Teljesen megújulhat Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja. A főváros megrendelte a Nyugati téri aluljáró átfogó felújításának terveit, amelyek a tér felszíni átalakításával és a pesti fonódó villamosprojekt fejlesztéseivel együtt valósulhatnak meg. A beruházás célja egy biztonságosabb, korszerűbb és gyalogosbarátabb városi környezet kialakítása.

Aki szerint „a szellem és a művelődés eszközeivel lehet és kell a nemzet védelmét, majd felemelését véghez vinni”!
Hetvenötödik évadát kezdi a 95 éve indult Szegedi Szabadtéri Játékok, az ország legrégebbi és legnagyobb színházi fesztiválja.
Három évig tartó felújítás után ismét teljes pompájában fogadja az ügyfeleket és a látogatókat Esztergom történelmi városházája. A műemléki rekonstrukció során nemcsak az épület építészeti értékeit állították helyre, hanem korszerű hivatali környezetet is kialakítottak. A beruházás a város egyik legjelentősebb örökségvédelmi fejlesztésének számít az elmúlt években.
A balatoni települések közül újabb város döntött úgy, hogy korlátozza a közterületi alkoholfogyasztást a nyári szezonban. Balatonlellén június 1-jétől szigorúbb szabályok léptek életbe, amelyek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása a megnövekedett turistaszám mellett. Az intézkedés ugyanakkor több kivételt is tartalmaz, így a vendéglátóhelyek és a kijelölt rendezvényterületek továbbra sem érintettek.
Továbbra is komoly vitákat vált ki egy fonyódi vízparti lakópark terve. A helyi civilek szerint a beruházás visszafordíthatatlanul megváltoztatná a Balaton-part egyik utolsó beépítetlen szakaszát, miközben a fejlesztő a jogerős engedélyek birtokában a kivitelezés megkezdésére készül. Az ügy újra ráirányítja a figyelmet a balatoni települések beépítésével kapcsolatos önkormányzati és lakossági konfliktusokra.
Kampányt indított Siófok a felelős szórakozásért és a kulturált közterület-használatért – közölte a somogyi önkormányzat pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Duna-part vonzerejének növelését – mások mellett a horgászok, a „vízi sportok szerelmeseit” és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását – elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként – közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel.
Az új HÉV-szerelvények beszerzésének előkészítése mellett ismét előtérbe került az 5-ös metró és a budapesti vasúti alagút ügye. A szakmai viták középpontjában az áll, hogy milyen fejlesztések szolgálhatják legjobban a főváros és az agglomeráció közlekedését.
z országos és helyi úthálózat állapota továbbra is jelentős kihívás elé állítja a fenntartókat. A szakemberek szerint a szükséges felújítások költségei sok esetben meghaladják a rendelkezésre álló forrásokat, miközben az utak állapota folyamatos beavatkozást igényel.
A közszféra béremelései nemcsak az állami intézmények dolgozóira vannak hatással, hanem a teljes munkaerőpiacra is. Szakértők szerint ha az állam tartósan visszafogja a béremeléseket, azt az önkormányzatok és a helyi közszolgáltatások is megérezhetik.
A megyei önkormányzatok szerepének újragondolását és az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének bővítését sürgették polgármesterek egy önkormányzati konferencián. A résztvevők szerint a jelenlegi rendszer több ponton átalakításra szorul.
A kormány átfogó vizsgálatot indít a MOL-csoporthoz tartozó MOHU hulladékgazdálkodási koncessziójának működéséről. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a rendszer eddigi működését, beruházásait és teljesítményét is értékelik.
Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere. A városvezető az Erzsébet Kórház ellátási kapacitásának bővítését, a szülészet megerősítését és a gyermekosztály újraindítását kezdeményezte.
Az önkormányzati rendszer finanszírozásának átalakítását, a szolidaritási hozzájárulás felülvizsgálatát és a rendszeres egyeztetések fontosságát hangsúlyozta Cser-Palkovics András, a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke egy interjúban.
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni – mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon Budapesten.
Megkezdődött a balatoni kompkikötők komplex felújítása, a hatmilliárd forint hazai forrásból 2027 végéig elkészülő kiemelt állami beruházás munkálatai alatt a kompközlekedés zavartalan – tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) az MTI-t.
A kormány ismét nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az építési engedélyezési eljárások elektronikus rendszerének egy részét. A változás révén a lakosság, a szakmai szervezetek és az önkormányzatok könnyebben követhetik a beruházásokkal kapcsolatos információkat.
A KSH adatai szerint májusban tovább mérséklődött az infláció üteme Magyarországon. Az élelmiszerárak emelkedése lassult, ugyanakkor több szolgáltatás, köztük az üdülési és szabadidős szolgáltatások ára tovább növekedett.
A Debrecen Economic Forum résztvevői szerint a következő évek gazdasági növekedésének kulcstényezői között szerepelhetnek az uniós fejlesztési források, a beruházások finanszírozása és a mesterséges intelligencia alkalmazása. A folyamat a városok versenyképességét és fejlesztési lehetőségeit is befolyásolhatja.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Pénzügyminisztérium az idei helyi iparűzési adó többletbevételéhez kapcsolódó befizetési kötelezettségről szóló rendelettervezetet. A dokumentum alapján a tavalyinál lényegesen kevesebb települést érintene az intézkedés, és a fővárosnak, a kerületeknek, valamint a megyei jogú városoknak sem kellene befizetést teljesíteniük.
Július 1-jétől átalakul a budapesti és az agglomerációs éjszakai közlekedési hálózat. Az új rendszer célja a sűrűbb járatok, a közvetlenebb kapcsolatok és a főváros, valamint a környező települések jobb összekapcsolása.