Mindössze egyetlen mérésből és modellszámításból hozták ki, hogy meghaladja az egészségügyi határértéket a zaj, ami miatt a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte két játszótéri focipálya bezárását és elbontását Cegléden – derült ki a 24.hu birtokába jutott igazságügyi akusztikai szakvéleményből.
Hírek
Nagyszombaton megnyílt a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait – hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.
A szaktárca szerint ingyenes az eddig nem regisztrált fúrt és ásott kutak bejelentése. Árnyalja a képet, hogy számos kivétel van, és az ezzel foglalkozó szakemberek szerint is lehetnek költségek egy ilyen eljáráskor.
A top három, leghosszabb várólistán közel 32 ezer beteg van, de összesen 40 ezren várnak valamilyen műtéti beavatkozásra a kórházakban, közölte az állami egészségbiztosító a Napi.hu-val. Szürkehályog-műtétre közel 13 ezren, térdprotézisre 11,4 ezren, csípőprotézisre pedig 7,4 ezer beteg várt márciusban. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő áttörést vár a következő hónapoktól az új teljesítményt ösztönző finanszírozás miatt.
A vidéki városokhoz képest Szegeden magasabb a menetjegyár, de Miskolcon vagy Debrecenben is drágább a helyközi utazás, mint Budapesten. Az állami támogatás megvonásával pedig a kedvezményes bérletek ára is emelkedhet.
Kialakítására és üzemeltetésére pályázatot írt ki az önkormányzat.
Olyan rossz állapotban van a vízvezeték-hálózat Magyarországon, hogy akad olyan hely, ahol az ivóvíz 60 százaléka is elfolyik.
A szolgáltatásokhoz könnyen hozzáférő városiak számára abszurdnak tűnhet, a Káptalanfán lakóknak azonban, úgy tűnik, meg kell barátkozniuk vele, hogy aki nincs ott a bezárt posta épületénél délelőtt abban a tíz percben, amit a kézbesítő az értesítőre firkantott, és nem is tud maga helyett mást küldeni, az elbukja az ingyenes kézbesítést.
A kormány 739, legalább fél éve betöltetlen álláshelyet vont el különböző kormányzati igazgatási szervektől – tudta meg az rtl.hu. Sok központi intézményben és területi hivatalban továbbra sem csökken a dolgozók terhelése. A munkavállalók jobban fizető állami helyekre sem tudnak átmenni, ugyanis a kormány előírta: ha valaki munkahelyet vált a közigazgatáson belül, akkor legfeljebb akkora lehet a bére, mint az előző munkahelyén.
Elindult szombat reggel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is az új, egységes ügyeleti rendszer - tudatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője.
Idén is kiírják a helyi nemzetiségi önkormányzatok számára a kisebb értékű beruházást támogató pályázatot – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós.
Idén már harmadszor került sor dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára és a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ-EDDSZ) képviselői közötti egyeztetésre, 2023. március 29-én.
A földgáz után április elsejétől már az áramot is fixált áron kapják egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek, tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.
Bevágott a rezsibomba a közintézmények közé: bár az első két hónapban kormány 564 milliárd forintot költött el különféle támogatásokra, a pénz nem érkezett meg minden közintézménybe. Míg januárban 15,5 milliárd forint volt mindössze a költségvetési szervek rezsitartozása, február végére ez megduplázódott. A közintézmények teljes adóssága február végén már 70,1 milliárd forintot ért el, s ez 26 milliárd forintos növekedés egyetlen hónap alatt – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) február végi adataiból, amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra.
A tervek szerint 2023 júniusától már az új jogállás, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony lenne érvényben. A Pedagógusok Szakszervezete szerint az új jogviszony hátrányosan érinti majd a pedagógusokat.
Csökkenteni fogják azoknak a korábban szabálytalanul létesített kutaknak az engedélyezési költségét, amelyeket nem öntözésre, hanem háztartási célra használnak – hangzott el az Országgyűlés plenáris ülésén. A moratórium, tehát az engedély megszerzésének határideje december 31-én jár le.
Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása indul április 12-én. Munkálatok lesznek az M1-es, az M15-ös, az M3-as, az M30-as, az M35-ös, az M4-es, az M7-es és az M8-as gyorsforgalmi utakon. 297 kilométer hosszan, 2 millió négyzetméteren cserélik a régi, elöregedett, javításra szoruló burkolatot új aszfaltra - - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Ezt a 24.hu-nak a MOK titkára is megerősítette, aki szerint az alacsony színvonalú jogi szabályozottság miatt alakulhatott ki ez az anomália. Közben szerveződnek a pertársaságok: Szabolcsban és Győr-Moson-Sopronban is már több mint ötven háziorvos jelezte, hogy kész csoportos pert indítani a járási tiszti főorvosok kényszerítő határozata ellen.