A szülők az óvodáskorú gyerekeik érdekére hivatkozva tiltakoznak az önkormányzatok óvoda-összevonásai miatt, a rossz költségvetési helyzetben levő, kormányelvonásokkal küzdő települések, kerületek pedig a csökkenő gyereklétszámra hivatkozva próbálnak racionálisabb működésre átállni.
Hírek
Hétfőn késő este jelent meg az a kormányrendelet, amelynek bevezetője szerint „a kormány előtt álló új feladatok megkívánják a miniszterek feladat- és hatáskörének átrendezését.
Az okos turizmus korszakában, már csak kevés ideig használhatunk kőkorszaki módszereket, ezért a Balatoni Turizmus Szövetség arra kéri az önkormányzatok döntéshozóit, hogy jelöljék ki azokat a helyi szakembereket, akinek „kötelezően” ott kellene lenniük azokon a szakmai rendezvényeken, ahol az okos turizmus témaköre is szóba kerül – írja közleményében a szövetség.
A bűnt üldözni kell, az áldozatoknak segítséget kell nyújtani, a bűn nem maradhat büntetlenül, és az áldozat nem maradhat segítség nélkül.
„Megjött az ítélet, indul a per. Visszajár Budapest pénze, amit a kormány jogellenesen vont el a várostól 2023-ban” – jelezte hétfőn Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
Már az idén száz új gyár építése kezdődik el – jelentette be Szijjártó Péter a közösségi oldalán vasárnap.
Átadták a Családbarát Köznevelési Intézmény 2024 díjakat szombaton, a budapesti Pedagógus Expón.
Nem leépítéssel, hanem más stratégiával csökkenthetik a dolgozói létszámot az SK gyáraiban, a komáromi üzem bezárásáról szóló híresztelést pedig nem cáfolta a cég.
Először lett magyar vezetője egy EU-s intézménynek: Tüttő Katát választották a Régiók Európai Bizottsága elnökévé.
Információs vonalat indít a Családjainkért Alapítvány a családokat érintő kérdések megválaszolására – erről írt alá együttműködési megállapodást a szervezet a Kulturális és Innovációs Minisztériummal kedden Budapesten.
Józsefváros önkormányzata, civilek és itt élő emberek tiltakozása ellenére gőzerővel zajlik a Pázmány Campus építése.
A kisebb településeken rendezik a pedagógusok bérét, de az önkormányzati dolgozókét nem tudják.
Minden II. kerületinek joga van tudni, mire és hol költi el az állam a városrészünktől elvont szolidaritási hozzájárulást. Szolidáris kerület vagyunk, még büszkék is lennénk ezekre a fejlesztésekre – közölte Őrsi Gergely kerületi polgármester vasárnapi Facebook-posztjában.
A munka és a foglalkoztatás a leghatékonyabb eszköz a szegénység elleni küzdelemben – ha van munka, van megélhetés, ha van megélhetés, van jövő! – emelte ki Sztojka Attila társadalmi esélyteremtésért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzeti Roma Platform kiskunhalasi ülésén.
Első körben négy ingatlannak lett új gazdája. A miniszter szerint a magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és elsősorban fejlesztését átveszik, és jó gazdái lesznek az épületnek.
Különösnek tűnő döntéssel szeretne az állami finanszírozáson túl pénzhez jutni a velencei szakrendelő, amely sok olyan beteget is ellát, akik nem oda tartoznak: a területen kívüli páciensek ellátásáért a szakrendelő igazgatója összesen 113 önkormányzatnak írt levelet, amelyben ellátásonként a területen kívüli betegekért fejenként ezer forintot kér a 2024-es évre.
A kormánybiztos szerint 98%-os telítettség van a menhelyeken.