Jön vissza a tél, sőt már visszajött, a héten napközben is 0 fok körül lehet a hőmérséklet, éjjel bőven az alatt. Az eddig viszonylag enyhe időjárás ellenére december első két hetében kilenc ember halt meg közterületen csak a fővárosban kihűlés következtében.
Hírek
Az ország településeinek közel 73 százaléka lesz elérhető 30 percen belül kétszer kétsávos úton, ez a lakosság mintegy 89 százalékát szolgálja ki biztonságos módon – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Ágh Péter, amikor átadták a 23-as főút Bátonyterenyét elkerülő és a várost észak-déli irányba összekötő új szakaszait.
A XI. kerületi önkormányzat szerint az Orbán-kormány döntése miatt veszélybe kerül azoknak az egészsége, akik eddig kizárólag ezen a szűrővizsgálaton vettek részt.
Kétmilliárdos vasútállomás-felújítási programot indított két éve a MÁV, a kulturált és modern utazókörnyezet megteremtése volt a célkitűzése, csakhogy ez hat településen egyelőre nem jött össze.
A deficit úgy lett magas, hogy közben számtalan terület hiánnyal küzd: például az önkormányzatok, az oktatás vagy a közösségi közlekedés.
KÉRÉSZ lett a Tiszafüreden épült természetbúvár játszóház és túraközpont neve. A létesítmény tavasszal nyílik meg a látogatók előtt.
Beszédes adat, hogy miközben látványosan egyre kevesebb a meghirdetett állás, aközben 2023-ban majd 60 százalékkal többen jelentkeztek egy-egy munkára, mint az előző években.
Az előzetes adatok szerint a hiány 3,7 százalékos volt a GDP arányában a harmadik negyedévben, és 5,4 százalékot tesz ki az első három negyedévben, ez az előző év azonos időszakához képest GDP-arányosan 2,1 százalékponttal lett kedvezőtlenebb.
Hazánkban az elmúlt 13 évben eddig soha nem látott volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások, hiszen a 10 hazai nemzeti park több mint 1240 munkatársával 90 milliárd forint összértékben hajtott végre fejlesztéseket, amellyel több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Lánczi Tamás – az Orbán Viktor által a hivatal élére jelölt politológus – arról is beszélt, hogy mi lesz a hivatal a legfontosabb eszköze.
A szokásos összevonás helyett kettéválasztottak egy intézményt Csongrádon. A könyvtár és a múzeum külön működtetve többe fog kerülni, de a döntésnél nem a költséghatékonyság számított.
Megjelent a Magyar Közlönyben a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény.
Így segíti kétezer háztartás fűtését a Máltai Szeretetszolgálat.
Hatszázalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan több mint havi tizenháromezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél.
Az engedély nélkül fúrt kutak is pusztává teszik a tájat – mondta egy konferencián Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.
Az elmúlt években mintegy ötvenmilliárd forintból több mint ötszáz közigazgatási épület, köztük kormányablakok megépítéséről és felújításáról hozott döntést a kormány.
A II. kerület úgy látja: beváltak az önkormányzat által indított iskolabuszok, ezért továbbra is fenntartanák a járatokat – igaz, a jövőben már fizetős szolgáltatásként.
Még a karácsonyi ünnepeket megelőzően megtartotta alakuló ülését a Költségvetési Munkacsoport a pénzügyminiszter vezetésével.