A múlt szombati vihar pusztításai megközelíthetik a tavaly január 30-i orkán okozta károkat, amikor közel 3,5 milliárd forint volt a károk összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Hírek
Hamarosan épületek százak kerülhetnek állami vagy önkormányzati tulajdonból az ország elismert egyházaihoz, egy új törvény értelmében ugyanis olyan épületekre is igényt nyújthatnak be az egyházak, amelyek nem is voltak soha a tulajdonukban.
Egy Hajdú-Bihar vármegyei gazdaságban magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma, az állategészségügyi hatóság védő- és megfigyelési körzeteket jelölt ki.
Szeptembertől január közepéig 98-an hűltek ki végzetesen Magyarországon még a viszonylag enyhe tél dacára is - közölte a Pénzcentrum kérdésére a Magyar Szociális Fórum, amely rendszeresen közli az ezzel kapcsolatos adatokat. Mint hozzátették, noha nőtt a szabad ég alatt elhunytak száma, az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben halt meg.
Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és az Állami Számvevőszék annak érdekében, hogy a szakterületeikhez tartozó jogi kérdésekben segítsék egymás munkáját.
2023 a gondoskodó nemzet éve a nemzetpolitikában – jelentette be közösségi oldalán közzétett videójában Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A Magyar Orvosi Kamara jövőkép nélkülinek tartja az ágazatot, kormányzati ciklusokon átívelő stratégiát szorgalmaz.
Rendben és zökkenőmentesen elindult az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál.
A gazdaságfejlesztési miniszter közleményt adott ki a munkába járás költségtérítéséről, amely szerint a hazautazás támogatásának felső korlátját állapítja meg egy új kormányrendelet.
A MET energiavállalat új beruházásai bekapcsolódtak a megújuló energiatermelésbe.
Megkongatták a vészharangot az alapellátó fogorvosok, a praxisok rezsitámogatását jelentősen meg kellene emelni, különben hamarosan rengetegen csődbe mennek.
A budapesti és környéki HÉV vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése 289 milliárd forint értékű, százszázalékos támogatású projektként szerepel a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) felhasználásáról szóló magyar tervben.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter kapott ezzel kapcsolatban feladatokat.
Uzsoráznak a vidéki boltok, egyre többen könyörögnek adományért, és nem látszik a vége ennek - a vágtató infláció, az árak folyamatos drágulása miatt egyre több magyar teszi félre a büszkeségét a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint. A portál meg szerette volna tudni azt is, hogy a megélhetési válság vajon tényleg elérte-e az országot és a szegényebb magyarokat.
Hogyan szervezi újjá az ügyeleti ellátást az Országos Mentőszolgálat? Mikor kell az ügyeletet és mikor a mentőt hívni? Kik dolgoznak majd az ügyeleti ellátásban, és kik a mentésben? Ki dönti el, hova szállítja a beteget a mentő? Milyen járműveket kap az ügyeleti szolgálat?
Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Nagy port kavart a napokban, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a kormány felmondta a Nyugati pályaudvar továbbtervezésére vonatkozó, már elnyert uniós támogatási szerződést. A telex.hu birtokába került ugyanakkor egy olyan, néhol indulatos széljegyzetekkel tarkított lista is, amin mintegy nyolcvan további, nagyrészt fővárosi fejlesztés lezárásáról döntött a miniszter.
Szeretnénk oldani azt a Budapest-központúságot, amely nemcsak a településszerkezeti vagy a közlekedésszervezési adottságokból adódik, hanem mindeddig a fejlesztéspolitika sajátossága is volt, amelynek jegyében Budapesten születnek a döntések, sőt Budapesten születnek a tervek is, viszonylag kis nyitottsággal arra, hogy a Budapesten kívüli világ mit gondol, mire van szüksége, és hogyan lehetne egyes fejlesztéseket hatékonyabban végrehajtani – mondta a területfejlesztési miniszter.