A kormány célja a kulturális közösségek felvirágoztatása, mely hozzájárulhat a lokális identitás kialakulásához, a népesség helyben maradásához és az életminőség javulásához is – mondta el Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Leleményes hőseink program bemutatóján. Kiemelte: mintegy 1300 településen duplázzák meg a kulturális normatívát – írja az OrientPress Hírügynökség.
Hírek
A TÖOSZ elnöksége a jelenlegi helyi adókörön túl további települési adótárgyakat nem lát a lakosság adóteher képességének ismeretében - adta hírül szervezet, erről a napi.hu számol be.
Nagyon rossz helyzetben van a roma integráció itthon, amit az állami problémák sem enyhítenek, derült ki egy konferencián. Az államtitkár szerint a közfoglalkoztatás rendszer túl merev, nem nagyon van belőle kilépés a munkaerőpiacra írja a VS.hu.
A kormány elképzelései szerint a jelenlegi hetveneggyel szemben kétszázhatvan kormányablak működne a jövőben: minden járásszékhelyen, valamint tizenkilenc MÁV-állomáson is nyitnak majd újat, ezzel párhuzamosan a jelenlegi 255 ügykörről kétezer ügykörre bővítenék a szolgáltatási területeket.
A magyar gazdaság növekedési üteme megfeleződik 2016-ra, és újra a leglassúbb lesz a térségben. A világgazdaság potenciális növekedése négyről három százalékra esett, vagyis a globális nemzeti jövedelem megkétszerezéséhez 23 évre lesz szükség, 17 helyett. Ez áll az OECD borús őszi előrejelzésében.
Tovább húzódik a magyar aszfaltügy körüli vita az EU és a magyar kormány között. Hazánk közel 100 milliárd forintot is elbukhat, addig is több program finanszírozását felfüggesztették – írja a Bruxinfo.
Eljárási okok miatt húzódott, de jövőre befejeződik a kormányablakrendszer kialakítása. Legalább 260 ügyintézési pont jön létre, ahol a tervek szerint például postai ügyeket is lehetne majd intézni. Megszűnik viszont decembertől a kormányablakok általánosan bevezetett hosszabb nyitva tartása, mivel nem volt rá igény – közölte Rádió Orientben Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.
A költségvetés megalapozásáról szóló 194 oldalas törvényjavaslatban bújt el az a paragrafus, amely egy évvel elhalasztaná, 2016. januárra tolná a szociális temetések elindítását. A Belügyminisztérium szerint a települések kapacitásproblémákat jeleztek, az önkormányzatoknak kell még egy kis felkészülési idő.
A kormány továbbra is elkötelezetten támogatja a környezetbarát közlekedési formák térnyerését, így a kerékpározás népszerűsítésében is aktívan részt vesz – jelentette ki Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Kerékpárosbarát Település és Munkahely elismerő címek idei díjátadó ünnepségén, Balatonkenesén - tájékoztat közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Akár százezer ember munkához jutását hivatott elősegíteni a foglalkoztatási szövetkezeti program - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának EU-fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a témában rendezett budapesti konferencián.
Erről beszélt a nemzetgazdasági miniszter a Híradónak. A héten döntött a kabinet a szociális támogatások átalakításáról: az lenne a cél, hogy átláthatóbb legyen a rendszer, és minden segítséget megkapjanak a rászorulók, de olyanokhoz ne jusson pénz, akik csak visszaélnek a lehetőséggel.
Az önkormányzással kapcsolatos legfontosabb ismeretekkel a helyhatósági képviselőknek is rendelkezniük kell. Ezért jó ötletnek tartja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára, hogy nekik tanfolyamon kell részt venniük – írja a Népszabadság.
Zugló polgármestere arra szólítja fel az ország összes városi és kerületi polgármesterét, hogy nyilatkozatban vállalja: az interneten nyilvánossá teszi az általa vezetett önkormányzat minden cégének és intézményének összes szerződését.
18 és 40 év közötti, legalább 7 négyzetméteres kiskerttel rendelkezőknek szól a most induló Városi Kertészek ingyenes oktatási program. A képzés menetét, célkitűzéseit a program lebonyolítója, az Agro Bio Hungary Kft. szakmai igazgatója, Daoda Zoltán ismertette. A program egyik résztvevője, Holics Szilvia pedig élményeit osztotta meg a RádióOrient hallgatóival.
A kormány igazságos, átlátható, visszaélésektől mentes támogatási rendszert akar kialakítani, ennek jegyében jövő év márciusától a járási hivatalok állapítják meg a jövedelemkompenzáló, foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat.
Társadalmi egyeztetés mentén zajlik a „Szolgáltató Város” modell mintaprojektje Szolnokon, amelynek célja a városon belül megjelenő szolgáltatói kultúra minőségének folyamatos javítása a szintén állandóan megújuló lakossági igények megvalósítása mentén. Mára olyan eredményeket tudnak felmutatni, ami érdemessé tenné a projekt országos szintre való kiterjesztését – mondták a Rádió Orientnek Kállai Mária kormánymegbízott, Szalay Ferenc polgármester és Hegedűs Márta, a program kidolgozója.
Elfogadták a 2015-ös adótörvényeket, ezért összeszedtük a legfontosabb változásokat. Nem lesz netadó, többet adóznak viszont a dohánygyárak, bizonyos alkoholok gyártói és importőrei, emelkedik a reklámadó. Az áfával kezdeni akarnak valamit, a cafeteriához végül nem nyúltak durván hozzá, ingyen vásárolhatunk bankkártyával. Az állam pedig jóval többet fog magára költeni.
Lamperth Mónika egykori miniszter, volt MSZP-s országgyűlési képviselő lett a főváros XV. kerületének jegyzője – írta meg az index.hu. Csütörtökön elkezdi a munkát, reggelre már össze is hívott egy értekezletet.
Mégsem nő a cafetéria adója jövőre. Ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette be a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, viszont a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd - ismertette a frakcióvezető, erről az inforádió számol be.
Folyamatosan érkeznek a kormányzattól előterjesztések az Államreform Bizottsághoz, az egyik a területi közigazgatási rendszer átalakításával, a másik az állampolgárok és a vállalkozások széles körét érintő adminisztratív terhek radikális egyszerűsítésével foglalkozik.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata a képviselő-testület alakuló ülésének döntéseivel elsőként teljesítette a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu által indított „Ez a minimum a korrupció ellen” kezdeményezésnek az önkormányzati működés átláthatóságával kapcsolatos vállalásait. Figyelemreméltó és örömteli, hogy a közérdekű adatok szélesebb nyilvánosságát biztosító önkormányzati rendeletet a testület egyhangúlag szavazta meg, azaz a javaslatot az előterjesztő Karácsony Gergely polgármestert jelöltként támogató pártok megválasztott képviselői mellett az LMP, a Civil Zugló Egyesület, a Jobbik és a kormánypártok is támogatták – írja az atlatszo.hu.
Az önkormányzatok idei költségvetéséből 28,7 milliárd forintot vont el a kormány – a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke szerint a forrásmegvonás elsősorban a rendszeres szociális ellátást, illetve a lakásfenntartási támogatásokat érinti.