Amikor egy világégésben egymást halomra gyilkoló nemzetek ugyanazt a dalt éneklik önfeledten…
A második világháború mindkét oldalon legnépszerűbb katonadalának cím- és főszereplője nevében két szép lány emlékét örökíti meg. A szerző, Hans Leip (1893-1983) német festő, író még az első világháború előtt, 1914-ben írt róla (róluk?) két strófát, ahogy a dalban áll, őrtállás közben. Barátnője, Lili és ő legtöbb szabadidejüket egy katonatársával és annak menyasszonyával, Marleennal töltötték. Így került a közös emlékversnek szánt szövegbe a két kedves összevont neve. A kitört háború azonban elfeledtette Leippel a versvázlatot. Bár az év őszén előbb még „továbbírta” a verset, immár az orosz fronton. Ám csak 1937-ben fejezte be, adta meg végleges formáját „Kíntornás a kikötőben” című kötete összeállításakor. A vers először abban jelent meg nyomtatásban, könyvalakban, „Fiatal őrtálló katona dala” címmel. Ott bukkant rá Norbert Schultze (1911 – 2002) kabaré-zeneszerző, s 1938-ban édes-bús dallamot költött hozzá. Lemezen is megjelent, szinte azon nyomban, de közel észrevétlen maradt.
Hogyan szegődött mégis mellé a siker? Kezdetben sehogy. Költője, Hans Leip szabad gondolatai, pacifista nézetei miatt a nácizmus üldözöttje volt. Zeneszerzője, Norbert Schultze sem volt szalonképes, elsősorban nem árja kapcsolatai miatt. Háttérbe szorított, mellőzött, megfigyelt – Aczél György szavával: tűrt – szerzőnek számított. (A későbbiekben aztán sok mindent megtett, hogy felszínen maradhasson: csata- és katonaénekeit, egymást követő Goebels-megrendelte filmzenéit sokan nehezen bocsátották meg neki. Ő maga így nyilatkozott erről halála előtt, már a 21. században a „100 leghíresebb braunschweigi” című emlékalbum számára: „Tudod, akkoriban, 30 körül ideális katonakorban voltam. Számomra ez volt az alternatíva: komponálj vagy halj meg. Ezért döntöttem az előbbi mellett…”) A dal előadója, Lale Andersen (1905 – 1972), egy szép epizódszínésznő sem volt ismert hamburgi kabaréja falain túl (ahol Schultze alkalmilag karnagy volt, s amolyan háziszerzőnek számított).
Ám a hölgy egy kitartó hódolója megőrizte a dal (kis)lemezét. S amikor a német katonarádió déli adójához került Belgrádba bemondó-műsorvezetőnek, szerét ejtette, hogy egyszer „véletlenül” leadhassa. A késleltetett „világpremier” pontos dátuma is ismert: 1941 augusztus 18-án a késő esti, éjjeli órákban vitte világgá Lili Marleen nevét az éter. (Gibraltártól Egyiptomig három időzóna - innen az óra bizonytalansága. 1941 áprilisában, a Balkán lerohanása nyomán a Radio Belgrad, a jugoszláv állami csatorna a Wehrmacht adóállomása lett Soldatensender-Süd Belgrad néven. Adásai a Földközi tenger medencéjében és Európa szerte voltak jól foghatóak.)
A cenzúrázatlan-engedélyezetlen anyag sugárzásáért a botránytól csak a váratlan siker mentette meg. A szokatlanul emberi hang gyakorlatilag mindenkit megszólított – a front mindkét oldalán. A hírhedten embertelen II. Világháború ritka emberi pillanatai fűződnek a dalhoz. Mondhatni vándormotívum, több emlékezés beszámol róla, hogy az éjszakai harcszünetben a sivatag csodás akusztikája mellett hanglemezt – természetesen a Lili Marleent – hallgató német őröknek tört németséggel átkiabáltak az angol oldalról: „Hangosabban, bajtársak! Hangosabban!”
Az angolok mégis sokat késlekedtek: csak 44 elejére dobták piacra az angol változatot, a közkedvelt londoni énekesnő, Anne Shelton lemezét. Addigra a dal az egyik legismertebb német emigráns, Marlene Dietrich előadásában már jó egy éve „világsláger” lett. Dietrich a mindenütt bálványozott és népszerű „Kék angyal” németül és angolul is előadta frontkörútjai, harctéri turnéi során.
Magukat a németeket először megrémisztette az elképesztő méretű tömeghatás. Ha tiltani nem is, de megpróbálták mellőzni Lili Marleent. Lale Andersent átmenetileg eltiltották a fellépésektől. Azonban Goebeels hamar ráébredt a lehetőségre, s az első angol és francia változatokat maga készíttette el propaganda rádióadási számára. (Andersen is folytathatta énekesi pályáját, de fődalát nem adhatta elő. A várható helyszíni reakciók kezelhetetlensége rémisztette az engedélyezőket.)
Magyarul az elsők között csendült fel a szentimentális panaszdal – elsőként Kelly Anna lépett fel vele „Kívül a kaszárnyán” címmel, a vers egy nem túl eltalált fordításával. Aztán Nagykovács Ilona elsöprő sikere lett, de Rácz Vali is szívesen adta elő. (Legtöbbször egy hátborzongatóan giccses magyar-nótára hajazó szöveg-adaptáció szerepelt a hazai pódiumokon: „Szeretlek Márikám!”)
Így hangzott a korabeli végleges magyarítás:
(Lili Marleen)
A kaszárnya előtt
A nagy kapu előtt
Állt egy lámpa
És még most is ottan áll
Ott lássuk egymást viszont
A lámpánál állva -
Mint egykor Lili Marleen
Árnyékaink
Egynek látszódtak
Hogy szerettük egymást
Azt rögtön látni lehetett
És mindenki láthatja
Ha a lámpánál állunk -
Mint egykor Lili Marleen.
Már kiáltott az őrszem
Takarodót fújnak
Ez három napomba kerülhet
Bajtárs, rögtön jövök
Ekkor elbúcsúztunk egymástól
Oly szívesen veled tartanék -
Veled, Lili Marleen.
Ismeri a lépteidet
Kecses járásod
Minden este ég
De engem már rég elfelejtett
És ha baj történne velem
Ki fog a lámpánál állni -
Veled Lili Marleen.
A csend birodalmából
A föld talajából
Felemel, mint álmaimban
Szerelmes ajkad
Ha kései köd gomolyog
Ott fogok állni a lámpánál -
Mint egykor Lili Marleen.
Egy szó, mint száz: akárki is volt, nem is volt, Lili Marleen meghódította a világot. Alighanem példátlan, villámcsapás-szerű sikerét jól tükrözi, hogy a háború végére több mint 50 (ötven!) nyelven énekelték valamennyi földrészén a világnak!
Képek:
Egy 1942-ben, Párizsban kiadott, francia (a név két l-lel, egy e-vel, „franciául” írva) propaganda képes levelezőlap
Lale Andersen (és természetesen Lili Marleen) emlékműve Langeoogban, Szászországban, az énekesnő nyári lakhelyén. Lale sosem tudta megismételni Lilli Marleen sikerét, de a közkedveltség kitartott mellette: 1961-ben az első Eurovíziós dalfesztiválon például, közkívánatra ő képviselte Németországot. Hiába adta elő a Koldusopera egyik slágerét, Kocsma Jenny kalózdalát Brecht szerint is a legavatottabban – Lili Marlen valósággal kisajátította őt.
A legenda életre kel: Lili (vagy Lale?) lámpaoszlopa a kaszárnya előtt, Brémában, ma…
Lili Marleen „szülőatyja”, Hans Leip 1914-ben, bevonulásakor
Leip az 1960-as években
A halhatatlan dallam komponistája, Norbert Schultze a háború után
Rainer Werner Fassbinder (1945 – 1982), a „Szent Szörnyeteg”, a német filmes újhullám ikonikus alakja – aki Lili Marleen (lényegében Lale Andersen) történetét filmvászonra vitte remekbeszabott rendezésével (1980)
Hanna Schygulla, az ő arcvonásaival őrzik a mozinézők Marleen-Andersen alakját, hála Fassbinder mestermunkájának
Lale Andersen - kép a hamburgi kabaré kirakatából, 1938
