A megerősödött bizalom miatt egyre erősebb az együttműködés az önkormányzatok és a kormány között – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a vis maior támogatások odaítéléséről szóló okiratok átadásán.
Hírek
A magyar és a Magyarországon honos nemzetiségek utónévkincsének megőrzése és ápolása érdekében tekintélyes bizottság alakult.
Ha egy városi legendát egyre kerekebbé formálnak a benne hívők, attól még nem lesz valósággá. De érdekesebbé igen.
Kilencszázöt magyarországi település nyert pályázati támogatást a Magyar Falu program legfrissebb kiírásán, összesen majdnem 10 milliárd forint értékben – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán.
Családasszisztensi mintaprogram indul 27 településen a hátrányos helyzetű, gyermeket váró és nevelő családok támogatására – jelentette be a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára 2025. október 8-án sajtótájékoztatón, a tárca Szentháromság téri épületében. </ p >
Miközben a Fővárosi Önkormányzat elméletileg kész lenne átvenni a Dankó utcai hajléktalanellátó intézmények egy részét, több oka is van annak, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség miért ragaszkodik a fenntartói jogához.
Pintér Bencének, Győr polgármesterének a javaslatára a győri közgyűlés a határozatlan idejű önkormányzati lakásbérlők előtt is megnyitotta a lehetőséget az Otthon Start Program kedvezményes hitelének felhasználására.
Beváltotta az előzetes várakozásokat a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál megvalósított iskolautca
Határozott mandátumot kaptam a kormánytól arra, hogy még ősszel kezdjek tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel azokról a problémákról, amelyek kezeléséhez az önkormányzati törvényen változtatni kell – írta Navracsics Tibor a Facebookon.
Az MBH Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy a bank szakmai és anyagi támogatásával segítse a TÖOSZ küldetését, és hozzájáruljon egy önkormányzatbarát társadalmi, gazdasági és jogi környezet megteremtéséhez. A partnerség tovább erősíti az MBH Bank azon célkitűzését, hogy a helyi adottságokhoz illeszkedve minél hatékonyabb, személyre szabott szolgáltatásokat tudjon nyújtani az önkormányzati ügyfelei számára.
Több helyi adón változtattak egyes önkormányzatok 2025-ben, de van, ahol új adókat is bevezettek.
Ez a 17 milliárd forint modernizációra és bérekre is fordítható lesz. Január 1-jétől emelni fogják a szociális szférában dolgozók fizetését. A béremelés nem csupán az állami, hanem az egyházi, a civil és az önkormányzati intézményeket is érinti – jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón.
Jóval több bírságot szed be a rendőrség, amióta telepíteni kezdték az úgynevezett traffiboxokat. A dobozok jó részében nincs igazi mérőegység, ezért az önkormányzatok örülnének, ha az állam célzottan megosztaná velük a bírságbevételeket – ezzel akár megdupláznák a mérőegységek számát.
Az OTP Bank idén is megrendezte „Önkormányzati Fórum” rendezvényét partner önkormányzatai részére. A pénzintézet az elmúlt ötven év alatt, több száz milliárd forinttal járult hozzá a helyi fejlesztésekhez, olyan konstrukciókat kínálva, mint például a lejárat nélküli folyószámlahitel és az automatizált hitelbírálat a kisebb települések számára. Az elmúlt öt évben az önkormányzatok mérleg szerinti vagyonértéke 20%-kal, míg felhalmozási kiadásuk egyharmadával nőtt, és 2025-re meghaladta az 1085 milliárd forintot.
A Portfolio Budapest Economic Forumon Székesfehérvár, Debrecen és Győr polgármesterei a helyi gazdaság, a nagyberuházások és az önkormányzati finanszírozás aktuális kihívásairól beszéltek.
Évente százezernél is több gyermek kerül kapcsolatba a természettel az erdészeti erdei iskoláknak köszönhetően, amelyek működését az Agrárminisztérium kiemelten támogatja – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az idén Visegrádon rendezett 19. Európai Erdőpedagógus Kongresszus megnyitóján.
Október 23-26. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált.
Közel 350-nel, jóval 5300 fölé nőtt egyetlen év alatt a Magyarországon üzemelő bankjegykiadó automaták (ATM-ek) száma, miután a bankokat több jogszabály is a hálózatuk bővítésére kötelezi. A kormányzati terv nyomán, amely szerint minden hazai településen működnie kell legalább egy készüléknek, néhány éven belül közel hatezer ATM működhet országszerte.
A gyermekvédelem legfontosabb munkája és üzenete a közösségépítés, hogy legyen kiben és miben bízniuk a gyerekeknek. 2025. október 14-ig nevelőszülők és gyermekvédelemben dolgozó személyek jelölését várja a Belügyminisztérium elektronikus úton.
Kidolgoztuk azokat a hosszú távú terveket, feladatokat, amelyek a gyakorlati erdőgazdálkodók számára nyújtanak támpontot a jövőben – közölte Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.
Az aktív időtöltés és a szabadidősport támogatása azért fontos, mert meglehetősen rosszak a társadalomstatisztikai és egészségügyi mutatóink a szabadidő eltöltését és az aktivitást nézve – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az EuroVelo és Kerékpáros Turisztikai Konferencián Balatonfüreden.
Két első és egy ötödik helyezést ért el Magyarország az idei, 33. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen.
