Elvonult a háború – megmaradt a veszteség – Mibe került Budapestnek az újjászületés? / II

Budapest, az utolsó töltényig védendő erőd veszteségei elképesztők voltak! Összegzés következik az ostrom borzalmairól.

Magyarország háborús kárát a harcok elültével összesítették. Durva kerekítéssel 22 milliárd aranypengőt tett ki az ország áldozata (ami több mint ötszöröse az utolsó békeév, 1939 teljes nemzeti jövedelmének, és annyit jelent, hogy az ország nemzeti vagyonának mintegy negyven százaléka megsemmisült)! A Fővárosi Közmunkák Tanácsának vezetője, Fischer József (1901 – 1995) oroszlánrészt vállalt a Csorba János polgármester mellett a város életre keltését, majd életben tartását megkísérő tűzoltó munkából. Az ő irányításával mérték fel a veszteségeket, és úgy találták, hogy e megrendítő csapás közel felét(!) Budapestnek kellett kiállnia! E megrendítő felismerés nyomán jelölték ki a legsürgősebb tennivalókat, kezdték meg a további válságok kialakulásának megelőzését, az újjáépítés első tétova lépéseit.

Volt mit megoldani bőven, lényegében bárhova néztek, csak a szükséget és a lehetetlent látták. A még működő adminisztráció adatai szerint fél évvel korábban, 1944 nyarán a fővárosban 1.234.000-en laktak. Többször felvetették, hogy Budapestet – Róma és Athén példájára – nyilvánítsák ’Nyílt várossá’, hagyjanak fel a védelmével. Ám a kérdés igazából nem került napirendre sem a Parlamentben, sem a Városházán. A tettre kész emberek akárha hipnotikus álomban várakoztak volna, a miniszterelnöki ellenvetés úgy hangzott: A Nyílt város státusának kinyilvánítása nem egyoldalú dolog. Ezernél is több nagyvállalatot, gyárat, üzemet, raktárt, szolgáltatót kellene a városból gyakorlatilag azonnal kitelepíteni ahhoz, hogy a másik fél egyáltalán fogadja a javaslatot. (Egy Nyílt városban – más feltételek mellett – nem folyhat olyan tevékenység, ami a harcokat, a védekezést szolgálja.) Mintha Budapest senki szívügye se lett volna, Szálasi kifejezett ellenszenvvel viseltetett a város iránt. Az evakuálást ugyan elrendelték, de annyi kivételt engedélyeztek azután, hogy lényegében feloldották a kiürítési parancsot. Átgondolt felkészülés sem folyt a védelemre. Több készletet szállítottak nyugatra más illetékesek más parancsok nyomán, mint amennyit felhalmozni igyekeztek. A nyár vége óta sok menekült érkezett a fővárosba, főleg Erdélyből. Viszont még többen, százezrek, köztük az előbbiek is indultak a birodalmi határ felé. A hely sorsát végül Hitler parancsa pecsételte meg: a város, Budapest-Festung, utolsó töltényig védendő erőd! Így aztán a visszamaradt lakossághoz csatlakozó német-magyar véderő hosszú ostrom elé nézett. Hozzávetőleg 800.000 emberre zárult rá a halálos csapda december 25-én (nagyjából egytizedük volt katona: a véderő, 600 ezer lakos és százezernyi menekült, ’véletlenül’ ittlévő).

(Egy tragikomikus epizód: a Vörös Hadsereg alapító határozatát 1918 január 28-án hagyta jóvá a Népbiztosok Tanácsa Oroszországban. Erre az ünnepi emléknapra adták ki az előre megígért győzelmi jelentést Budapest ostromlói 1945 január végén. A szovjet felderítés viszont erősen túlbecsülte a védelembe vonult erők nagyságát, és ennek megfelelően adták meg az ellenség veszteségét, s az ejtett hadifoglyok számát is. Így mire a hadijelentés két hét múlva valósággá vált, hiányzott 50.000 magát megadó tengelyhatalmi katona! Alighanem ez a magyarázat a ’málenykij robot’, az ötvenezer elhurcolt polgári személy rejtélyére. A nők elleni tömeges erőszak, a zabrálás általános volt. Erre a szovjet atrocitásra azonban - Prágával, Béccsel, Pozsonnyal ellentétben - csak Pesten került sor…)

Az immár 21. századi és torzító-szépítő kényszerektől (remélhetőleg) mentes összesítés szerint a Budapest ostromával összefügésben lévő magyar áldozatok száma megközelíti a 110.000-et, amiből kereken 80.000 személy a civil lakosság, 30.000 pedig a haderő vesztesége. Ez a hihetetlenül nagy szám több forrásból tevődik össze: a németek, a nyilasok és a szovjetek által elhurcoltak közül vissza nem tértek, a harccselekmények polgári áldozatai, a kivégzettek (akkori szóval ’felkoncoltak’), a katonaság harci veszteségei, a hadifoglyok közül elhunytak.

Elképzelhetetlen méreteket öltött a város ingatlanvagyonának pusztulása is. A főváros 14 kerületében 40.000 épületet tartott nyilván. Ebből csak minden negyedik(!) maradt többé kevésbé ép. A házak 74%-a komoly károkat szenvedett. Az összesen 295.000 fővárosi lakás helyzete jobbnak tűnhet – ami megtévesztő. A földszinti és pincelakások, például, még a romokban is többé-kevésbé lakhatóak maradtak. Mindenesetre az otthonok 30%-a vált lakhatatlanná. De az összesítés is torzít. A kertes-házas külső területek egy része közel érintetlen maradhatott, míg a belső kerületeknek súlyosabb pusztulással kellett szembenézniük. Az I. kerületben egyenesen nem maradt sértetlen épület, s azokon belül ép lakás is csak elvétve akadt.

A középületek sorsa még siralmasabb állapotot mutatott. Nyilván, mert ezek alkalmasabbak voltak a katonák, a védelem céljaira. 209 iskola termeinek csupán hét százaléka maradt (bármire) alkalmas. 45 kórházból, kórházrészlegből 4 érte meg sértetlenül 45 február közepét, de ezek felszerelése és berendezései is majdnem teljesen megsemmisültek vagy eltűntek. Egy kézen meg lehetett számolni a működőképes műtőket és laborokat Budapesten.

(folytatjuk)