Lényegében spekulációra kényszerült a fővárosi önkormányzat, miután a tavalyi energia-közbeszerzéseknél beérkeztek az első ajánlatok. Az idő, úgy fest, a fővárost igazolta.
Hírek
48 új Traffibox áll szolgálatba idén, ezzel száz körül alakul az autósokat könnyen átverő találmány száma. A készülékházakat mindenhol a helyi önkormányzatok kezdeményezésére és az ő pénzükből állítják fel a rendőrök, akik aztán működtetik a traffipaxokkal együtt. Az eszközök pontos címéről egy lista is megjelent.
Immáron harmincadik alkalommal kelnek versenyre a települések a legvirágosabb címért. Az ország legpatinásabb és legnépszerűbb környezetszépítő versenye, a Virágos Magyarország május 2-tól újra várja az önkormányzatok jelentkezését. Idén kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a környezetszépítés mellett a közösségépítés is.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Mátrai Erőműben tájékozódott Magyarország második legnagyobb áramtermelő kapacitásának állapotáról, korszerűsítésének lehetőségeiről Visontán.
Folyamatosan nő az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjának felhasználói köre, az alkalmazás hamarosan nevet is vált.
Ismét napirenden van a balatoni körvasút kérdése.
Az állami szervek és hivatalok teljes leállásával járó igazgatási szüneteket vezetne be az a friss törvényjavaslat, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtott be a parlament elé – írja a Hvg.hu.
A Magyar Posta a napokban értesítette a lapkiadókat, hogy május végeztével megszünteti a hírlap-értékesítést, valamint a postaboltok is bezárnak.
A jelenlegi veszélyes időkben nemzetgazdasági érdek, hogy ösztönözzük az ország kitettségét csökkentő, az önellátást erősítő beruházásokat – jelentette ki Tállai András a Klimex Medical Kft. új egészségipari beruházásának átadó ünnepségén, Veresegyházon.
A magyar gazdaság elmúlt évtizedes sikere és válságállósága nem pusztán kormányzati, hanem a magyar emberekkel és vállalkozásokkal közösen elért eredmény – jelentette ki Varga Mihály a Merkbau Zrt. 2,5 milliárd forintból megvalósult asztalos- és ácsüzemének átadó ünnepségén, Kiskunhalason.
Március végén 39,3 milliárd forint volt a kórházak adóssága a Magyar Államkincstár adatai szerint. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint ez azt jelenti, hogy március végére az egyetemi klinikákkal együtt a tartozásállomány elérte az 54 milliárd forintot, ami csupán 5 milliárd forinttal marad el a tavaly október végi, adósságrendezés előtti összegtől – írja a Napi.hu.
Az energiaválságban többszörösére emelkedő árak (na és az enyhe időjárás) miatt 30 százalékkal csökkent a lakossági gázfogyasztás a múlt télen, könnyítve ezzel némileg a hazai energiamérlegen. Nem minden háztartásnak volt azonban módja rá, hogy lejjebb tekerje a fűtést. A társasházak jelentős részében továbbra sincs mód egyénileg szabályozni a hőmérsékletet.
Az oktatás és a köznevelés „szíve-lelke” a pedagógus, az, hogy milyen felnőtté válnak gyermekeink, a pedagógusoktól is függ – jelentette ki a köztársasági elnök a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tolcsván.
Egy friss adatsor szerint a magyar gyerekek jelentős része szegénységben tengődik, a fejlődésükhöz szükséges dolgok nem mindig állnak rendelkezésre. Ezzel az eredménnyel harmadikok vagyunk az EU-s országok között, ami szégyenletesnek nyugodtan nevezhető teljesítmény.
A kormány fontosnak tartja a hazai termelők munkáját, ezért mindent megteszünk azért, hogy a közétkeztetésbe és a vendéglátásba minél több hazai élelmiszer kerüljön – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a „Helyi termékek” programsorozat megnyitóján, a Herman Ottó Intézetben, Budapesten.
Pénteken letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben. A világ egyik legnagyobb katódgyártójának ez lesz az első külföldi üzeme.
Ellepik a graffitik a Sziget Fesztivál környékén a III. kerületet, alkotnak a művészek.Graffiti falat adtak át Óbudán, a Gázgyár környékén, ott, ahol nyaranta a Sziget Fesztivált is megrendezik – írja az Énbudapestem, a főváros hivatalos magazinja.
Bár 2022-re ígérték, 2023 tavaszáig kellett várni rá, hogy tényleg elkészüljön és átadják a balatoni bringakör utolsó szakaszát: kedden Nagy Bálint közlekedésért felelős és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkárok adták át a szakaszt Balatonrendesnél. Így már 205 kilométeren lehet körbetekerni a tavat, változó, hogy épített kerékpárúton vagy biciklizésre alkalmas közúton.