Gémesi György levélben kéri Nagy Mártont, tegye közzé, milyen célokra juttatta el az Orbán-kormány a helyi iparűzési adóból elvont százmilliárdokat.
Hírek
4 milliárd forintos elvonás miatt nem lesz elég pénz a hatósági állatorvosokra, miközben éppen állategészségügyi krízis zajlik.
A piaci szereplők egy része szerint nem is indulhatott volna el 2023-ban az új hulladékpiaci rendszer, mert a Mol nem teljesítette a koncessziós szerződés minden feltételét.
Az önkormányzatok legkésőbb április 30-ig pályázhatnak az idei támogatásra – közölték az Agrárminisztérium, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárai közös sajtótájékoztatójukon.
A képalkotó vizsgálatoknál is változások jönnek, hogy teljesülhessenek az időpontfoglalással kapcsolatos új előírások.
Lezárult az online szavazás arról, hogy legyen-e kutyás strand Siófokon, nehéz helyzetbe került a polgármester.
A főispán kérésére lépett Orbán Viktor a csőd szélén táncoló szombathelyi sportklub ügyében.
Az elmúlt hetekben jelentette be a kormány, hogy hajtóvadászatot indít a drogterjesztők ellen.
Alaptörvény-módosítás készül, melyet tavasszal fogadhat el az Országgyűlés.
A szakszervezet követeli, hogy az állami és helyi önkormányzatok alkalmazásában dolgozók bére is automatikusan emelkedjen, és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré.
A kormányzati szerveknek együtt kell dolgozniuk, közösen kell fellépniük annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő honfitársaink életminőségét javítani tudjuk – mondta Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a Fogyatékosságügyi Koordinációs Bizottság alakuló ülésén.
Az agráriumban 2025 az áttörés és a lehetőségek éve, a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési program megvalósítása zajlik.
Tovább romlott a levegő minősége az országban, a szálló por miatt már az ország jelentős részében veszélyessé vált a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján csütörtökön közzétett, az előző napi méréseket ismertető térkép szerint.
A szülők az óvodáskorú gyerekeik érdekére hivatkozva tiltakoznak az önkormányzatok óvoda-összevonásai miatt, a rossz költségvetési helyzetben levő, kormányelvonásokkal küzdő települések, kerületek pedig a csökkenő gyereklétszámra hivatkozva próbálnak racionálisabb működésre átállni.
Hétfőn késő este jelent meg az a kormányrendelet, amelynek bevezetője szerint „a kormány előtt álló új feladatok megkívánják a miniszterek feladat- és hatáskörének átrendezését.
Az okos turizmus korszakában, már csak kevés ideig használhatunk kőkorszaki módszereket, ezért a Balatoni Turizmus Szövetség arra kéri az önkormányzatok döntéshozóit, hogy jelöljék ki azokat a helyi szakembereket, akinek „kötelezően” ott kellene lenniük azokon a szakmai rendezvényeken, ahol az okos turizmus témaköre is szóba kerül – írja közleményében a szövetség.
A bűnt üldözni kell, az áldozatoknak segítséget kell nyújtani, a bűn nem maradhat büntetlenül, és az áldozat nem maradhat segítség nélkül.
„Megjött az ítélet, indul a per. Visszajár Budapest pénze, amit a kormány jogellenesen vont el a várostól 2023-ban” – jelezte hétfőn Facebook-oldalán Karácsony Gergely.