesz részt az iskolaőri programban, ez is bizonyítja, hogy jó döntés volt annak bevezetése 2020-ban – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Egy ország élhetősége csak részben az anyagi jólét függvénye, ezen kívül fontos az emberi kapcsolatok minősége és az élettel szembeni, megfelelően megfogalmazott elvárások – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Veszprém Televízióban adott interjúban.
Július 1-jéig lehet jelentkezni a családbarát munkahelyek kialakítására kiírt pályázatra – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Hornung Ágnes.
Az építési és közlekedési miniszter nemtetszését fejezte ki a helyi adóbevételek felhasználásával kapcsolatban, ezért országos szintű változtatásokat javasol.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, hogy húsz százalékkal emelkedik a nevelési ellátmány összege, az a támogatás, amelyet a gyermek étkezésére, ruházkodására, tanfelszerelésére lehet fordítani.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke nem tart attól, hogy nagyobb feszültségek keletkeznek az októberig tartó „átmeneti időszakban”, amikor a most megválasztott polgármesterek és testületek elfoglalhatják helyüket.
A főváros likviditási helyzete jelenleg nincs veszélyben – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Szijjártó Péter bejelentette: az a cél, hogy már szeptemberben át tudják adni a rákosrendezői területet a fejlesztőnek. A projekt a 2500 milliárd forintos szintet biztosan eléri, de korábban utaltak arra is, hogy akár 4000 milliárd forint körüli is lehet a költség.
Az északi parton lényegesen kevesebb van belőlük: térképen az összes szabadstrand.
A kormány 160 milliárd forinttal támogatja azokat a beruházásokat, amelyekben új alállomások épülnek, folytatódik a meglévők bővítése és távvezeték-fejlesztések is megvalósulnak – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára, Koncz Zsófia kedden a MAVIR kerepesi alállomásának bővítési záróünnepségén.
A kormány kiemelt hangsúlyt fektet a szemléletformálást segítő programok támogatására, amelyek igyekeznek már a legkisebb kortól kezdve megtanítani a gyerekeket a természeti értékek szeretetére, tiszteletére. Ebben fontos szerepet játszanak a Zöld Óvodák, ahol a gyermekek életkoruknak megfelelő környezeti nevelést kapnak.
Öt helyszínen, mintegy ötven fellépővel, vízi színpadokkal és strandbulikkal várja az érdeklődőket a június utolsó hétvégéjén kezdődő, ingyenes BalatONkoncert idei programsorozata.
A magyar kormány még június végéig kihirdetné a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásának új szabályozását, amely számos fontos változást tartalmaz, és lényegében a bajba jutott települések állami gyámság alá vételével jár.