Lezárult a versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosítását célzó, több mint 6 milliárd forintos európai uniós projekt, a zárórendezvényt tartották a Belügyminisztériumban.
A projektben, amelynek konzorciumi vezetője a Belügyminisztérium (BM) volt, részt vett a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. is.
Kovácsné Dr. Szekér Enikő, a BM személyiügyi helyettes államtitkára a zárórendezvényen elmondta: a projekt célja a közszolgálat személyzeti utánpótlásának stabil és az aktuális igényekhez alkalmazkodni képes biztosítása volt a pályára vonzás, a beillesztés és a pályán tartás hármas egységében.
Hozzátette, hogy a programban öt célterületet határoztak meg: a pályaorientációt, a mentori rendszert, a kiválasztást, a mobilitást és tudásmegosztást, valamint a közszolgálati személyzetpolitikai döntéshozatal támogatását. Hozzátette: valamennyi területen arra törekedtek, hogy a rendvédelem és a civil közigazgatás területén is használható módszereket, eszközöket dolgozzanak ki.
Kiemelte, a mentori rendszer azért fontos, mert a pályán tartás eszköze, a lojális, elkötelezett, a szervezet iránt érdeklődést mutató kollégák elengedhetetlenek a szervezet hatékony működéséhez. A pályaorientáció hatékonyságának növelése érdekében a képzésben részt vevő oktatók módszertani felkésztést kaptak, megújították a közszolgálati tárgyú választható tantárgyak ismeretanyagát, hogy orientált és motivált utánpótlásbázis jöjjön létre.
A mobilitás és tudásmegosztás területéről a helyettes államtitkár azt mondta, a személyzeti utánpótlást biztosító közszolgálati HR-rendszer és tudásbázis fejlesztése keretében létrejött a többi között a Közszolgállás közigazgatási állásportál, amely képzésekkel, önfejlesztésekkel támogatja a közszolgálatban dolgozók belső mozgását.
Kovácsné Dr. Szekér Enikő elmondta azt is, a munkavállalók kiválasztásakor fontos, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyre kerüljön, ezért a programban végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövőben a kompetencia alapú kiválasztásra. Létrejött a közszolgálati személyzetpolitika döntéstámogató rendszere (KSZDR), amely egy személyügyi információs rendszer.
A projekt során több mint 3600 közszolgálati alkalmazott vett részt különböző képzéseken és tréningeken.Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében kiemelte, fontos a kompetenciák jó meghatározása és alkalmazása a munkavállalók kiválasztásánál. Méltatta a mentorképzés jelentőségét is.
Dr. Szeiler Orsolya, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kormányzati Személyügyi Központot irányító helyettes államtitkára a projektzárón arról beszélt, az államigazgatási ügyek bonyolultabbá váltak, ezért elengedhetetlen a közigazgatási szolgáltatások folyamatos fejlesztése, és a szakemberállománynak is meg kell felelnie a folyamatos változásoknak.
Hangsúlyozta: a közigazgatási dolgozók tudásának és képességének fejlesztése kiemelt feladat, ahogyan a személyi utánpótlás tervszerű biztosítása és a meglévők megtartása is, és ehhez illeszkedtek a projekt céljai is.
(BM/MTI)