Szociális innovációs gyakorlatok hajléktalanság ellen – új pályázati felhívás.
Hírek
Az állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt. irányítja a jövőben Szolnokon és agglomerációjában az ivóvíz- és csatornaszolgáltatást.
Leginkább az elvándorlás és az elöregedés nyomán nőtt a nem lakott ingatlanok aránya.
A napokban formálódik hivatalos kormány-előterjesztéssé az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a MÁV-Volán csoport által kidolgozott, tíz évet felölelő vasútfejlesztési koncepció – mondta az ÉKM államtitkára a Magyar Vasút 2023 című konferencián Budapesten.
Befejeződött a szekszárdi ipari park mintegy 2,8 milliárd forintos fejlesztése, a területen raktárokat újítottak fel, és csarnokokat építettek – közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Több mint 11 ezer, tanulmányokat nem folytató és nem is dolgozó helyi fiatalt segítettek álláshoz jutni Baranyában egy csaknem 11,7 milliárd forintos pályázat eredményeként.
Tavalyhoz képest jóval több autót szállítottak el a budapesti kerületekben – derült ki az önkormányzatok válaszaiból.
A kormány még áprilisban teremtette meg a köz nélküli közmeghallgatások lehetőségét, amivel csütörtök délután a Kammerer Zoltán-féle gödi városvezetés is élt, így online válogathattak a kérdések közül, és nem kellett szembenézniük az akkumulátorgyárra panaszkodó lakosokkal.
Algyőn 2011-ben adták át a Fehér Ignác Általános Iskolát és a hozzá tartozó sportcsarnokot. A projekt anno 1,7 milliárd forintból épült meg, ebből az Európai Unió 200 millió forintot, az algyői önkormányzat pedig 1,5 milliárdot állt. Az intézmény azonban a Szegeder beszámolója szerint 2013-ban először részben, majd 2016-ban szinte teljesen állami vagyonkezelésbe került. A tulajdonos az önkormányzat maradt, viszont az ingatlan használatáról a Szegedi Tankerületi Központ dönt.
A 2024-re elfogadott központi költségvetés szociális és gyermekvédelmi kiadásokra négyszer többet fordít, mint jutott arra 2010-ben – hangsúlyozta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Székesfehérváron.
Jelentős munkában van a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium, amely jelenleg épp a közoktatásért is felel.
Befejeződött a települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésének harmadik üteme Gyulán, amelyre 397 millió forintos uniós támogatást nyert el a Békés vármegyei fürdőváros - közölte az önkormányzat.
Mintegy 450 millió forintból, európai uniós és magyarországi forrásból újul meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykálló városközpontja.
Utasításba adta a szaktárca, hogy csak a tankerületek és a Klebelsberg Központ fogadhatják el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil felajánlásokat.
Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: 72, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
Jelentős fejlemény: az Európai Bizottság készen áll arra, hogy mintegy 13 milliárd eurónyi uniós forrást szabadítson fel Magyarország számára.
A nagy érdeklődésre való tekintettel.
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs forgalmazók térítésmentesen átvesznek – mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár, ismertetve az új szabályozást.