Együttérzését fejezte ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kelet-Közép-Európában pusztító árvizek károsultjaival és áldozataival, valamint uniós segítséget ajánlott.
Hírek
Továbbra sem kíván átadni két oktatási célra is használt ingatlant a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközségnek a hódmezővásárhelyi önkormányzat.
Négyszázhatvankilenc kistelepülés nyert el forrást önkormányzati tulajdonú utak, hidak, járdák és kerékpárutak fejlesztésére a Magyar falu programban meghirdetett pályázaton – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.
Mindkét kezével elvehet a kormány: nemcsak a helyi iparűzési adót, hanem a jegyzőket is elvonhatja az önkormányzatoktól. Hivatalos döntés nincs, csak hivatalos tagadás, de ettől csak jobban aggódnak a helyhatóságok. Göd és már Paks példája is mutatja, hogy az adóelvonás kivérezteti a városokat, miközben az újraelosztás politikailag vezérelt.
A munkabalesetek száma 2023-ban tovább csökkent Magyarországon, derül ki a nemzetgazdaság 2023. évi munkavédelmi helyzetéről szóló jelentésből.
Nyáron nem sikerült dönteniük, most durva kampány után próbálkozhatnak önkormányzati képviselő-választással Pécsen.
Szakmai, logisztikai, tárgyi, anyagi segítséget nyújt az állam az árvíz ellen védekező önkormányzatoknak – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről hétfő délelőtt tartott budapesti sajtótájékoztatón.
A rövid távú szálláskiadás tiltása mellett voksolt a terézvárosi szavazók többsége – közölte hétfő hajnalban a terézvárosi önkormányzat.
Ön és maga, úr és elvtárs – esetleg polgártárs? A szabályozási kísérletek – talán szerencsére – kudarcot vallottak. Szabad a gazda.
A Nemzeti Tehetség Program nem kiadás, hanem befektetés a költségvetésnek, hiszen az érintett fiatalok a remények szerint itthon maradnak, és itthon fogják a tudásukat kamatoztatni.
A miniszter egységes öltözködést vár el az ügyintézőktől.
Több önkormányzat is eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha ők lehetnének az állam által dobra vert kastélyok gazdái.
Már a tizedik kutat fúrja az MVM a kelet-magyarországi gázmezőkön – tette közzé a Facebook-oldalán az EM.
A szakrendelők tehermentesítésével kapcsolatos kormányzati tervekről, a praxisközösségek fejlesztéséről, a háziorvosok és a szakdolgozók kompetenciáinak bővítéséről beszélt az InfoRádióban Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
A kormány által megállapított összegből a vasúttársaság 9-11 vonatot vásárolhat.
Egy új kormányrendelet megnehezítheti Budapest pénzügyi mozgásterét. Az a módszer, amivel az elmúlt két évben a BKK-t finanszírozta a főváros, már tiltott.
Szita Károly a Csiky Gergely Színház évadnyitó társulati ülésén.
Az önkormányzatoknak nyújtott vis maior támogatás célja, hogy az emberek a jövőben nagyobb biztonságban élhessenek, illetve ha valamilyen természeti csapás éri a közösségi tulajdont, akkor azt minél hamarabb helyre tudják állítani.
Amikor nemrég arról írt a G7 portál, hogy Budapesten a rozsdaövezetekben akár több tízezer új lakás is épülhet végletekig megkönnyített engedélyeztetési eljárásokkal, több olvasó is jelezte, nem tudja elképzelni, hogy a helyi infrastruktúra lépést tartson ezzel az ütemmel.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány rendelete az egyes államháztartási szabályok veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról. Az Orbán Viktor, miniszterelnök által aláírt jogszabály szerdától már hatályos is.
Polt Péter legfőbb ügyész elárulta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye önkormányzataiban történt betörések célja vagyoni haszonszerzés volt. Elmondása szerint erre utal, hogy az elkövetők az eltulajdonított széfek tartalmát a készpénz kivételével hátrahagyták.
Adománybankszámlát hozott létre a kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére Miskolc hivatalban lévő és megválasztott polgármestere.