Nehéz helyzetben élő gyerekek iskolakezdésének támogatására hívja az általános iskolás diákokat a PontVelem Okos Program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a GLS Hungary. A Mosoly Táska akcióhoz júliustól a Szeretetszolgálat 76 kijelölt gyűjtőpontján, augusztus 21. után pedig az ország számos általános iskolájában lehet csatlakozni. A felajánlásokat szeptember 16-ig várják a szervezők, akik 1500 rászoruló kisgyermeket szeretnének tanszerekkel ellátni.
Hírek
Majdnem 370 milliárd forint sorsáról döntöttek a héten abból a 675 milliárdból, amennyi megszorítást (saját szóhasználatukkal: beruházások elhalasztását) még a tavasszal hirdetett meg a kormány. Az ígéret szerint ezeket később ki fogják fizetni – addig is, a főváros mellett a debreceni oltóanyaggyár vagy épp a vasútfejlesztés is a vesztesek között van.
A gigantikus Fertő tavi turisztikai beruházás egyik módosító engedélyének ügyében a Kúria megsemmisítette a Győri Törvényszék korábbi ítéletét, és a Greenpeace-nek igazat adva úgy döntött: a beruházónak kell bizonyítania, hogy tevékenysége nem károsítja a természetet. A zöldszervezet szerint az ítélet más természetvédelmi ügyekben is irányadó lehet.
Amikor egy világégésben egymást halomra gyilkoló nemzetek ugyanazt a dalt éneklik önfeledten…
Augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon – közölte az Országos Bírósági Hivatal.
A VIII. kerület vezetése – noha többször, sok fórumon kértem – továbbra sem hajlandó elmondani, hogyan rendezzük, fejlesszük a Pázmány Campus beruházáshoz kapcsolódó területet. Ezért most a Palotanegyedben élőknek szeretnék ajánlatot tenni – írta Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán pénteken.
Ötmilliárd forint támogatást nyújt balatoni, önkormányzati tulajdonú szolgálati lakások kialakítására a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. A pályázatot a Balaton Fejlesztési Tanács hirdette meg idén márciusban, döntés az első körös pályázatokról július végén várható – közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteki, balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
Van úgy, hogy az alapos kutatás sem óv meg minket a téves adatok közlésétől. Helyreigazítjuk magunkat.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet, és 28 balatoni strandon loboghat a legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászló.
Több mint 25 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására.
A kormány több bírságtételt is módosított, az irány felfelé.
A lehetőség kedd esti felfüggesztéséig 32.430 előregisztrációs kérelem érkezett be a modern napelemes rendszerek telepítését támogató kiírásra.
Czepek Gábor magyar-szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztésért felelős kormánybiztos és Andrej Kasana szlovák kormánymegbízott újabb tárgyalási fordulót tartottak 2024. július 8-án, a Bősi Vízerőmű látogatóközpontjában.
Európai Falumegújítási Díjat kapott a Nógrád vármegyei Varsány. Az arany minősítés a település a példaértékű fejlődéséért járt. Az 1500 lelkes falu úgy került a 21 legkiválóbb Európai település közé, hogy előtte megnyerte ennek a versenynek a magyar kiírását.
Fesztiválhelyszínné változik a tiszafüredi Halas tér július 11-től 13-ig.
A háziorvosoknak már tíz percük sincs egy átlagos betegre, miközben a magas vérnyomás a leggyakoribb betegség Magyarországon, és rohamosan emelkedik a cukorbetegek száma – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, amely a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak kínál lehetőséget értékteremtő tevékenység végzésére a mezőgazdasághoz kapcsolódóan – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Pénz nélkül maradhat a kelet-magyarországi város.
Habár májusról júniusra nem mért emelkedést a statisztikai hivatal, a drágulás gerincét alkotó maginfláció fél százalékkal emelkedett. Elemzők szerint jó hír, hogy az élelmiszerek ára már nem nő jelentősen, viszont a szolgáltatók ceruzája egyre vastagabban fog.
Demográfiai válság érte el a Balatont, mert az országos átlagot jóval meghaladó elöregedés sújtja.
A Virtuális kormányablak című projekt 12,5 milliárd forint európai uniós támogatásban részesült a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz keretében – közölte a pályázó konzorciumot vezető Pest Vármegyei Kormányhivatal kedden.
A határidő lejárta után az önkormányzatok is leszedhetik a plakátokat, a költségeket pedig kiszámlázhatják.