Biharkeresztes egy nagyszabású nemzetközi pályázaton dolgozik, amely a közösségépítésről, a nők társadalmi megerősítéséről, esélyeik növeléséről szól – közölte a település polgármestere, Dani Béla Péter.
Hírek
Míg egyes térségekben alig haladja meg a 2000 forintot az órabér, a főváros közel 3100 forintos átlaggal vezet.
A kormány döntött, évi egymillió forintos új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak.
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, a téli időszámítás kezdete: 2025. október 26. vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órát.
Folytatódik a MÁV-csoportnál annak az összesen 1000 vadonatúj autóbusznak a szolgálatba állítása, amelyek beszerzésére Lázár János építési és közlekedési miniszter 10 vállalásának egyikeként kerül sor.
„Azt hittem, megőrülök, amikor megláttam, hogy egy helyi vezető fizetése több mint 7,8 millió forint volt”
Az Örs Vezér tere melletti Füredi lakótelepen is fizetni kell a parkolásért januártól, így döntött Zugló önkormányzata. A XV. kerületben is így oldanák meg a parkolási káoszt.
A 3-as metró meghosszabbítását várja Újpest polgármestere az új stadion megépítésével.
A fenntartható turizmusfejlesztésért kapott rangos nemzetközi elismerést Mórahalom. A világ egyik legjelentősebb fenntartható turizmus díját, a Best Tourism Villages címet nyerte el.
Az online és a digitális technológiák használata az elmúlt években fokozatosan nyert teret a területi államigazgatás működésében, most pedig már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódik az ügyintézésbe – mondta Navracsics Tibor szombaton Vonyarcvashegyen, az ország első önkormányzati csetbotjának bemutatóján.
Országos viszonylatban is emelkedik az esetek száma, a Nógrád vármegyei Drégelypalánkon pedig a hivatalban, az óvodában és a rendelőben is gyakrabban fertőtlenítenek, valamint délután az ózongenerátort is bekapcsolják a fertőzésveszély miatt.
Több mint 1600 hátrányos helyzetű gyermek kap lehetőséget a közösségi zenélésre a „Mindenki szívében van egy dallam” programban.
A köztársasági elnök a fővédnöke a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett konferenciának, ahol fel is szólalt.
Zugló közlekedési csomópontjából vonzó városi súlypontot teremtett a Bayer Construct mindössze két év alatt végigvitt fejlesztése.
Meglepő állapotban vették vissza az MNB-alapítványokhoz köthető céghálótól a Marczibányi téri sportközpontot.
Jogi szempontból is, de a Magyarországnak járó uniós források szempontjából különösen érdekes ügy tárgyalását tartották az Európai Bíróságon. Az Európai Parlament ugyanis azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: 2023 decemberében az Európai Bizottság alaptalanul szabadított fel Magyarország számára 10,2 milliárd eurót. Ha a bíróság elfogadja a parlament érvelését, akkor a már felvett pénzt vissza kell fizetni.
Az építési és közlekedési miniszter által benyújtott előterjesztések alapján a kormány több jelentős közlekedési és infrastrukturális fejlesztés megvalósítását támogatja.
