Szekszárd esetében és másutt sem történt semmiféle törvénytelenség a trafikpályázattal kapcsolatosan, nem is történhetett, hiszen a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. írta ki ezeket és döntött róluk – szögezte le pénteki sajtótájékoztatóján Szekszárd polgármestere, a térség fideszes országgyűlési képviselője, akinek nem áll szándékában lemondani tisztségéről.
A szekszárdi képviselő-testület Fidesz-frakciójának egyik tagja, dr. Hadházy Ákos azt állította a hvg.hu híroldalon megjelent interjúban, hogy Horváth István polgármester arra kérte a Fidesz-frakció tagjait, véleményezzék a helyben trafikra pályázók listáját. A polgármester előbb élesen cáfolta ezt, a Fidesz-frakció és a maga nevében is határozottan visszautasította a képviselő állításait. Csakhogy egy bő héttel később a hvg.hu nyilvánosságra hozta egy hangfelvétel leiratát, ennek tanúsága szerint valóban volt egyeztetés a helyi fideszesekkel, amelyen egyenként vették végig, ki ismeri a dohányboltra pályázókat.
Múlt pénteken Horváth István polgármester sajtótájékoztatón cáfolta, hogy bármilyen ráhatással lettek volna a pályázatokra. Szekszárd esetében és másutt sem történt semmiféle törvénytelenség a trafikpályázattal kapcsolatosan, nem is történhetett, hiszen a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. írta ki ezeket és döntött róluk – szögezte le a teol.hu tudósítása szerint. Nyilván, amikor a trafikpályázatokat kiírták – ugyanúgy, mint minden más pályázatnál – voltak különböző megkeresések, lobbizások – mondta a polgármester, a trafikpályázatokról is voltak direkt, indirekt információik, helyesnek vélte, hogy ezt egy városvezetés összegyűjti, és erről beszél.
Nekünk semmiféle közünk, ráhatásunk nem volt a trafikpályázatokra, tehát beszélgethettünk róla – hangsúlyozta a polgármester. A sajtó képviselői megkérdezték tőle, mennyire tartja szerencsésnek, hogy a családtagja, illetve az egyik szekszárdi önkormányzati képviselő is nyert koncessziót. „Ha a város ír ki egy pályázatot és ő a döntéshozó is, akkor nem tartom szerencsésnek; de ha egy harmadik, teljesen független szervezet ír ki egy ilyet, és maga a döntés is független módon történik, akkor én ebben semmi kivetnivalót nem látok” – felelte a polgármester. Megkérdezték tőle azt is, hogy lemond-e polgármesteri tisztségéről, amire Horváth István egyértelmű nemmel válaszolt.