A Miskolctól 13 kilométerre északra, a Bükk-vidéken, a Tardonai-dombság és a Sajó-medencének a találkozásánál elhelyezkedő Sajóbábonyban a város jelentős turisztikai beruházása a végéhez közeleg: célegyenesbe ért a Bábony-kilátó építése, melyhez pályázati forrásból 63.586.034 forintot nyert a település.
Hírek
2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből egyenként 16–20 ezer ember költözött el az ország más részeibe – derül ki a KSH előzetes belföldi vándorlási adataiból.
A színházak közös működtetési megállapodása a vidéki önkormányzatokkal és a fővárossal tovább folytatódik.
Új protokollt készített a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a csípő- és térdprotézisre váró betegekre, céljuk, hogy a várólisták aránya elérje a 2019-es adatokat. Akkor 28 ezren vártak valamilyen műtéti beavatkozásra, jelenleg pedig több mint 32 ezer beteg van a várólistákon.
Az önkormányzatok kötelesek együttműködni a pénzintézetekkel az újonnan telepítendő vidéki ATM-ekkel kapcsolatban: meg kell teremteniük a megfelelő feltételeket, valamint ingyenesen biztosítani kell a helyet is.
Látszólag külpolitikai téma, de mélyen érintheti a magyar gazdaság teljesítményét is.
Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltüntessék őket.
Korszakhatárhoz érkezett a magyar vízgazdálkodás, mert több évtized után egy minisztériumban egyesült a két nagy terület, vagyis a víziközművekért való felelősség és a vízkészletekkel való gazdálkodás, illetve lezárulni látszik az a korszak, amikor védművek épültek, és az árvizek elleni védekezés volt a fókuszban.
Újabb kormánydöntések segítik a magyar falvak fejlesztését, négy elemmel bővül a program, ezek közül kettő – a kisboltok támogatása és a templomfelújítási program – újraindul, a másik kettő – a kistelepülési kocsmák támogatása és az ATM-ek telepítésére vonatkozó program – pedig teljesen új.
Több mint egymilliárd forint bérleti díjjal tartoznak a lakásbérlők a zuglói önkormányzatnak, újra felpöröghetnek a kilakoltatások. A XIV. kerületi helyzet nem egyedi, a téli moratórium április 30-án jár le.
Tihany önkormányzata elfogadta 1,2 milliárd forintos költségvetését, amely stabil működést biztosít, de nagyobb fejlesztésekre nem nyújt lehetőséget. A település vezetése a bevételek növelését tűzte ki célul, mivel jelenleg nincs felhalmozott tartaléka.
Fideszes népszavazási kezdeményezésre hivatkozva felfüggeszti Lázár minisztériuma a szabadkígyósi kastély átadását Hódmezővásárhelynek.
A Népszava úgy tudja, januárra visszamenőleg emelik a járóbeteg, a kórházi aktív és krónikus alapdíjakat. A lap idézi Kiss Zsoltot, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatóját, aki egy konferencián arról beszélt a kórházi ellátás 198 ezer forintos alapdíja 210 ezerre, a járóbeteg-ellátás pontforintjainak értéke 1,98 forintról 2,10-re emelkedhet.
Ha az állam valóban polgárközpontú akar lenni, akkor neki kell odamennie a polgárokhoz – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Budaörsi Kormányablak Gépjármű-ügyintézési Pont átadásakor.
A prevenció sikeréhez ismernünk kell viszont ezt a sokak számára rejtélyes, titkos világot, ami a drogfogyasztóké.
Az Önkormányzati Államtitkárság gondozásában immár harmadik alkalommal jelent meg az „Önkormányzatokról önkormányzatoknak” című kiadvány, melynek célja, hogy segítse az önkormányzati rendszerben történő eligazodást, valamint, hogy az elméleti ismeretek elsajátítása mellett hasznos információkat, adatokat közvetítsen az önkormányzati tisztviselők számára.
Az előzetes tervezethez képest változott az önkormányzatok kötelező kincstári számlavezetését előírni szándékozó törvénytervezet. A nemzetgazdasági miniszter az alapvetéshez ragaszkodik, de a parlament elé került indítvány szerint az előzetes tervekhez képest enyhülne a kincstárhoz átutalandó összeg számításának szigora.