Az agrártárcának továbbra is fontos célkitűzése az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása, amivel a magyar birtokpolitika több mint harminc éves adósságát kívánja orvosolni. Ezzel tovább erősödhet a tulajdonosi szemlélet, általa a föld minősége, termőképessége is javítható, ennek révén a magyar mezőgazdaság is versenyképesebbé válhat.
Hírek
Fiatalok tömegei kerülnek ki úgy az iskolából, hogy valószínűleg felnőttként sem lesznek képesek betanított munkán kívül bármi másra alkalmassá válni – mutatta ki a friss kompetenciamérés.
580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Hónapokon át törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi, gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési bizottsága.
Az idei év első felében 4,7 millió kilogramm lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.
Budapesten 12 év után először emelik a vonaljegyek árát. Bár a jelenlegi inflációs helyzetben a döntés mindenképp racionálisnak tűnhet, ilyen közel az önkormányzati választásokhoz sokakat meglepett. A Pénzcentrum most utánanézett, hogy a jelenlegi 350 forintos jegyek valóban olyan olcsónak számítanak-e, mint azt a 12 éve stagnáló áruk sugallja, illetve annak, hogy a megemelt árú jegyek mennyire számítanak majd megfizethetőnek a magyar városokhoz, illetve a régió más fővárosaihoz képest.
Év végéig teljesen megújul a Pécs panelházas városrészében álló Diána téri piac egy 300 millió forintos európai uniós támogatású fejlesztéssel – közölte a baranyai vármegyeszékhely önkormányzata.
Jön az orvosoknál is a nyolcórás munkaidő, nem lesz inflációkövető orvosbérrendezés, és kiderült, hogy a köz-és magánellátás szétválasztásának fő okai azok a bűncselekmények, amelyek az utóbbi időben kerültek nyilvánosságra.
A dél-baranyai kisváros önkormányzata további fejlesztéseire nyertes pályázatainak köszönhetően több mint három milliárdot fordíthat.
A következő nyolc napban a vármegyei irányító intézmények lezárják az önkormányzatokkal a helyiséghasználattal kapcsolatos tárgyalásokat is.
Uniós jogszabályba ütközik Lázár János mellékvonal-bezárási terve – állítja a Közlekedő Tömeg Egyesület. Szerintük nemcsak „álságos és gyermeteg okokkal magyarázzák” az intézkedést az illetékesek, hanem törvényt is sértenek vele.
A 2032-es idényig biztosan a Forma-1-es versenynaptár egyik helyszíne marad a Hungaroring, miután ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá a 38. Magyar Nagydíj szombati napján, Mogyoródon.
A Magyar Nemzeti Bank nagyszabású erdőtelepítéssel és gyeprekonstrukcióval ellentételezi éves karbonlábnyomát Drávaszentesen, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén.
A helyiek nem értik, miért érkezett ennyi külföldi vendégmunkás Hajdúszoboszlóra, hiszen korábban azt hallották: egyetlen migráns se teheti be a lábát az országba. Azóta azonban változott a helyzet: Orbán Viktor szerint ötszázezer új munkásra lesz szükség. A helyiek egymásba hipnotizálják, hogy rabolni, erőszakolni, ölni fognak a külföldiek, de a rendőrséghez eddig egyetlen bejelentés sem érkezett ilyesmiről.
Ezen kívül az összes szabad vízit, mondván a horvátok sem szednek pénzt a tengerpartért. Ehhez már csak az önkormányzatokat kellene kompenzálni valahogy.
Az Európiai Unióban júniusban is toronymagasan Magyarországon volt a legmagasabb az infláció, derül ki az Eurostat adataiból.
Figyelemfelhívást tettek közzé a változó szabályozás miatt.