Mintegy harmincezer lakás felújítására ad lehetőséget a program – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Hírek
Habár az önkormányzat 102 milliárd forint adót szedett be az év első 4 hónapjában, pénzeszközei április végére mégis kilencmilliárd forintra csökkentek, adósságállománya 30 milliárd forinttal nőtt – írta kedden közösségi oldalán Varga Mihály.
A felzárkózó régiókban sokszor mondják, hogy az Észak-Dunántúl csak ne beszéljen, mert tejjel-mézzel folyó Kánaán van, azonban ha megnézzük az Észak-Dunántúl, Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl régiókat, akkor egy regionális drámát láthatunk kibontakozni – jelezte Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Macronomx konferencián.
A vizsgált szakrendelői beruházások több mint a felét az önkormányzatok fizették egy magyar felmérés szerint 2022-ben és tavaly. 2024-ben csak a felmérésben szereplő intézményeknél összesen több mint 10 milliárd forintot költenek az önkormányzatok a szakrendelőik támogatására.
Négy hónapig még szabad kezük van azoknak a képviselőtestületeknek és polgármestereknek, akiket a választók leváltottak a június 9-i önkormányzati választáson.
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének szakmai eseményén a mindennapi ember számára alig érzékelhető problémára irányították a figyelmet az előadók: az emberi beavatkozások okozta gondokra.
Bár az autóipar gondokkal küszködik, ami miatt a hazánkban nemrég kiépült akkumulátorgyárak is elbocsátásokra kényszerültek, egyelőre úgy tűnik, a kínai BYD szegedi gyárberuházása nem lassul.
A 24.hu újságírója rákérdezett a kormányinfón az önkormányzati szakrendelők ügyére, a hétfőn benyújtott és kedden elfogadott egészségügyi salátatörvényben ugyan nem szerepel, de régóta lebegtetik az államosításukat, és értesülésünk szerint a javaslatból is csak az utolsó pillanatban került ki.
Több mint hetvenmilliárd forint áll rendelkezésre a munkaerőpiac bővítésére, így például az inaktívak felkutatására.
Az Európa egyik legkeresettebb fővárosává fejlődő Budapestet romba döntötte a háború. 102 napig folyt harc a város területén, a bibliai méretű pusztulás nem kímélte sem az élőt, sem teremtett vagyonát.
Az ÉVOSZ szerint a rendelésállományt és a cégek várakozásait figyelembe véve az építőipar továbbra is a termelés csökkenésére számít.
Még valamivel több mint három hetük van az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választáson indult jelölteknek és jelölőszervezeteknek arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírták a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését. A tranzakció során a Budapest Airport Zrt-ben 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., 20 százalékot pedig a francia Vinci Airports.
Az alap-, a járóbeteg- és a kórházi ellátásra vonatkozó változásokról beszélt Bidló Judit, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár az IME Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek budapesti konferenciáján.
Olyan rendeletet fogadott el az abonyi önkormányzat képviselő-testülete, amely átmenetileg megakadályozza, hogy többlakásos társasházak épüljenek a városban. Budakalászon főleg a lakócélú beépítéseket szigorították az elmúlt egy évben, és 32 hektárral csökkentették a beépítésre szánt területeket.
A hungarikumnak számító magyar védőnői szolgálatot érdemes bemutatni Európának, ezért az egészségügyi kormányzat lehetőséget fog biztosítani erre a magyar soros EU-elnökség alatt – jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a védőnők napján tartott ünnepségen.
Hajléktalanok számára indult élelmezési és egészségügyi program 8,5 milliárd forintos összeggel, országosan 88 helyszínen 4200 adag ételt osztanak ki munkanapokon.
A közszolgálatnak, a közigazgatásnak nemcsak az ügyek intézéséről kell szólnia, hanem ezt a munkát egy nagyobb jó, a közjó, a nemzet érdekében kell tenni – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyary Zoltán-díjak átadásán hétfőn, Budapesten.
A Duna vízkincsének védelme kiemelten fontos nemzetstratégiai érdek.
Októberig nem vehetik át hivatalukat az új polgármesterek, a távozók pedig nem szórhatják a pénzt.
2024-től jobb lesz a gazdaságkörnyezet és így a gazdaságpolitikának lehetnek lehetőségei, azonban nem csak a hiányt javító folyamatok jöhetnek a következő években, vannak a másik oldalon hiányt növelő tényezők is.