Várhatóan a választópolgárok voksolás előtti átjelentkezése és annak következményei okozzák majd a legnagyobb problémát a jövő évi választások lebonyolításánál. A választásokkal kapcsolatos feladatok jegyzői hatáskörben maradnak, a Nemzeti Választási Iroda és a jegyzői kollégium közös feladata lesz a munkatársak felkészítése és a szükséges informatikai háttér biztosítása.
Önkormányzati események
Hűtlen kezeléssel vádolják a volt zuglói és erzsébetvárosi polgármestert, mert az ügyészség álláspontja szerint megalapozatlanul fizettek ki milliókat tanácsadóknak. A védelem szerint helyi politikus is kérhet pénzért tanácsokat.
A képviselő-testület és közte kialakult bizalmatlansággal indokolta lemondását Fót polgármestere, Cselőtei Erzsébet (Fidesz) - közölte az önkormányzat. Az egyik helyi képviselő szerint az együttműködés hiányát, az egyeztetések elmaradását, illetve munkájának ellehetetlenítését jelölte meg lemondásának okaként a polgármester.
Nyolc kerületben indul el ősszel az a fővárosi mintaprojekt, amely az üres üzlethelyiségek, elhanyagolt kirakatok helyzetének rendezését célozza. A kezdeményezés célja, hogy a régen virágzó, ma üresen álló kirakatokat újra benépesítsék.
Alaptörvény-ellenes működés miatt a foktői képviselő-testület feloszlatását javasolja a parlamentnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszterelnök-helyettes, tárcavezető hétfőn nyújtotta be az erről szóló indítványát.
Újra megtartják a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciónapot, amelyhez a szervezők szerdáig az ország minden részéről várják a lakosság, a vállalatok, az önkormányzatok, az iskolák és civil szervezetek jelentkezését.
Az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok elismeréseként Európa Díjat kapott Tata városa. A kitüntetést kedden adta át Axel Fischer, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Európa Díj Albizottságának elnöke a város polgármesterének a tatai vár udvarán tartott ünnepségen.
Szakmai okokra hivatkozva határozott az önfeloszlatásról a Zala megyei Petrivente képviselő-testülete, a polgármester távollétében. A település körjegyzője szerint törvényes volt a döntés, a polgármester etikátlannak tartja az eljárást.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének döntése alapján az idén Ózd, Sárvár és Tata városa kapta a Családbarát Önkormányzat díjat. Az egyesület 2005 óta adja át az elismerést minden évben július 11-éhez, a népesedési világnaphoz kötődve a kiválasztott városoknak.
Hivatalos személy által társtettességben elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt pénzbüntetéssel sújtotta az első fokon eljáró Makói Járásbíróság hétfőn Pitvaros jegyzőjét, polgármesterét és a képviselő-testület két tagját.
Tizennégy helyi önkormányzat kötött együttműködési keretmegállapodást az idősek helyzetének javítása végett Budapesten. Az összetett program célja, hogy az időseket bevonják a közösségi életbe és tehermentesítsék az ellátórendszert.
A fővárosi II. kerület, a Víziváros polgármestere, Láng Zsolt a díj fennállása, 1997 óta első budapesti polgármesterként vette át az Év Polgármestere elismerést. A helyi közösségek erősítését tartja a legfontosabb feladatnak.
A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.
A korábbiakhoz hasonlóan idén is önkormányzatok nevezhettek a Virágos Magyarországért versenyre. A benevezett településeket a szakemberekből álló területi zsűrik a nyár folyamán keresik fel. A két győztes település képviselheti jövőre Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén.
Kolontárnak volt kimenekítési terve, amely egy esetleges iszapömlés esetére tartalmazta az eljárásrendet, de semmilyen intézkedéssel nem tudott volna életet menteni - mondta Tili Károly polgármester tanúvallomásában a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán.
Ötezres listát kaptak az önkormányzatok a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, hogy válogathassanak a díjmentes átadásra szánt állami ingatlanok közül. Az ingatlanokat még idén megkapnák, de feltétel, hogy kötelező feladataik ellátásához kell hasznosítaniuk őket.
Szekszárd esetében és másutt sem történt semmiféle törvénytelenség a trafikpályázattal kapcsolatosan, nem is történhetett, hiszen a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. írta ki ezeket és döntött róluk – szögezte le pénteki sajtótájékoztatóján Szekszárd polgármestere, a térség fideszes országgyűlési képviselője, akinek nem áll szándékában lemondani tisztségéről.
Megkezdődött szerdán a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének háromnapos közgyűlése Tapolcán. A közgyűlés megnyitóján a szövetség elnöke, Wekler Ferenc elmondta: a kistelepülések költségvetése jelentősen megcsappant a gépkocsiadó, valamint a helyben maradó személyi jövedelemadó elvonásával. Az önkormányzati adósságának lenullázása egyszeri intézkedés, hosszú távon nem oldja meg a forráshiányt.