gemesi gyorgy dr02Az önkormányzatok idei költségvetéséből 28,7 milliárd forintot vont el a kormány – a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke szerint a forrásmegvonás elsősorban a rendszeres szociális ellátást, illetve a lakásfenntartási támogatásokat érinti.

Gémesi György 2014. november 4-én az ATV Startban elmondta: a pénzmegvonással az az adósságkezelési keret is megszűnt, amely a bajba jutott hiteleseket volt hivatott segíteni.

Gémesi György szerint súlyos probléma emellett, hogy immár hat éve nincs fedezet az önkormányzati tisztviselők béremelésére, holott az önkormányzati tisztviselői kar elképesztő módon meg van terhelve, és komoly egzisztenciális problémákkal küszködik.

A MÖSZ elnöke szerint, noha az önkormányzatok a köztisztviselők bérkorrekcióját saját hatáskörben is meg tudnák oldani, ennek fedezetét az állam nem biztosítja. Gémesi György elnöke azt is elmondta, hiába ad a kormány lehetőséget az önkormányzatok számára helyi adók bevezetésére, ebben a helyzetben, amikor a magyar állampolgárok túl vannak adóztatva, nincs lehetőség új adókat bevezetni például a helyi fejlesztések finanszírozására.

A kérdéshez ugyanakkor előbb-utóbb hozzá kell nyúlni, amennyiben ugyanis az állam kiüresíti az önkormányzatok bevételeit, akkor ezekre a fejlesztésekre idővel forrást kell majd találni – mutatott rá Gémesi György, aki azt is elmondta: az önkormányzatoknak nyújtott adósság-konszolidáció csak az önkormányzatok működési problémáit képes fedezni, a gazdaságfejlesztést már nem.

A beszélgetés itt  tekinthető meg

Hirdetés