A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködésben idén is meghirdette a HISZEK Benned! sport programot. A kezdeményezés célja, hogy támogatást juttasson azon kis és közepes sportszervezetek számára, amelyek az utánpótlás-nevelés terén nélkülözhetetlen munkát végeznek – tájékoztatta az államtitkárság pénteken az MTI-t.
„A sportért felelős államtitkárságnál az a célunk, hogy Magyarország egészségesebb, sportszerető nemzet legyen, és a gyerekek, a fiatalok is többet sportoljanak – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. – Ebben a küldetésünkben kiemelten számítunk a sportegyesületekre is, ezért igyekszünk az egyes programjainkkal támogatást kínálni nekik. A HISZEK Benned! sport programot ezért idén minden eddiginél magasabb, 550 milliós forintos keretösszeggel hirdettük meg.”
A programot a 2016-os elindítása óta óriási érdeklődés övezi, és folyamatos a túljelentkezés. „Az eddigi nyolc pályázati fordulóban egymilliárd-nyolcszázmillió forint segítette a magyar kis és közepes sportegyesületek támogatását, és több mint 4800 pályázat érkezett be, amelyek közül több mint 2700 részesült pozitív elbírálásban. Bízunk benne, hogy idén is nagy számban jelentkeznek az arra jogosult sportszervezetek a Sportegyesületek Országos Szövetsége honlapján meghirdetett pályázati kiírásra” – mondta Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke.
A HISZEK Benned! sport programra 2024. május 15-ig lehet jelentkezni.