Kétszázmillió forintos fejlesztési támogatásra pályázhatnak a Balaton környéki települések – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.
Hírek
A kormány azért dolgozik, hogy a Balaton egy jól élhető, magas életszínvonalat lehetővé tevő régió legyen – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter július 19-én a révfülöpi kulturális és turisztikai látogatóközpont átadóján.
Mostantól nem költözhet be akárki Taktaharkányba: az önkormányzat új rendeletet hozott, amely komoly feltételekhez köti az ingatlanvásárlást a településen. Az új szabály célja, hogy megvédjék a helyi közösség „önazonosságát” – vagyis csak az telepedhet le, aki valóban hozzátesz valamit a falu életéhez.
Szolnok polgármestere szerint a rendőrség jelenleg nem képes megvédeni a helyieket a bűnözőktől, egyre sűrűbben fordulnak elő bűncselekmények az utcákon. Györfi Mihály önkormányzati vezető Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult, akitől több rendőrt kér, valamint különösen az esti, belvárosi járőrszolgálatok megerősítését és a droghelyzet kezelését.
Vis maior támogatásokról szóló okleveleket adott át a miniszter.
A repülés őstörténetét meséljük el, miközben újfent rácsodálkozhatunk az emberi zsenialitás határtalanságára!
Ötszázmillió forintra pályázhatnak az önkormányzatok a felelős állattartás érdekében a Magyar falu programban – közölte az Agrárminisztérium. Mint írták, az ötezer és az alatti lakosságszámú önkormányzatok másfél millió forintra pályázhatnak, amellyel a település lakóinak tulajdonában lévő kutyák, macskák állatorvos által végzett ivartalanítása, veszettség elleni oltása, valamint transzponderrel (mikrocsippel) történő megjelölése finanszírozható.
Nem egyenletesen élénkül várhatóan a kereslet a kedvezményes, fix 3 százalékos hitel miatt. A szakértő szerint az Otthon Start a munkaerőpiacot is befolyásolhatja azzal, hogy kevesebb lehet az ingázó, és növelheti a munkaerő-kínálatot a nagyvárosokban.
A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban – közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Számos hajléktalan dönt úgy nyáron az országban, hogy a Balatonhoz utazik, mert például jobb koldulási lehetőséget látnak a felpezsdülő idegenforgalomban. Az önkormányzatok nem sokat tehetnek az ügyben.
Tovább bővíti a köztisztviselői béremelés körét a kormány: a legújabb döntés szerint már a vármegyei önkormányzatok dolgozói is magasabb fizetésre számíthatnak. Az intézkedés több ezer munkavállalót érinthet országszerte.
Több súlyos állatbetegség is megjelent Európa déli részén, megnövekedett a kockázat a határ menti térségekben.
A dögtemető miatt kormányzati támogatást ígértek Bábolnának, Nagy István szerint semmi nem lesz belőle.
A kormányzati elvonások miatt Pécs is fizetésképtelen lenne, 1,5 milliárdos hitelt vettek fel.
A fák lokálisan és globálisan is hatékony eszközei a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Az önkormányzatok augusztusig még jelentkezhetnek a támogatásra.
A Belügyminisztérium közleménye.
Túlárazott bölcsőde 12 férőhellyel – feljelentést tett az Integritás Hatóság a kazári beruházás miatt.
Február 1-jén, a Turizmus Évadnyitó Gálán jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy ősztől létrehozzák a turisztikai hitelközpontot, amit a szakma már akkor is üdvözölt. Szerdán egy sajtóeseményen a Magyar Turisztikai Ügynökség és a KTH minden részletet elárult róla.
Első Pest vármegyei településként Újlengyel önkormányzata is rendeletet alkotott a településvédelemről – hívta fel a figyelmet az e-ingatlanügyvédek.hu nevű blog. Mindezt annak ellenére, hogy a Magyar Közlönyben még nem jelent meg a kormányrendelet a vonatkozó törvény jogvédelmi eszközeinek alkalmazásáról.
Lázár János építési és közlekedési miniszter öt kastély elajándékozásáról hozott döntést a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló 2024. évi XXXII. törvény alapján. A kormany.hu-ra feltöltött közlemény szerint egy önkormányzat két kft. és két részvénytársaság kapott kastélyokat ajándékba.
Idén már 823 órányi állatvédelmi előadást és bemutatót tartottak az Országos Polgárőr Szövetség kutyás szolgálati és állatvédelmi tagozatának tagjai.

Megérezte a pofont a Fidesz, elgondolkodott a pártvezetés, és szerintem jó következtetéseket vont le – mondta