Ez azt jelenti, hogy a postákon június 1-jétől egyáltalán nem lehet majd újságot, csokoládét vagy más termékeket venni, a fiókok kizárólag a hagyományos postai szolgáltatásokra koncentrálnak. Ezzel országszerte nagyjából 550 postán szűnik meg az újságok értékesítése, ezeken a helyeken több mint 600 különböző lapot lehetett megvenni.

A Magyar Hang úgy tudja, a postákon hetente több tízezer különféle sajtóterméket adtak el, így jelentősen csökkenni fognak a magyar nyomtatott sajtó lehetőségei.A Posta honlapján arról is írnak, hogy több mint ötven éve végeznek ilyen tevékenységet kimagasló szakmai tapasztalattal. Az állami vállalat 2021 júliusától megszüntette a napilapok kézbesítését, azóta a kormánypárti sajtót tömörítő Médiaworkshöz tartozó cég vette át a feladatot.

A lap 2019-es adatokat talált arról, hogy abban az évben 8,6 milliárd forint bevétele volt a Postának újságeladásokból.

A Magyar Posta februárban már bejelentett egy 1200 fős létszámleépítést. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium múlt havi törvénytervezete szerint a jelenlegi 25 ezer helyett a jövőben elég lenne 30 ezer lakosonként egy postát üzemeltetni. Arról, hogy mitől szenved legjobban Magyarország legnagyobb foglalkoztatójának, a Magyar Postának a 27 ezer munkavállalója, Tóth-Szenesi Attila kollégánk írt hosszabban. (via Magyar Hang)

Hirdetés